Pohárért puszit – legyen divat!

A Félsziget fesztivál hangulatához igazodott a Környezetvédelmi Minisztérium és az Ecorom Egyesület, és játékos, fiatalos, dinamikus módon üzent a lakosságnak: a szelektív hulladékgyűjtés a jövőt szolgálja, a rendezvényen pedig ajándékot is adtak a szorgosabbaknak.

Gáspár Botond

2010. augusztus 29., 13:172010. augusztus 29., 13:17

2010. augusztus 29., 17:572010. augusztus 29., 17:57

Galéria
„Metalica, Plastica, Cartonica” – hirdették az Ecorom Egyesület sátránál a Maros-parti fesztiválon, remélve, hogy az üzenet akkor is eljut a lakossághoz, ha a világ egyik legnépszerűbb együttesének a nevéből lespóroltak egy „l”-betűt. A cél pedig az volt, hogy a fém-, a műanyag- és a papírszármazékok különgyűjtésére ösztönözzék a leendő vagy fiatal anyukákat, apukákat.

„Természetesen az idősebbek is fontosak, hiszen csak együtt sikerülhet megvalósítani a célunkat. Már olyant is láttam, hogy valaki műanyag söröspohárért puszit osztogatott, hiszen a poharakat beválthatta ajándékra. Szerintem idén tisztább a Félsziget, mint eddig bármikor”– mondta Borbély László környezetvédelmi miniszter, aki maga is megközelítőleg 2 méter 10 centiméter magas „palackkígyót mutatott be”.

Díjazták azokat is, akik négysoros verseket költöttek a szelektív hulladékgyűjtésről, a környezetről, vagy netán ezeknek a politikával való összefonódásáról.

Miért mennyit adtak?

1 kóla – 30 palack/30 alumínium palack
1 karkötő – 20 pohár/10 műanyag palack
1 frizbi – 0,5 méter pohár/25 műanyag palack
1 sör – 1 méter pohár
1 gulyás – 1,5 méter pohár/10 műanyag palack
1 trikó – 1,5 méter pohár/40 műanyag palack

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 24., szerda

Összefogásból lett ünnepibb a rászoruló gyergyóiak karácsonya

Idén is sokan járultak hozzá adományaikkal az Együtt, egymásért mozgalomhoz, és a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt gyűjtése is eredményes volt. Ennek köszönhetően sok család számára válhatott szebbé a karácsony Gyergyószentmiklóson és Gyergyószéken.

Összefogásból lett ünnepibb a rászoruló gyergyóiak karácsonya
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy Szatmár megyei nő

Testfelületének 50 százalékán megégett egy nő szerdára virradóra a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.

Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy Szatmár megyei nő
2025. december 24., szerda

A határon túli magyarok elleni gyűlölettől várja Magyar Péter elhatárolódását Zsigmond Barna Pál

A marosvásárhelyi születésű magyar országgyűlési képviselő annak kapcsán kéri a tiszás politikus állásfoglalását, hogy az utóbbi időben ismét téma lett Magyarországon a külhöni magyarok ügye, különösképpen a szavazati joguk.

A határon túli magyarok elleni gyűlölettől várja Magyar Péter elhatárolódását Zsigmond Barna Pál
2025. december 24., szerda

1,3 milliárd lejt kap a védelmi, 200 milliót a fejlesztési minisztérium

Kedd esti ülésén a kormány jóváhagyta több minisztérium és állami intézmény büdzséjének a kiegészítését a 2025-ös évre.

1,3 milliárd lejt kap a védelmi, 200 milliót a fejlesztési minisztérium
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Adóbehajtás és kényszervégrehajtás kezdődött a Verespatak-ügyben

Az adóhatóság (ANAF) kedden közölte, hogy megkezdte a közel 46,8 millió lejes tartozás behajtását a Gabriel Resources Limitedtől, és kényszervégrehajtás alá vonta a cég Roșia Montană Gold Corporationben birtokolt részvényeit.

Adóbehajtás és kényszervégrehajtás kezdődött a Verespatak-ügyben
2025. december 24., szerda

2026-ban még adómentesek lesznek az üvegházak, fóliasátrak, gombatermesztő farmok és a silók

Jövőre adómentességet élveznek az üvegházak, fóliasátrak, gombatermesztő farmok és a silók – jelentette be a pénzügyminiszter a kedd esti kormányülés utáni sajtótájékoztatóján.

2026-ban még adómentesek lesznek az üvegházak, fóliasátrak, gombatermesztő farmok és a silók
2025. december 24., szerda

Elfogadta a kormány a jövő évi költségvetés kidolgozásához szükséges salátarendeletet

Elfogadta a kormány a jövő évi költségvetés kidolgozásához szükséges úgynevezett salátarendeletet – jelentette be kedd esti sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.

Elfogadta a kormány a jövő évi költségvetés kidolgozásához szükséges salátarendeletet
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Hófúvással kísért havazásra készülnek Hargita megyében

Az elkövetkező időszakban hófúvással kísért havazásra lehet számítani Hargita megyében. A megyei utakon közlekedőknek lehetőségük van bármilyen jellegű elakadás, útakadály vagy közlekedési probléma azonnali jelzésére is.

Hófúvással kísért havazásra készülnek Hargita megyében
2025. december 23., kedd

Videón a dálnoki láncbaleset néhány pillanata

Fedélzeti kamerás videót osztottak meg a szombaton Dálnoknál történt láncbalesetről, amelyben hét autó volt érintett, és amelynek következtében négy felnőttet és egy kiskorút szállítottak kórházba.

Videón a dálnoki láncbaleset néhány pillanata
2025. december 23., kedd

Többéves mulasztás miatt perelik a főhatóságot az állatorvosok

Pert indítottak a Hargita megyei állatorvosok az állategészségügyi hatóság ellen, mert a szerződéses szolgáltatások árát évek óta nem aktualizálta a főhatóság. A tartozásokat viszont a közelmúltban részben törlesztette, hogy elkerüljön egy új pert.

Többéves mulasztás miatt perelik a főhatóságot az állatorvosok
Hirdetés