
Amikor valaki tárcsázza a 112-es egységes sürgősségi segélyhívószámot, egyszerre három diszpécser hallgatja meg: egy tűzoltó, illetve két személy a mentőszolgálattól.
Fotó: Gecse Noémi
Miközben a legtöbb Hargita megyei otthon, családja társaságában tölti a szentestét és a karácsonyt, olyanok is akadnak, akiknek az ünnepek alatt is dolgozniuk kell. A rendőrök, csendőrök, tűzoltók, orvosok és a diszpécserek éjjel-nappal készenlétben állnak az ünnepek alatt is, hogy vészhelyzetek esetén segíthessenek.
2017. december 24., 10:462017. december 24., 10:46
A karácsony a legtöbb ember számára a családról szól, a szenteste az ajándékozásról, az ünnep első napja pedig a családi ebédekről, vacsorákról. Annak ellenére, hogy ilyenkor szinte mindenki otthon marad, a városok és falvak nagyrészt kihaltnak tűnnek, és a boltok nagy része is bezár, az élet mégsem áll meg.
Bár vállalta a szóvivői munkakörrel járó nehézségeket, az elején nem tudatosult benne teljes mértékben, hogy mire is adta a fejét – mutatott rá Gheorghe Filip, a Hargita megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Mint mondta, el kellett telnie egy kis időnek, amíg rájött, hogy a magánélete soha sem lesz független a munkájától.
Fotó: Tamás Attila
Persze nem kényelmes, hogy mindig elérhetőnek kell lenni, de amíg szóvivő leszek, vállalom ezt. A szakmai életem azonban sokszor azzal jár, hogy megfeledkezem a család fontosságáról, ami nagyon igazságtalan és szomorú. A feleségem és a két gyerekem a mai napig nem szokott hozzá, hogy nem mindig vagyok mellettük az ünnepeken.
– mondta lapunknak a rendőrségi szóvivő.
Hasonló nehézségekkel néz szembe Alina Maria Ciobotariu, a Hargita megyei tűzoltóság szóvivője is, akinek Gheorghe Filippel ellentétben ráadásul még helyettese sincs. „Bár az ünnepeknek a pihenésről és a családról kellene szólniuk, néhány szakmában ez sajnos lehetetlen.
Szentestén és karácsonykor több mint 100 tűzoltó lesz szolgálatban a megyében, hogy szükség esetén segíthessenek. Én tulajdonképpen az ő munkájukról kell beszámoljak, ami szintén elvon a családom mellől, de szerencsére mindenben támogatnak” – nyomatékosította a szóvivő.
Fotó: Gecse Noémi
A Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség részéről az intézmény szóvivőjétől, Suciu Gheorghetól, illetve a közrendészeti osztályon dolgozó Negoiță Danieltől érdeklődtünk arról, miként zajlik a munkával töltött ünnep az intézménynél. Egyébként a szóvivő régebben az őrző-védő és a közrendészeti osztályokon is szolgált, így elmondása szerint
„Igaz, hogy nehéz otthon hagyni a családot, a vendégeket, és terepre menni, vagy éppen szóvivőként a telefonhívásokra válaszolni, mert az is elvon a szeretteid mellől. De én vállaltam az ezzel járó nehézségeket, és tulajdonképpen jelenleg nem csinálok egyebet, minthogy a kollégáim munkájáról számolok be. Számomra tehát csak egyes pillanatokban okoz nehézséget az, hogy elérhető kell legyek az ünnepek alatt,
– emelte ki a szóvivő. Negoiță Daniel 11 éve dolgozik a közrendészeti osztályon, és ahogyan már sokszor, idén karácsonykor sem lesz otthon a feleségével és a 11 éves kisfiával. Mint mondta, az évek során az ünnepek mintegy 70 százalékát töltötte terepen, és bár továbbra sem könnyű távol lennie a családjától,
„Az én családom is nagyon megértő, de számukra talán még nehezebb, hogy nem vagyok otthon, mint nekem, hiszen én a második családommal töltöm az ünnepet. Jó érzés, hogy együtt ünnepelhetünk az emberekkel, akikkel találkozunk az utcákon, hiszen
– hangsúlyozta Negoiță. Az intézménynél egyébként karácsonyfát is díszítettek, a szentestén szolgálatot teljesítő csendőrök pedig közösen vacsoráznak majd.
Fotó: Gecse Noémi
A rendvédelmi szervek mellett az egészségügyi rendszer is ugyanúgy működik karácsonykor, mint az év bármely másik napján.
A 33 éves csíkkarcfalvi Szabó Izabella sürgősségi szakorvos két éve dolgozik az osztályon, idén pedig karácsonykor, szilveszterkor és újévkor is ügyeletes lesz.
Bár ilyenkor leginkább a munkára koncentrálunk, azt mégsem tudjuk elfelejteni, hogy karácsony van, és gyakran gondolunk arra, milyen jó lenne otthon lenni a családdal. Ez nem is egy munkahely, hanem egy életforma, amit én választottam, és sokat segít a férjem támogatása is” – hangsúlyozta Szabó Izabella.
Fotó: Veres Nándor
Győrffy Éva csíkszeredai belgyógyász, infektológus 1989-ben költözött ki Magyarországra, ott nevelte fel két fiát szintén orvos férjével. Huszonnyolc külföldön töltött év után azonban úgy döntött, hazaköltözik szülővárosába, így június óta a csíkszeredai kórház fertőző osztályán dolgozik. „Hiányoztak a hegyek, és persze a szüleim, így mindig is szerettem volna hazatérni. Megvártam, amíg a gyerekeim elvégezték az egyetemet, megnősültek, és visszaköltöztem. Ők ott maradtak, sőt, a férjem sem jött velem, mert nem szerette volna bevállalni az újabb költözést. Persze nem könnyű így egyedül, ez az első olyan karácsony, amikor nem lesz együtt a család.
– mesélt nem mindennapi történetéről a szakorvos.
Ahhoz azonban, hogy az említett személyek a különböző baleseteket, tűzeseteket vagy orvosi sürgősségeket el tudják látni, legelső sorban tudniuk kell róluk.
Utóbbinál tízen dolgoznak 12 órás ügyeletekben, így elkerülhetetlen, hogy minden évben legalább egy ünnepen is dolgozzanak. Az 50 éves Novák Éva 21 éve dolgozik a mentőszolgálat diszpécsereként. Idén 25-én az esti műszakban, 19 órától reggel hét óráig lesz ügyeletben, férje pedig szenteste fog dolgozni, így a közös családi ebédre csak karácsony másodnapján tudnak sort keríteni. „Régebben, amikor a gyerekek még kisebbek voltak, nehezebb volt például szentestén dolgozni, mára azonban a család is hozzászokott. Két lányom van, az egyik már férjhez ment, a másik Németországban él, de karácsonykor törekedünk arra, hogy összegyűljön a család” – mutatott rá Novák Éva. Kolléganője, a 47 éves Savui Ildikó 24-én szintén az esti ügyeletet látja majd el, így
Fotó: Veres Nándor
Tíz éve dolgozik diszpécserként, ez idő alatt pedig sokszor megtörtént, hogy ünnepek alatt is dolgoznia kellett.
Számomra egyébként kedvezőbb éjszaka dolgozni, hiszen napközben otthon leszek, és így jut idő az előkészületekre, illetve karácsony első napján is ott lehetek az ünnepi ebéden. Az élettársammal töltöm a karácsonyt, aki egyébként még nehezebben viseli, hogy nem leszek otthon szentestén, mint én. Ennek ellenére megértő, hiszen tudja, hogy ünnep ide vagy oda, nekünk ez a hivatásunk.
– zárta Savui Ildikó.
Fotó: Veres Nándor
A bukaresti ítélőtábla kedden helyt adott a Sanitas egészségügyi szakszervezeti szövetség kérelmének, és a vonatkozó per jogerős lezárásáig felfüggesztette a közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatos eljárást.
A Segesvári Középkori Fesztivál Románia legnagyobb ilyen rendezvénye. Idén július 24-26. közt várják a több mint 25 ezer látogatót az óváros falai közé, ahol először lép fel a Debreceni Történelmi Korok Hagyományőrző Egyesület is harci bemutatókkal.
Az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC) szerdán ismét figyelmeztetett, hogy továbbra is terjednek olyan SMS-ek, amelyekben csalók állítólagos bírságok vagy elmaradt befizetések rendezésére szólítják fel a címzetteket.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
Az oktatási minisztérium közvitára bocsátott kedden egy kormányhatározat-tervezetet, amely szerint pénzjutalomban részesítik a 2026. június-júliusi országos vizsgákon tízes átlagot elért diákokat.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök kedden a Facebook-oldalán közölte, hogy a fekete-tengeri gázkitermelés Romániát az Európai Unió legnagyobb földgáztermelőjévé teszi.
Hetvenkét órája dolgoznak a vízszolgáltató ügyeletesei Szászrégenben, ahol meghibásodott az a nagyméretű vízvezeték, ami az üzemből ellátja a várost. Az illetékesek szerint kedd estig megoldódhat a probléma.
Az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) informatikai rendszereit megbénító kibertámadás a lakáspiac élénkülésének időszakában történt, hatásai pedig az egész gazdaságban érezhetők – vélik ingatlanpiaci tanácsadók.
Két, alkohol befolyása alatt vezető sofőrrel szemben intézkedtek vasárnap a Hargita megyei rendőrök. Egy székelyudvarhelyi férfi ellen büntetőeljárás indult, míg egy jogosítvány nélkül vezető csíkkozmási férfit 24 órára őrizetbe vettek.
Az év első öt hónapjában 13,62 százalékkal 3146-ra nőtt a fizetésképtelenné vált cégek és egyéni vállalkozók (PFA) száma a 2025 azonos időszakában regisztrált 2769-ről – derül ki a Cégnyilvántartási Hivatal honlapján kedden közzétett adatokból.
szóljon hozzá!