Pihenőhelyeket építettek a hegyimentők

Hivatalosan is átadták a Madarasi Hargitán azt a filagóriát, melyet a székelyudvarhelyi Harmont Egyesület hegyimentői építettek november 4-én a Szökő-patak bővületének vízesése mellé. November folyamán egy lefedést is építettek az ún. rossz borvíznél, ami a szentegyházi felvezető úton található.

Antalfi József

2010. november 22., 15:012010. november 22., 15:01

2010. november 22., 15:252010. november 22., 15:25

Mindkét létesítmény a turisták pihenőhelyéül fog szolgálni, mivel rengeteg gyalogos és sítúrázó jár arra. Mindamellett, hogy párhuzamosan dolgoztak a pihenőhelyek létrehozásán, mindkét esetben komoly erőfeszítést igényelt a szemét eltakarítása. A megyei tanácsnál volt egy pályázati lehetőség a borvízforrások és az ehhez hasonló látványosságok felújítására. Ebből az alapból hozták létre a filagóriát, a lefedést, továbbá a turistautak jelzéseit. A hegyimentők részéről Máté László elmondta, hogy az 1547 méter magasságba épített filagóriát akár a nagy csúcsról, akár a Madarasi Hargita telepről is meg lehet közelíteni. „Madaras faluból is van egy járható út. Az arra látogatók 80 százaléka nem is tudja, hogy van a Madarasin vízesés, ezért próbáltuk fellendíteni, ismertté tenni a szóban forgó helyet” – mondja Máté.

A filagória mellett október és november folyamán párhuzamosan dolgoztak a rossz borvízforrás lefedésén. Kőgyűrűt helyeztek a kútba, kitakarították a környéket, valamint egy faasztal is a látogatók rendelkezésére áll mostantól. Szintén a projekt keretében a Vargyas-szorosban elkészült négy turista-, illetve hegymászóút is. „Kifüggesztettük a turistajelzéseket is, melyeket megígértünk” – tette hozzá Máté László.

Fekete Örs, a Hargita megyei hegyimentők közszolgálatának vezetője elmondta, mindenféle hasonló kezdeményezést támogatnak, mivel fontos, hogy szépítsük környezetünket. Fekete felhívja mindenki figyelmét, ezek a pihenőhelyek nem azért készültek, hogy szemétlerakóhelyekké váljanak. „Azért készültek, hogy a turista pihenjen, élvezze a természet nyújtotta szépségeket. Az emberekért van. Meg kellene tanulni végre megbecsülni értékeinket!” – tette hozzá a vezető.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés