Pedagógusok búcsúja: Szent Gellért nevében

Szombaton, szeptember 25-én, Szent Gellért napján búcsús szentmisét tartanak a Gyergyóditró melletti Cengelléren – a tanítók védőszentje ünnepére nagy szeretettel várják a környék pedagógusait a cengelléri kápolnához.

Csibi Márti

2010. szeptember 23., 14:162010. szeptember 23., 14:16

2010. szeptember 23., 15:042010. szeptember 23., 15:04

Galéria
„Szent Gellértet a tanítók és a nevelők védőszentjének tekinthetjük, mivel Szent István király rábízta Imre herceg nevelését. Most, az iskolakezdés idején várjuk erre a búcsúra a nevelőket és a tanítókat is, hogy együtt imádkozzunk a székely nép hitéért, ifjúságunk keresztény erkölcséért” – ezekkel a szavakkal intézett felhívást a gyergyóditrói római katolikus egyházközség. A szeptember 25-én 11 órától kezdődő ünnepi szentmisét Böjte Csaba atya celebrálja, közreműködik a Role együttes.

A havasok keblébe rejtett kis kápolnát 2004 júliusában, Szent Anna napján, hagyományos búcsús szentmise keretében avatták fel, az istenháza állításának ötlete egy évvel korábban, Szent Gellért napján bemutatott szentmiseáldozat után fogalmazódott meg. A 2003-as búcsús szentmise előtt legutoljára 1697-ben mutattak be szentmisét a Szent Gellért-tetőn (közismertebb nevén Cengellér-tetőn).

Galéria
Az ezerkilencszázhatvanas évek végéig több mint tíz család élt a havasok tövében kialakított kis tanyán, aztán ezek a családok is sorra beköltöztek a közeli településekre. Az utóbbi években újra fellendülni látszik a kihalt parányi település, néhány éve a kápolna és a temető szomszédságában, látványesztena létesült, ahol egy lelkes vállalkozó az egykor őshonos szürkemarha, mangalica és gyimesi racka újrahonosítását tűzte ki célul. Puskás Elemér ditrói polgármesternek is komoly tervei vannak a gyönyörű hellyel: egy nagyobb területet beltelekké nyilvánítanának, amelyet a turizmus érdekei és igényei szerint építenének ki.

A szombati búcsú helyszíne, a takaros kis kápolna a Ditrót Tölgyessel összekötő útszakaszon található, autóval is jól megközelíthető, ugyanakkor a szentmisére autóbuszok indulnak 10 órakor a ditrói nagytemplom elől.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 23., szombat

Keresztek, zászlók a pünkösdi búcsúban

A búcsújárás elengedhetetlen kellékei a feszületek, zászlók, egyházi jelképek, amik tájékozódási pontként is szolgálnak a több százezres tömegben. Fotósaink képein mutatjuk az idei búcsú legszembetűnőbbjeit.

Keresztek, zászlók a pünkösdi búcsúban
Hirdetés
2026. május 23., szombat

Csíksomlyó üzenete: meg kell őrizni a hitet, a családot és a keresztény értékeket

Az idei pünkösdszombaton is kegyes, sőt „túl kegyes” volt az időjárás a zarándokhoz, akik tűző napsütésben, nyárias melegben vehettek részt a búcsús szentmisén, Csíksomlyón. Fotókon mutatjuk.

Csíksomlyó üzenete: meg kell őrizni a hitet, a családot és a keresztény értékeket
2026. május 23., szombat

Ájulás, ficam, magas vérnyomás – ezekkel a panaszokkal keresték fel a mentőket a csíksomlyói zarándokok

Közösen csaknem 160 személynek nyújtottak orvosi ellátást a Hargita megyei mentőszolgálat és a tűzoltóság csapatai a csíksomlyói nyeregben. Ebben az évben kevesebb zarándok szorult segítségre, és ebben bizonyára a kedvező időjárás is közrejátszott.

Ájulás, ficam, magas vérnyomás – ezekkel a panaszokkal keresték fel a mentőket a csíksomlyói zarándokok
2026. május 23., szombat

Százezrek énekelték a himnuszainkat az összmagyarság legnagyobb lelki ünnepén – videó

A magyar, a székely és az ősi, a székelység megpróbáltatásaiban vigaszt nyújtó himnusz eléneklésével ért véget az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú. A hegynyereg több százezer magyar zarándok hangját visszhangozta.

Százezrek énekelték a himnuszainkat az összmagyarság legnagyobb lelki ünnepén – videó
Hirdetés
2026. május 23., szombat

A csíksomlyói búcsú napján is a magyarokat provokálta Mihai Tîrnoveanu

Újabb magyarellenes provokációval jelentkezett a csíksomlyói pünkösdi búcsú napján Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű román nacionalista szervezet elnöke.

A csíksomlyói búcsú napján is a magyarokat provokálta Mihai Tîrnoveanu
2026. május 23., szombat

A csíksomlyói búcsú szónoka: kapaszkodjunk Krisztus kezébe, és építsük újra a jövőt

A hithez, a családhoz és az örök keresztény értékekhez való hűség megőrzésére buzdította a zarándokokat Székely János, szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, a Csíksomlyói búcsú idei szónoka.

A csíksomlyói búcsú szónoka: kapaszkodjunk Krisztus kezébe, és építsük újra a jövőt
2026. május 23., szombat

Villanyoszlopnak csapódott autóhoz, lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat

Mozgalmas éjszakájuk volt a segesvári tűzoltóknak: néhány órán belül egy tűzesethez, valamint egy közúti szerencsétlenséghez is riasztották őket. A balesetben két felnőtt és két gyermek sérült meg.

Villanyoszlopnak csapódott autóhoz, lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat
Hirdetés
2026. május 23., szombat

Itt követheti élőben a csíksomlyói búcsú eseményeit

Sokak számára nem adatok meg a lehetőség, hogy személyesen legyen jelen a csíksomlyói pünkösdi búcsún. A világhálónak köszönhetően azonban élőben követhető a búcsús szentmise és az azt megelőző események.

Itt követheti élőben a csíksomlyói búcsú eseményeit
2026. május 23., szombat

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre
2026. május 23., szombat

A csíksomlyói Szűzanya 2026-ban is hazavárja gyermekeit

Keresztalják, lovas zarándokok, autóval, zarándokvonattal vagy éppen busszal érkező erdélyi és anyaországi magyarok találkoznak idén is Csíksomlyón, a pünkösdszombati búcsún. Kövesse élőben a búcsú történéseit a Székelyhonon!

A csíksomlyói Szűzanya 2026-ban is hazavárja gyermekeit
Hirdetés