Pekingben is elismerték Szekeres Attila István címerakadémikus munkáját

Pekingben is elismerték Szekeres Attila István címerakadémikus munkáját

Szekeres Attila István átveszi a kitüntetést Željko Heimer elnöktől

Fotó: Remigijus Bimba

A Zászlótudományi Egyesületek Világszövetségének (FIAV) érdemérmével tüntették ki dr. Szekeres Attila István nemzetközi címerakadémikust, a sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnökét. Az elismerést a Pekingben rendezett 30. Zászlótudományi Világkongresszus zárónapján tartott gálán adták át.

Székelyhon

2024. augusztus 22., 18:582024. augusztus 22., 18:58

Szekeres Attila István az egyetlen romániai, ugyanakkor az egyetlen magyar szakember, akit eddig a FIAV érdemérmével kitüntettek. Ugyanezen az alkalmon John Ferrigan amerikai vexillológus kapta még meg a rangos elismerést.

Az egyesület tájékoztatójából kiderül: a mostani maratoni, augusztus 12–19. között nyolc napon át tartott kongresszuson, amelyen minden földrész képviseltette magát, a sepsiszentgyörgyi szakember A román királyi család tagjainak zászlai az első világháborút követően című előadással vett részt.

Bemutatta az első világháborút követő történelmi változásokat, Románia kialakulásának folyamatát, Románia 1921-es címerének kialakulását, a címer alkotóját, Keöpeczi Sebestyén Józsefet, végül a szintén általa alkotott román királyi zászlókat.

Galéria

Szekeres Attila István az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület címeres zászlajával avilágkongresszuson

Fotó: Remigijus Bimba

A következő világkongresszust Párizsban tartják 2026 júliusában. A négy év múlva sorra kerülőre a Cseh Zászlótudományi Társaság, a hat év múlva rendezendőre a chilei szövetség jelentkezett. A kongresszuson való részvételben az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesületet Kovászna Megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy önkormányzata, Szekeres Attila István Domus programja által pedig a Magyar Tudományos Akadémia támogatta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. augusztus 22., csütörtök

Van jövőkép: épül a házuk és készülnek az iskolakezdésre az árván maradt szovátai gyerekek

Már felhúzták a házuk falait azoknak a szovátai gyerekeknek, akiknek édesapjuk két évvel ezelőtt hunyt el, és július közepén édesanyjuk is távozott. Most az egyik rokonuk gondoskodik róluk, közben épül a saját házuk, készülnek az iskolakezdésre.

Van jövőkép: épül a házuk és készülnek az iskolakezdésre az árván maradt szovátai gyerekek
2024. augusztus 22., csütörtök

Kutatással igazolták: a Vibe a legfiatalabb korosztály fesztiválja

Idén is felmérést végzett a Vibe Fesztiválon az YZ Intézet, hogy átfogó képet kapjon a fiatalok preferenciáiról, szokásairól, értékrendszeréről. A kutatásból többek között kiderült: a zenei ízlésük nagyot változott az elmúlt években.

Kutatással igazolták: a Vibe a legfiatalabb korosztály fesztiválja
2024. augusztus 22., csütörtök

Az orrán, egy kerítésre fennakadva állt meg az autó

Függőlegesen, egy kerítésnek ütközve állt meg egy gépkocsi Csíkszentdomokoson, az 578-as európai úton, csütörtök délután. Senki nem sérült meg.

Az orrán, egy kerítésre fennakadva állt meg az autó
2024. augusztus 22., csütörtök

Mint egy konzervdobozt, úgy „bontotta ki” a gépkocsikat a medve

Betört szélvédők, kifeszített ajtók, kitépett műszerfal, felhasított ülések, leszaggatott karosszériaelemek – egy hónap leforgása alatt már öt gépkocsit tört fel a medve vagy a medvék a zetelaki gát környékén.

Mint egy konzervdobozt, úgy „bontotta ki” a gépkocsikat a medve
2024. augusztus 22., csütörtök

A leggyakoribb hibák palackvisszaváltáskor – Önt mi bosszantja a legjobban? Szavazzon!

Az elmúlt hetekben ellenőrzött gazdasági szereplők közel 80 százaléka megszegte a betétdíjas visszaváltási rendszerre vonatkozó kötelezettségeit, amiért összesen 732 ezer lejes bírságot szabott ki az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság.

A leggyakoribb hibák palackvisszaváltáskor – Önt mi bosszantja a legjobban? Szavazzon!
2024. augusztus 22., csütörtök

Életét vesztette egy traktor alá szorult idős férfi

Traktor alá szorult egy idős férfi a Maros megyei Erdőszakál településen csütörtök délután – tájékoztatott a Maros megyei tűzoltóság sajtóosztálya. A sérült férfinél már csak a halál beálltát tudták megállapítani a kiérkező mentőegységek.

Életét vesztette egy traktor alá szorult idős férfi
2024. augusztus 22., csütörtök

Leendő parlamenti képviselői és szenátori jelölteket toboroznak Udvarhelyszéken 

Parlamenti képviselői, illetve szenátori tisztségre pályázó jelölteket toboroz az RMDSZ udvarhelyszéki szervezete; a jelentkezők a december 1-jei parlamenti választásokon fognak megméretkezni. Idén egyszerűsített eljárással lehet jelöltté válni.

Leendő parlamenti képviselői és szenátori jelölteket toboroznak Udvarhelyszéken 
2024. augusztus 22., csütörtök

Éjszakai nyitvatartás a székelyudvarhelyi könyvtárban

Éjszakára nyitva marad a székelyudvarhelyi könyvtár, amelynek minden szegletében érdekes programokkal várják a látogatókat augusztus 30-án, pénteken a Nyitott Könyvek Éjszakáján.

Éjszakai nyitvatartás a székelyudvarhelyi könyvtárban
2024. augusztus 22., csütörtök

Ötévente tisztítják ezeket a gyönyörű csillárokat

A földre engedték és megtisztították a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermét megvilágító, díszítő csillárokat. A budapesti csillárkirályoknak is nevezett Kissling Alfréd és fia, Rudolf gyárában készített remekműveken égőket is cseréltek.

Ötévente tisztítják ezeket a gyönyörű csillárokat
2024. augusztus 22., csütörtök

Kiugrott a negyedikről és életét vesztette egy idős nő Székelyudvarhelyen

Kiugrott egy tömbház negyedik emeletéről és életét vesztette egy idős nő Székelyudvarhelyen szerda este – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Kiugrott a negyedikről és életét vesztette egy idős nő Székelyudvarhelyen
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!