
Fotó: Bíró Blanka
Több beadvánnyal fordultak a háromszékiek a Kovászna megyei prefektushoz, kérve, hogy rendezzék a folyamatosan akadozó gépjárműbejegyzést.
2018. március 11., 14:162018. március 11., 14:16
A Kovászna Megyei Gépjárművezetői Engedélyeket Kibocsátó és a Járműbejegyzési Közszolgálatnál pénteken is kitört a botrány, hiszen
Akkor még több tucatnyian várakoztak az irodában, őket már nem szolgálták ki – részletezte lapunknak a felháborodott ügyfél. Jelenleg
Sebastian Cucu prefektus megkeresésünkre elmondta, a napokban a megszokottnál is nehézkesebben haladt az ügyintézés, ugyanis a hivatal egyik munkatársa betegszabadságon van, így csak egy alkalmazott látja el az ügyfélszolgálatot. Hozzátette,
Fotó: Bíró Blanka
A másik két állást is meghirdették, abban bíznak, hogy Maros megyéből egy tapasztalt szakember is jelentkezik. Ha sikerül minden állást betölteni, felgyorsul az ügyintézés – bizakodik a prefektus. Ugyanakkor megoldásra vár még, hogy a gépkocsi beíratást vállaló cégek minden online lefoglalható időpontra lecsapnak, így a magánszemélyeknek esélyük sincs.
– szögezte le a kormánybiztos. Kifejtette, keresik a megoldást, hogy ezt a problémát kiküszöböljék. A sepsiszentgyörgyi hivatalnál különben az elmúlt évben valamivel több mint 36 ezer iratcsomót dolgoztak fel, ezek között volt gépkocsibejegyzés, ideiglenes rendszám kiállítása, és forgalomból való kiíratás. Az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest szinte harmadával növekedett a dossziék száma, pontosan 10 074-el volt több.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) is döntöttek arról, hogy kik lennének a minisztereik a Siegfried Mureșan által vezetett kormányban.
Az előválogatás során 1003 filmet nézett meg az előzsűri, amely 44 alkotást választott be az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál nemzetközi versenyprogramjába.
Rendhagyó megemlékezést és lovas napot tartanak szeptember 26-án, szombaton a bekecsi csata 110. évfordulója tiszteletére.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tájékoztatása szerint az egészségbiztosítások informatikai platformja (PIAS) pénteken 22 órától 2026. szeptember 28-án, hétfőn 2 óráig nem lesz elérhető.
Nicușor Dan államelnök pénteken kihirdette a törvényt, amely eltörli annak lehetőségét, hogy a középiskolák külön felvételi vizsgát szervezzenek a kilencedik osztályba lépőknek.
Tavaly 8716 lej volt a havi bruttó átlagbér Romániában, 655 lejjel, azaz 8,1 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban; a nettó átlagbér 2024-hez képest 307 lejjel (6,2 százalékkal) 5266 lejre nőtt 2025-ben – közölte az Országos Statisztikai Intézet.
szóljon hozzá!