
Fotó: Molnár-Székely Emőke
Az országos, illetve háromszéki MPP vezetősége meglátogatta Rácz Károlyt pénteken, majd ezt követően Szász Jenő sajtótájékoztatót tartott.
2011. március 18., 16:072011. március 18., 16:07
2011. március 18., 16:102011. március 18., 16:10
Szász Jenő országos MPP-elnök elmondta, a céhes város polgármestere megelőzte őket: a pártban betöltött alelnöki tisztségének felfüggesztését addig, amíg az ügye lezárul. Hozzátette, Rácz Károlyt meglepően jó állapotban találta, és a beszélgetés során megerősödött benne az érzés, hogy a polgármester ártatlan.
Szász Jenő azt is elmondta, hogy szerinte az ügy mögött van politikai indíttatás, hisz felmerült benne az a kérdés, hogy ha Áda József már januárban tett feljelentést Rácz Károly ellen, akkor miért pont a kongresszus előtti napokban került Rácz Károly előzetesbe. Az MPP elnöke szerint lényeges, hogy meddig húzódik el az ügy, hisz nem mindegy, hogy mikor sikerül bebizonyítani Rácz ártatlanságát.
Az MPP elnöke ugyanakkor kifejtette, bízik az igazságszolgáltatás objektív és operatív intézkedésében. Hozzátette, hogy kérni fogja Rácz Károlyt arra, hogy fogalmazzon meg egy közleményt, amit a háromszéki MPP vezetője, Kulcsár-Terza József hoz majd nyilvánosságra.
Játékos módszerekkel oldják az óvodások orvosoktól való szorongását Csernátonban. A Mackó Kórházban fiatal szakemberek mutatják meg a kicsiknek, hogyan zajlik egy vizsgálat, és megtanítják nekik az egészséges táplálkozás, fogápolás alapjait is.
Hosszú ideje várják már a baróti középiskola diákjai, tanárai, hogy átvehessék az új épületet, de még mindig bizonytalan a költözés időpontja. Az igazgató szerint még számos feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy oktatás folyhasson az épületben.
Felborult egy kisteherautó Dálnok közelében pénteken délután, személyi sérülés nem történt.
A háromszéki Hydrokov vízszolgáltató megkezdte idei felújítási munkálatokat, amelyek érintik Sepsiszentgyörgy belvárosát és a peremkerületeket is. A cél pedig az elavult vezetékek cseréje és az aszályos időszakokban tapasztalható vízhiány felszámolása.
Asszonyok sorsát, családok születését mutatja be, emlékeket őriz, hagyományokhoz ragaszkodik a Magyar Nemzeti Múzeum nagy sikerű kiállításának utazóváltozata. A Sepsiszentgyörgyön bemutatott Székely Menyasszony rólunk és nekünk szól.
A repülőgépek menetrendjéhez igazodó transzferjáratok indulnak március 29-től a marosvásárhelyi Kultúrpalota elől a vidrátszegi reptérre.
Kézdivásárhely önkormányzata idén is keresi azt a két diákot, akik tanulmányi eredményeikkel, versenygyőzelmeikkel vagy közösségi munkájukkal kiemelkednek kortársaik közül. A 2000 lejes jutalomra április közepéig nyújthatók be az iratcsomók.
Állásfoglalást adott ki a sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórház vezetősége a két orvos elleni vádemelés kapcsán, hangsúlyozva: az érintettek már nem dolgoznak az intézményben.
Bíróság elé állítanak két orvost Kovászna megyében gondatlanságból elkövetett emberölés, valamint okirat-hamisítás miatt egy 2024 decemberében történt haláleset kapcsán.
A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.
szóljon hozzá!