
Fotó: Kristó Róbert
A Kós Károly Szakközépiskolába szerelték be a Márton Áron és a Segítő Mária gimnáziumoknak otthont adó épület két, a felújítás során lecserélt kazánját. Ezzel egy időre megoldódott a Kós Károly, a Kájoni János és a Vencel József középiskolák, valamint a hozzájuk tartozó épületek fűtése.
2010. november 30., 14:552010. november 30., 14:55
2010. november 30., 17:422010. november 30., 17:42
Többször írtunk tavaly arról, hogy milyen nehéz helyzetbe került a csíkszeredai Kós Károly Szakközépiskola, amelynek kazánháza a közelben lévő két másik szakközépiskola, a Kájoni János és Venczel József iskolák, illetve számos hozzájuk tartozó épület, így bentlakás számára is biztosítja a fűtést.
A Kós Károly Szakközépiskolában a kormány kampuszépítési programjának részeként nagymértékű beruházás kezdődött el néhány éve, amelynek részeként új kazánházat és kazánokat is kapott volna az iskola. Néhány épület alapjának a felhúzása után azonban a kampuszépítési programra – a többi tanügyi beruházással egyetemben – a kormány nem adott több pénzt, az iskola vezetősége pedig nem vállalta tovább a régi, engedély nélküli kazánok működtetését.
A helyzetet tavaly a csíkszeredai önkormányzat oldotta meg, egy új kazánt vásárolt a tanintézmény számára. Amint azt előrevetítették, csupán az új fűtőberendezés a téli nagy hidegek során nem bizonyult elegendőnek, így egy-egy ideig a régi kazánokat is be kellett indítsák A fűtéshelyzet rendezésére az önkormányzat most a Márton Áron és a Segítő Mária gimnáziumoknak otthon adó épület két régi kazánját adta át az iskolának.
A két, néhány éves kazánt a gimnázium épületében zajló felújítások során cserélték le. Ezeket már beszerelték a Kós Károly Szakközépiskola kazánházába, be is üzemelték, illetve ki is próbálták. Ráduly Róbert Kálmán polgármester és Antal Attila alpolgármester az iskola vezetősége és szakemberek jelenlétében kedden vette át a munkálatokat.
Ráduly Róbert Kálmán azt mondta, remélik, hogy a tavaly vásárolt új és a gimnáziumból most áthozott két kazán elegendő lesz a kazánházhoz tartozó kilenc épület fűtésére. A polgármester közölte, önerőből most már nem akarják ezt a fűtésrendszert továbbfejleszteni, le van téve ugyanis egy biomasszás fűtésre vonatkozó pályázatuk, amelynek keretében, ha finanszírozást nyernek, egy olyan kazánház épül, amely kiszolgálja a környéken lévő tanintézményeket, a hozzájuk tartozó épületeket és a városi kertészetet is. Ráduly Róbert Kálmán ismertette, 78 000 lejt költött most a város a két kazán átszerelési, beüzemelési munkálataira, amelyeket a brassói Bratin cég végzett el.
A munkálatok során kiépítették, alakították a kazánok helyét, az egyiket javították is, majd beszerelték, beüzemelték azokat. A fűtőberendezések engedélyeztetése még hátravan, de a folyamatot már elindították. A munkálatokhoz az iskola is hozzájárult, a kazánházban végeztek javításokat.
Az átvétel során Szén János iskolaigazgató azt mondta, meg vannak elégedve a két új kazánnal, és remélik, hogy nem lesz probléma többé a fűtéssel.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Aláírták a finanszírozási szerződést a 125-ös jelzésű megyei út Dánfalva és Balánbánya közötti, közel 19 kilométeres szakaszának teljes felújítására. A több mint 217 millió lejes beruházás részeként korszerűsítik az útpályát és hidakat újítanak fel.
A köztiszteletben álló egykori történelemtanár halálhírét a Márton Áron Főgimnázium közölte Facebook-oldalán.
Csíkszeredában is lehet majd számítani drónos és légifelvételes ellenőrzésekre, amelyek célja, hogy beazonosítsák az adónyilvántartásban nem szereplő épületeket. Az adótörvénykönyv módosítása tette lehetővé ezt az önkormányzatok számára.
Motorkerékpár és autó ütközött Csíkkarcfalva kijáratánál, kedden délután, egy személyt kórházba szállítottak.
Végéhez közeledik a Csíkszereda nyugati ki- és bejárata közelében levő Olt-híd újjáépítése érdekében kiírt közbeszerzési eljárás. Idén el is kezdődhetne a munkálat, de ez a tervek elkészítésétől, és a rendelkezésre álló pénztől is függ.
Jelentősen bővül a térfigyelő rendszer Csíkszeredában: a város területén 131 helyszínen 193 térfigyelő kamerát szerelnek fel a következő hónapokban.
Kiskorú által irányított lovasszekér ütött el egy idős férfit szombaton este Kászonaltízen; a tettes elhagyta a helyszínt, de a hatóságok hamar rátaláltak – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Elszaporodtak a rágcsálók Csíkszereda egyes részein: főként a városközpontban okoznak gondot a patkányok és az egerek, de más városrészeken is jelen vannak. A szakemberek szerint ellenük csak rendszeres és összehangolt irtással lehet hatékonyan fellépni.
Olcsó kis hangfalat talált a csomagban egy csíkszeredai férfi, miután az interneten szkennert (lapolvasót) rendelt. Azért osztotta meg az esetet, hogy mások ne járjanak hasonlóan, a fogyasztóvédelem pedig tanácsokat adott az ilyen átverések kikerülésére.
szóljon hozzá!