
A táblák már a helyszínen vannak, a közbeszerzési eljárás meghirdetésére még várni kell
Fotó: Erdély Bálint Előd
Noha már a beruházást jelző táblákat is elhelyezték a helyszíneken, két éve húzódik közel 50 kilométernyi megyei út korszerűsítésének elkezdése Udvarhelyszéken. A Hargita megyei tanács elnöke belső kivizsgálást szorgalmazott az ügyben.
2020. május 16., 09:382020. május 16., 09:38
„Lassan nem a koronavírus, hanem a por fog megölni minket, annyira rossz állapotban van a 137 A jelzésű megyei út, amely Kányád és Székelypetek között található” – fogalmazott Kerekes Edit, helyi lakos. Mint mondta, évek óta várja, hogy leaszfaltozzák az utat, amely nagyon kigödrösödött, ráadásul az arra járó teherautók miatt meg is süllyedt több helyen.
Noha két éve egy nagy összegű európai uniós pályázatot is nyert Hargita Megye Tanácsa, amelynek részeként az említett szakaszt is korszerűsítenék, az idő múlásával csak a beruházást jelző táblák kerültek ki, tényleges munka nem történt – tájékoztatta lapunkat.
Összesen 124 millió lej értékben végezhet útfelújításokat a megyei tanács Udvarhelyszéken a sikeres pályázatnak köszönhetően, amelyből 117 millió lejt biztosít az Európai Unió. Ebből 48,33 kilométernyi utat korszerűsíthetnek, illetve építhetnek újjá Bikafalvától Kányádon és Székelypeteken át Brassó megye határáig, valamint a Kányád–Székelydálya–Városfalva és a Városfalva–Oklánd–Kovászna megye határa szakaszon.
Noha a kivitelezés felgyorsítása és zavartalan lezajlása miatt korábban egy hitelvonalat is létesített a megyei önkormányzat, amely 50 millió lejig szól, mégsem kezdődött el az építkezés. Ennek okáról kérdeztük meg Borboly Csabát, a megyei tanács elnökét, aki egyáltalán nincs megelégedve a helyzettel, hiszen más beruházások esetében fele ennyi idő alatt is be lehetett szerezni a kivitelezéshez szükséges dokumentumokat. Éppen ezért az intézményen belül kivizsgálást indított, felkutatva a késlekedés okait, hogy minél előbb közbeszerzési eljárást hirdethessenek a kivitelezőknek. „A koronavírus miatti óvintézkedések enyhítése után éppen az a legfontosabb, hogy dolgozhassanak a cégek, munkát adva az embereknek is” – jelentette ki.
György Sándor kányádi polgármester rámutatott, nekik is roppant fontos, hogy mielőbb elkezdődhessenek a munkálatok a községükhöz tartozó részeken, hiszen szükségük van a jó utakra, ezért partnerként működtek együtt a megyei tanács műszaki igazgatóságával.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Mint mondta,
A polgármester úgy tudja, hogy a tervező többször is javította a terveket, hogy megfeleljenek az intézmény feltételeinek.
Végül ezen a héten kapták meg a hivatal jóváhagyását azzal a kitéttel, hogy az említett templomok előtt kockakövekkel kell kirakni az utat az aszfaltozás helyett. Noha a tisztségviselő és a szakemberek szerint jobb megoldás lenne az aszfalt, mégis elfogadták a tervekben nem szereplő javaslatot, hogy haladhasson a munka.
Mindemellett Miklósfalva és Kányád között az út alatt halad el egy jelentős gázvezeték, amelyet védőcsőbe kell helyezzenek – erről nemrég állapodtak meg a szolgáltatóval, amely így jóváhagyta a munkát. Ezek után a polgármester is bízik benne, hogy mielőbb elkezdődhet a megyei tanács projektjének közbeszerzési eljárása.
Răzvan Leu hétfőn megerősítette, hogy az ő feljelentése nyomán vizsgálódik a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) Călin Georgescu volt államfőjelölt csalási ügyében.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Moldovai Köztársaság mintájára községek önkéntes összevonását javasolja majd a kormányprogramban.
Csütörtök reggelig lehűlés, esők és szeles időjárás várható az egész országban, hétfőn pedig 24 megye egyes térségeiben erős szélre figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lesz érvényben – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.
Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!