Hirdetés
Hirdetés

Pénzt szavaztak meg fizetésekre, év végéig azonban ez nem lesz elegendő

•  Fotó: Haáz Vince

Fotó: Haáz Vince

Fizetésekre, felújításokra és működési költségekre szavaztak meg különböző összegeket a Maros megyei tanácsosok rendkívüli ülésükön, kedden. A mostani költségvetés-kiegészítés után sem biztosítottak a bérek az év végéig.

Simon Virág

2024. október 15., 16:402024. október 15., 16:40

Utolsó ülését tartotta a jelenlegi felállásban a Maros megyei önkormányzat. A rendkívüli ülésen többek között

rábólintottak a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságnak az állami-költségvetésből kapott 19 millió lej befogadására – ez esetben gyakorlatilag „le kellett papírozni” az érkező pénzt.

Hirdetés

Mint a megyei tanács sajtóirodájától megtudtuk, ebből 17,7 millió lejt működési költségekre fordíthat az igazgatóság, 1,2 millió lejt pedig a különböző szociális juttatásokra, utazástámogatásra. Ez korántsem elegendő arra, hogy lezárják a 2024-es esztendőt,

év végéig ugyanis további 17 millió lejre van szüksége az intézménynek.

A kórházakat is támogatták

A keddi költségvetés-kiegészítés során a Maros Megyei Klinikai Kórház 24,5 millió lejt kapott, amelyet az Országos Egészségbiztosítási Pénztár utalt, a pénz működési költségekre és fizetésekre fordíthatják. A megyei tanácshoz tartozó Dicsőszentmártoni Gheorghe Marinescu Kórháznak 6,1 millió lejes költség-kiegészítést szavaztak meg.

A megyei önkormányzati képviselők rábólintottak arra, hogy a szászrégeni 3-as számú inkluzív iskolának 190 ezer lejt utaljanak javítási munkálatokra. Az iskolában folyamatban van a hőszigetelés, a most utalt összegből pedig a tantermeket fogják felújítani, így az iskola külsőleg és belsőleg is megújul.

A keddi ülésen a megyei tanácsosok további alárendelt intézményeknek is jóváhagytak összegeket, ezeket túlnyomó részt a személyzeti kiadások fedezetére fordíthatják, illetve működési költségekre.

A sajtóirodától megtudtuk: azért kapott most több intézmény költségvetés-kiegészítést, mivel év elején nem biztosították számukra a teljes összeget a személyzeti kiadásokra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. október 23., csütörtök

Hősök, akiket az igazság iránti szeretet megszabadított a félelemtől

A 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit elevenítették fel a kézdiszéki diákok. Az október 23-i, hősök tiszteletére rendezett megemlékezés több kézdivásárhelyi helyszínen zajlott: a református temetőben, a főtéren és a művelődési házban.

Hősök, akiket az igazság iránti szeretet megszabadított a félelemtől
Hirdetés
2025. október 23., csütörtök

Marosvásárhely főhajtása: ökumenikus istentisztelettel és fáklyás menettel emlékeztek az ötvenhatosokra

A nemzeti emlékezet helyszíne volt október 23-án a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Plébánia, ahol az 1956-os forradalom hősei és a szabadság eszméje előtt hajtottak fejet az ünneplők, majd fáklyákkal a kezükben közösen vonultak a Várudvarba.

Marosvásárhely főhajtása: ökumenikus istentisztelettel és fáklyás menettel emlékeztek az ötvenhatosokra
2025. október 23., csütörtök

Nem szavazta meg az RMDSZ, nem kap székhelynek való irodát a gyergyószentmiklósi EMSZ

A gyergyószentmiklósi képviselő-testület napirendjén volt egy iroda biztosítása az EMSZ számára, de a pártnak mégsem lesz új székháza az RMDSZ frakció tartózkodása miatt. Egy új oktatási központ létesítéséhez pedig további egyeztetések szükségesek.

Nem szavazta meg az RMDSZ, nem kap székhelynek való irodát a gyergyószentmiklósi EMSZ
2025. október 23., csütörtök

Orbán Viktor: aki magyar az békét akar, aki magyar az élni akar

Nem megyünk háborúba, és nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért – jelentette ki a miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott ünnepi megemlékezésen csütörtökön Budapesten.

Orbán Viktor: aki magyar az békét akar, aki magyar az élni akar
Hirdetés
2025. október 23., csütörtök

Munkabalesetben vesztette életét egy férfi Sepsiszentgyörgyön

Munkabalesetben vesztette életét egy férfi csütörtökön, aki egy sepsiszentgyörgyi oktatási intézmény felújítási munkálatában vett részt.

Munkabalesetben vesztette életét egy férfi Sepsiszentgyörgyön
2025. október 23., csütörtök

Kábítószer-csempészet és -kereskedelem miatt tartóztattak le egy férfit Marosvásárhelyen

Őrizetbe vettek a hatóságok egy 41 éves férfit szerdán Marosvásárhelyen, aki a megalapozott gyanú szerint kábítószert csempészett az országba, melyet itt akart értékesíteni.

Kábítószer-csempészet és -kereskedelem miatt tartóztattak le egy férfit Marosvásárhelyen
2025. október 23., csütörtök

Milliárdos veszteségek és súlyos mulasztások – a vízügy káosza is hozzájárult a parajdi bányakatasztrófához

A román vízügyi igazgatóság több százmillió euró uniós forrást veszített el hibás döntések és a rossz vezetés miatt – a következmények Parajdon is érezhetők, ahol a bányakatasztrófa a vízügyi mulasztásokkal is összefüggésbe hozható.

Milliárdos veszteségek és súlyos mulasztások – a vízügy káosza is hozzájárult a parajdi bányakatasztrófához
Hirdetés
2025. október 23., csütörtök

Csíkszeredai vendég az 56-os magyar állami ünnepség budapesti főszínpadán

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján szervezett magyar állami ünnepségen, a Kossuth téri színpadon köszöntötték meghívott társaival Vitéz Szilágyi Árpádot Csíkszeredából.

Csíkszeredai vendég az 56-os magyar állami ünnepség budapesti főszínpadán
2025. október 23., csütörtök

Székelyek a Békemeneten – itt nézheti élőben az eseményeket

Soha nem voltunk még ilyen sokan – jelentette ki az október 23-ai Békemenetről Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Facebook-oldalán. Élőben lehet követni az eseményeket.

Székelyek a Békemeneten – itt nézheti élőben az eseményeket
2025. október 23., csütörtök

Felerősödik a szél, sárga riasztást adtak ki Székelyföldre is

Felerősödő szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) csütörtökön az ország északi, nyugati és középső részére.

Felerősödik a szél, sárga riasztást adtak ki Székelyföldre is
Hirdetés