Régi-új igazgató a Bod Péter Megyei Könyvtár élén

•  Fotó: Both Ildikó

Fotó: Both Ildikó

Régi-új igazgatója van a Bod Péter Megyei Könyvtárnak Sepsiszentgyörgyön, ugyanis Szonda Szabolcs egyetlen pályázóként vizsgázott sikeresen a meghirdetett igazgatói állásra. Az eltávolítását illető provokációt ezúttal kivédték, de akár újabbakkal is lehet majd számolni – vélik a város és Kovászna megye elöljárói.

Bús Ildikó

2011. október 05., 14:292011. október 05., 14:29

2011. október 05., 15:332011. október 05., 15:33

A könyvtár olvasótermében rögtönzött sajtótájékoztatón ismetették szerda délelőtt a könyvtár igazgatói tisztségére kiírt vesenyvizsga eredményét, az új vezető személye pedig nem ismeretlen a sepsiszentgyörgyiek előtt, hiszen Szonda Szabolcs ott folytathatja munkáját, ahol három hónappal ezelőtt abbahagyta. Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács vezetője elmondta: Szonda Szabolcs volt az egyetlen jelentkező, a pályázási feltételei között pedig szerepelt a román nyelv ismerete mellett, másik két, az Unióban hivatalosan használt nyelv ismerete is. Szonda Szabolcs olyan egyetemi diplomát tett le, mely román–magyar szak végzettséget jelent, valamint egy angol nyelvdiplomát is, így joggal pályázhatott a tisztségre.

„Nyíltan, világosan elmondtuk azt, hogy olyan könyvtárigazgatót keresünk a könyvtár élére, aki alapjaiban, alaposan ismeri a magyar nyelvet és kultúrát, hiszen ez elvi kérdés. Azért, mert ebben a megyében 75% magyar él, a könyvtár 220.354 kötetének nagy része magyar, a látogatók több mint 80%-a magyar nemzetiségű, így ennek az intézménynek a vezetője olyan kell legyen, aki ismeri a kultúrát és nyelvet” – fejtette ki Tamás Sándor.

Provokáció a magyar közösség felé

Szonda Szabolcs ennek fényében tette le pályzatát, ami fölött a bizottság kétszer ült össze: első alkalommal az írott anyagot értékelték 9,96-ra, majd szerdán délelőtt sor került a szóbeli megvédésre is, amire tízest kapott a jelölt, az összesített eredmény pedig 9,98 lett. Az esetnek néhány tanulsága is van, mondta Tamás Sándor: fontos, hogy olyan régióban éljünk, ahol saját elképzeléseink szerint alakíthatjuk az életünket. A megyevezető kiemelte, meggyőződése, hogy  kulturális intézmények vezetőinek kell ismerniük az itt élő közösség nyelvét, kultúráját egyaránt. Az is világos – mondta Tamás Sándor –, hogy Romániában a politikai kultúra, közélet, sőt a bírói hatalom sincs azon a szinten, hogy el tudja fogadni ezeket az elveket, ellentétben más országokkal, mint például Dél-Tirol vagy Finnország. Ezért, a megye és város vezetői azt szeretnék az elkövetkezőkben, hogy Székelyföldön hivatlosítsák törvényes kereteken belül a magyar nyelvet, és eljussanak arra a szintre, ahol a kétnyelvűséget jogszabály erősíti.

Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere kiemelte, hogy azok, akik ezt az akciót kezdeményezték Szonda Szabolcs ellen, egyértelműen provokálni akartak. Teljesen világos, hogy nem volt jelöltjük, nem Szonda személyével volt gondjuk, hanem a magyar közösséget akarták provokálni. Örvendetes, hogy ez a román–magyar viszonyt nem robbantotta szét, és sikerült helyreállítani, illetve a folyamatot lezárni – fejtette ki a polgármester. Antal Árpád azt is elmondta, hogy ez a közösség, akik kirobbantották ezt a botrányt, lehet, hogy nem fog leállni, viszont annak ellenére, hogy nagy és büszke románként állítják be magukat, sokat ártanak Romániának.

Feljelentések százait kell kezelni nap mint nap

Az elöljárók arról is beszámoltak, hogy ezek az uszító, provokáló egyének több feljelentést is tettek ellenük: a megye vezetője ellen jelenleg is folyik egy büntetőjogi kezdeményezés, melyben ötéves börtönbüntetést kérnek rá azért, amiért közpénzekkel élt vissza, közpénzt prédált el Szonda Szabolcs fizetésére az elmúlt három évben. A feszültségek, provokációk és jelentgetések mögött  Dan Tanase és Dan Suicu áll, akik notórius jelentgetők hírében állnak – az utóbbi pedig a baróti polgármester Nagy István személyi tanácsadója is egyben. „Szomorú, hogy Barótnak pályázatra nincs pénze, de egy ilyen ember okos tanácsait alkalmazzák. Sajnos az ilyen esetek alkotó energiát vesznek el intézményvezetőktől, hiszen bíróságra kell járni, és ez fizetéskiesést is jelent” – jelentette ki Tamás Sándor.

A könyvtár egy közösségi tér

Szonda Szabolcs igazgató röviden értékelte az eseményeket, és elmondta, hogy a menedzseri terv öt évig érvényes, így reméli folytathatja a munkát. Az elmúlt hónapokat nem minősítette, de kifejezte örömét, hogy kollégáival együtt folytathatják a munkát, hiszen hosszabb távú terveik várnak megvalósításra. Azt is kiemelte Szonda Szabolcs, hogy amit ő vezet, az egy könyvtár, ami közösség tér és akik figyelemmel követték rendszeresen a rendezvényeiket, tudják, hogy milyen munka zajlik benne. „Ez a természetes, logikus érv és a munka, amit végzünk, hiszen vannak eredményeink, amelyeket be tudunk mutatni és remélem, hogy ilyen típusú provokációkban nem lesz részünk, ha mégis, akkor állunk elébe. Sajnos olyan intézménynek ártottak, amely nem okozott nekik kárt, de tanulságos volt nekem is ez az eset és remélem most már tudom folytatni a megkezdett munkámat”  – mondta az igazgató.

Az intézményvezető és az elöljárók is egyetértettek abban, hogy nem szakmai szempontból kezdték ki Szonda Szabolcsot, hanem azért, mert magyar, és ezzel provokálták a közösséget is. Az igazgató már megkezdte, vagyis inkább folytatja a munkát, hivatalosan pedig október 27-én hoz erről döntést a Kovászna megyei tanács testülete.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön

Folytatódik az Öt Nyáresti Koncert hatodik évada a Sepsiszentgyörgyi Református Vártemplom udvarán. Vasárnap este Pethő Csaba gitárművész fellépésére várják a közönséget.

Klasszikus zene, dzsessz és blues találkozása Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt

Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.

Ittasan okozott balesetet egy férfi, akit korábban is elítélték már közlekedési bűncselekmény miatt
2026. augusztus 14., péntek

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát

Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.

Ittasan ült volánhoz, miután korábban már bevonták a jogosítványát
2026. augusztus 14., péntek

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani

Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.

Előbb Dobollón, majd Perkőn kellett tüzet oltani
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön

Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.

Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 13., csütörtök

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát

Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.

Részegen ült volánhoz, miután korábban éppen ittas vezetés miatt vették el a jogosítványát
2026. augusztus 12., szerda

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették

Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.

Fényképekkel zsarolt és fenyegető üzenetekkel zaklatott egy nőt – őrizetbe vették
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön

Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.

A kezdeti nehézségek után már olajozottan működik a kerékpárkölcsönző Sepsiszentgyörgyön
2026. augusztus 11., kedd

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből

A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.

Kongó szaklíceumi padok: több száz diák tűnt el a rendszerből
2026. augusztus 11., kedd

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását

Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.

„Káosz van” – ügyvédek és ügyfeleik is megérzik a telekkönyvi rendszer leállását
Hirdetés