
Kevés alkalommal tárcsázták az egységes segélyhívószámot. Archív
Fotó: Pinti Attila
Kevesebb bűncselekményt és kihágást azonosítottak a rendőrök és a csendőrök, kevesebb tűzesethez riasztották a tűzoltókat, súlyos közúti baleset pedig nem történt karácsonykor Hargita megyében. A korábbi évekhez képest nyugodtabb volt az idei ünnepi időszak.
2017. december 26., 22:332017. december 26., 22:33
2017. december 26., 22:362017. december 26., 22:36
A szentestét megelőző napon akadt több teendője a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőségnek, de a karácsonyi időszakban nagyrészt csendes, békés hangulat uralkodott a megyében – jelezte megkeresésünkre Suciu Gheorghe szóvivő. Mint mondta, december 23-án 39 bevetésük volt, és
Emellett négy bűncselekményt is azonosítottak: két eset Maroshévízen történt, itt illegális horgászat miatt állítottak elő két személyt, a másik kihágást pedig Csíkszentkirályon állapították meg, ahol ugyancsak két személyt kaptak rajta, amint engedély nélkül vágtak ki öt fát 3500 lej értékben. Szentestén 40 bevetésük volt, és egyetlen kihágást sem azonosítottak, 25-én pedig 38 bevetésen vettek részt a csendőrök, és egy esetben róttak ki pénzbírságot szintén a nem engedélyezett helyszínen való alkoholfogyasztás miatt.

Miközben a legtöbb Hargita megyei otthon, családja társaságában tölti a szentestét és a karácsonyt, olyanok is akadnak, akiknek az ünnepek alatt is dolgozniuk kell. A rendőrök, csendőrök, tűzoltók, orvosok és a diszpécserek éjjel-nappal készenlétben állnak.
A korábbi évekhez képest nyugodtabb karácsony volt az idei Incze Miklós, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője szerint is.
A rendőrök 28 bűncselekményt azonosítottak a megyében, 46 esetben róttak ki pénzbírságot 17 715 lej értékben közúti, illetve a társadalmi együttélési normákkal kapcsolatos kihágások miatt. Az ünnep alatt öt gépjárművezetőnek vonták be a jogosítványát, közülük hárman alkohol befolyása alatt álltak.
A megelőzéssel kapcsolatosan egyre tudatosabbak a Hargita megyeiek, hiszen míg a korábbi években karácsony első napján több tűzesethez is riasztották a tűzoltókat például az áram alatt hagyott elektromos karácsonyfadíszek miatt,
– tudtuk meg Alina Maria Ciobotariutól, a Hargita megyei tűzoltóság szóvivőjétől. Huszonnegyedikén viszont ötször is riasztották őket: Gyergyószárhegyen, Gyergyószentmiklóson és Csíkszeredában kigyulladt kéményekhez, Csíkborzsovában és Kissolymoson pedig épületekre is kiterjedő tűzesetekhez. A megyeszékhelyi Taploca utcában gyulladt ki egy kémény, a lángokat azonban sikerült időben megfékezni, így a tűz nem terjedt tovább, nem keletkezett anyagi kár.
Borzsovában egy gazdasági épületben ütött ki tűz vasárnap este: mintegy 300 négyzetméternyi tető és 3 tonna széna vált a lángok martalékává. Bár fennállt a tűz továbbterjedésének veszélye, az épületet a benne lévő tejfeldolgozáshoz használt értékes eszközökkel együtt sikerült megmenteniük a hivatásos, illetve a szépvízi önkéntes tűzoltóknak. A 20 ezer lejes anyagi kárral járó tüzet feltehetően egy meghibásodott elektromos vezeték miatti rövidzárlat okozta.
A szóvivő tájékoztatása szerint továbbá a tűzoltóság elsősegély-nyújtó csapatai (SMURD) 24-én négy, 25-én pedig öt helyszínre szálltak ki.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
Legyen nemzeti minimum, hogy ami a magyaroké, azt vissza kell adni a magyaroknak! – mondta Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtt.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében.
Anyagi kárral járó közúti baleset történt hétfő délután a 13A jelzésű országúton Szentegyháza és Csíkszereda között.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) a politikai válság elmélyítése és elnyújtása mellett döntött azzal, hogy nem támogatja a Siegfried Mureșan vezette kormány beiktatását – közölte hétfőn a Nemzeti Liberális Párt (PNL).
Bekísérték kihallgatásra Călin Georgescu volt államfőjelöltet a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) bukaresti székhelyére.
szóljon hozzá!