
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
A petárdázás veszélyeire és jogi következményeire hívja fel a figyelmet a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség, ugyanis szilveszter közeledtével egyre többen élnek az értelmetlen robbantgatás lehetőségével.
2024. december 30., 10:252024. december 30., 10:25
A petárdák és egyéb pirotechnikai eszközök robbanása
súlyos égési sérüléseket, vágásokat és halláskárosodást okozhat,
a petárdák okozta tüzek gyorsan elterjedhetnek, veszélyeztetve otthonokat és a természetet, ugyanakkor a hangos robbanások ijedtséget és pánikot okozhatnak az állatoknál
– olvasható a helyi rendőrség felhívásában. Kiemelik, „tartsuk be a törvényeket és kerüljük a petárdák használatát”, hozzátéve, hogy
A kutyatulajdonosokat arra kérik, hogy kedvenceiket semmiképp ne hagyják magukra ebben az időszakban.
László Szabolcs, a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség vezetője korábban azt nyilatkozta lapunknak, hogy
noha már a szilveszter előtti hetekben is meglehet vásárolni a pirotechnikai eszközöket, azokat kizárólag december 31-én, az év utolsó napján lehet használni a hatályos törvények szerint.
{K1}
Ehhez képest az elmúlt napokban több olyan bejegyzés is megjelent a közösségi médiában, hogy
Ebből kiindulva többen vannak, akik figyelmen kívül hagyják a törvényt.
A helyi rendőrség ebből kifolyólag (is), felhívja a székelyudvarhelyiek figyelmét, hogy forduljanak hozzájuk bizalommal az ünnepek alatt is.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc támogatja az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a kormány vizsgálja felül a helyi adók és illetékek emeléséről szóló döntését.
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg.
Gondatlanságból elkövetett rongálás, valamint a munkavédelmi és munkahelyi egészségvédelmi előírások megszegésének gyanújával büntetőeljárást indított szerdán a Szilágy megyei rendőrség a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében.
Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.
Az oktatási szakszervezetek tagjai szerdán a kormány székhelye előtt tüntettek, mivel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.
A szilágycsehi református templom összeomlásának okait kivizsgáló válságstáb alakult a művelődésügyi minisztériumnál szerdán – közölte a tárca.
Mi történik, amikor a szabadság ígérete kiüresedik? Hol van az élet kapuja a végidők zajában?
Szolgálat közben, egyenruhában vették őrizetbe azt az Arad megyei rendőrt, akit korrupcióval gyanúsítanak.
Tönkrement a gödrös úton egy beteghez riasztott mentőautó Galac megyében. A sofőr hiába próbálta kikerülni az esővízzel borított hatalmas mélyedéseket, az autó végül lerobbant. Kálváriájukat térfigyelő kamera rögzítette.
Csalásra figyelmeztet az Országos Közúti Infrastruktúrát Kezelő Társaság: az utóbbi időszakban megszaporodtak azok a hamis üzenetek, amelyek az intézmény nevében pénzt akarnak kicsalni az autósoktól.
szóljon hozzá!