
Fotó: Boda L. Gergely
A Pro Európa Liga (PEL) társelnöke, Smaranda Enache örömét fejezte ki a helyi tanács azon döntésével kapcsolatban, amelyet a marosvásárhelyi 2-es számú általános iskola Bernády György nevének felvételével kapcsolatban hozott. A liga vezetője elítéli a Szociáldemokrata Párt nevében polgármesteri székre pályázó fiatalember Bernády György nevének felvétele ellen indított kampányát.
2012. január 12., 13:122012. január 12., 13:12
2012. január 12., 13:302012. január 12., 13:30
Az emberjogi szervezet vezetője szerint már az is meglepő, hogy eddig egyetlen fontos intézmény sem viselte Marosvásárhely egykori városatyjának nevét. „Bernády György, a modern Marosvásárhely megalapítója, aki külföldre utazott azért, hogy nyugati példák révén fejlődhessen egy kisváros” – mondta Smaranda Enache.
A liga elnöke továbbá kifejtette, hogy míg a marosvásárhelyiek nagy része Bernády György nevét szívesen látná a 2-es iskola homlokzatán, addig akad valaki, aki az iskola Bernády Györgyről való elnevezése ellen kampányol. „Meglepő, hogy egy olyan fiatalember gyűjt aláírásokat az egykori városépítő polgármester nevének felvétele ellen, aki polgármesteri tisztségre pályázik Marosvásárhelyen. A Szociáldemokrata Pártot (PSD) képviselő fiatalember műveletlenségéről és a marosvásárhelyiekkel szemben tanúsított arrogáns viselkedéséről tesz bizonyságot ezzel” – fogalmazta meg Smaranda Enache. A PEL elöljárója szerint éppen ellenkezőleg kellene viselkednie annak az embernek, aki Marosvásárhely polgármestere szeretne lenni: Bernády György példáját kellene követnie, és nem pedig ellene kampányolni.
Politikai tőkét kovácsolnak a szélsőséges érzelmekből
Smaranda Enache úgy véli, helyi politikusaink politikai tőkét kovácsolnak a szélsőséges nacionalista érzelmekből, semmibe véve ezzel a közösség érdekeit. Olyan szélsőséges szervezetek, mint a Noua Dreaptă és a Vatra Românească magyarellenes kampányai azért fognak felerősödni, mert a szélsőségesen megnyilvánuló csoportok köréből, a Nagy Románia Pártot támogatóktól próbál szavazatokat szerezni például a Demokrata-Liberális Párt (PDL) – mondta Smaranda Enache.
Anyagi lehetőségek a szélsőségességre
A Pro Európa Liga ebben az évben is kiemelten foglalkozik a szélsőséges megnyilvánulások, rasszizmus és idegengyűlölet leküzdésével. Smaranda Enache, a liga társelnöke aggasztónak tartja egyfelől a párttá alakulni kívánó Noua Dreaptă szervezet, másfelől pedig a magyarországi Jobbik politikai párt erdélyi megnyilvánulásait. Az emberjogi szervezet vezetője szerint a fenti szélsőséges szervezeteknek megvannak az anyagi lehetőségeik arra, hogy például táborok megszervezésével egyre több fiatalt vonzzanak szervezeteikbe.
Földrengéshez hasonló zajt és mozgást eredményezett pénteken reggel a hó súlya alatt összeomlott röpde a marosvásárhelyi állatkertben. A Zöld házat és környékét is lezárták.
Két autó ütközött össze Désfalva és Harangláb között pénteken reggel, többen is megsérültek.
Noha a konkrét határozattervezet még nincs meg, de Marosvásárhelyen úgy néz ki, legtöbb ezer lej értékben fogják visszatéríteni a fogyatékkal élők által befizetett adót, jövedelem függvényében.
Folytatni fogják a beruházásokat és a megkezdett munkálatokat Marosvásárhelyen – számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján Soós Zoltán polgármester. Ottjártunkkor láttuk, hogy a városháza közelében épülő mélygarázsnál gőzerővel dolgoznak.
Erősen ittas állapotban ült a kormányhoz egy nő Maros megyében szerdán este, baleset lett a vége.
Két autó ütközött össze Maroskeresztúron, három ember megsérült. A helyszínen félsávon, rendőri irányítással halad a forgalom.
Csütörtöktől kezdődően egyhetes programsorozattal ünnepli a román és a magyar kultúrát a Studium–Prospero Alapítvány Marosvásárhelyen.
Marosvásárhelyen zajlik az új, RFID-chippel ellátott vegyes- és biokukák kiosztása. A cél az igazságosabb díjszabás és a mérhető hulladéktermelés, de amíg az új kukák kompatibilisek lesznek az új járművekkel, még a régieket kell használni.
A vegyipari kombinát közleménye, amelyben a késleltetett eladási folyamatra is hivatkozva jelenti be, hogy kényszerszabadságra küldi alkalmazottait, nem hatja meg a Romgazt – írja utóbbi válaszként. Maros megye prefektusa is megszólalt az ügyben.
szóljon hozzá!