Nem feltétlenül korfüggő, hogy ki hová tartozik
Fotó: Haáz Vince
Az oktatásban a pedagógusokat szokás digitális bevándorlóknak, a diákokat pedig digitális bennszülöttnek tekinteni, de nem feltétlenül korfüggő, hogy ki hová tartozik, inkább a mentalitás határozza meg a besorolást. Fülöp Otília kommunikációs szakember, egyetemi tanár szerint az online oktatással együtt a tudás helye is megváltozott. Míg korábban a tudást a tanárba képzeltük bele, most a tudás a hálózatban van, és hozzáféréseket, útvonalakat tanítanak egymásnak a „bevándorlók” és „bennszülöttek”.
2020. november 28., 16:472020. november 28., 16:47
A digitális bennszülöttek, digitális bevándorlók kifejezéseket Marc Prensky írta le először azonos című tanulmányában. Digitális bennszülöttnek azokat hívta, akik már a digitális világban születtek, és akik már teljesen természetesen használják ezeket az eszközöket. Digitális bevándorlóknak nevezte azokat, akiknek mindezt meg kellett tanulniuk, hiszen korábban születtek.
A diákok eddig főként társadalmi életet éltek, játszottak vagy kommunikáltak a digitális eszközök révén, eddig kevesebbet használták tanulásra, iskolai feladatokra ugyanezeket az eszközöket, alkalmazásokat. Az online oktatás ezt megváltoztatta. Sokat tanulhatnak a „bennszülöttek” a „bevándorlóktól”, hiszen ha például azt kapják a diákok feladatba, hogy készítsenek videót, akkor a készítést nem nagyon kell nekik megtanítani, hiszen könnyedén megértik a műveletet, de hogy mit, miért és hogyan érdemes a videóba emelni, abban már igenis van szerepe a tanárnak.
Fülöp Otília kommunikációs szakember, a Sapientia EMTE tanára úgy véli, az online oktatás révén nyilvánvalóbbá vált, hogy a pedagógus és a diák szerepei felcserélhetőek, főleg középiskolai vagy egyetemi oktatásban. Míg az osztályteremben nehezebben fordul meg a szerepek leosztása – de azért megtörténik ott is például egy-egy projekt keretében – addig a digitális tantermekben, mint például a Meet, Zoom vagy egyéb platformokon sokkal dinamikusabb a felállás, nincsen leküzdendő fizikai távolság katedra és padsorok között – magyarázta megkeresésünkre Fülöp Otília. „Itt tulajdonképpen mind egyenlő távolságra vagyunk egymástól, és bármelyik hallgató ugyanúgy kivetítheti a képernyőjét és előadhat, mint az, aki irányítja a tanulás-tanítás folyamatát, aki immár sokkal inkább mentor vagy tutor, nem annyira tanár” – teszi hozzá a kommunikációs szakember.
Van egy másik összetevő is, ami nem az online-nal érkezett az életünkbe, de talán ez a kényszerű átállás rávesz a tudatosításra: megváltozott a tudás helye.
– világít rá Fülöp Otília.
Az online oktatásban nincsen leküzdendő fizikai távolság katedra és padsorok között
Fotó: Haáz Vince
Szerinte nem olyan egyértelmű, hogy mit tudnak a digitális bennszülöttek sokkal jobban, mint a digitális bevándorlók. A szakember nem tapasztalta eddig, hogy a hallgatók sokkal jobban és magabiztosabban kezelnék a különböző platformokat, sőt bizonyos tekintetben kifejezetten rugalmatlanok, és idegesíti őket, ha kiszámíthatatlan a folyamat – vallotta be.
Ezzel nem csak azt tanítom nekik, hogy mi az érvényes tudás most egy adott témával kapcsolatban, hanem azt is, hogy én hogyan választottam ki a tárgyalt elméleteket, én hogyan jutottam el ide” – osztotta meg velünk tapasztalatait a tanár.
Az újabb generációk nagyon értékelik, ha a tanár, az oktatási rendszer kíváncsi rájuk. El akarják mondani, meg akarják mutatni, hogy mit tudnak, és ez érthető, hiszen körülbelül ugyanannyi adatot, információt dolgoznak fel az iskolai rendszeren kívül végzett tevékenységeik, médiahasználatuk közben, mint amennyit az oktatás szolgáltat nekik.
– hangsúlyozta Fülöp Otília, aki digitális bevándorlóként ő maga is azzal az elszántsággal érkezett az új platformokra, hogy jól kiismeri és megfejti azokat, szakember lesz.
„A digitális bennszülöttek csapongóbbak és merészebbek, bátrabban kombinálnak nagyon különböző tudásokat. Például a legutóbbi új média szemináriumon az okos porszívóról tartott előadást egy csoport, és a konkrét feladaton messze túlmenően szóba hozták a takarítás pszichológiai aspektusait – opportunista szemben a tradicionálissal. Azt hiszem, ebben a különbségben benne van, hogy mit is tanulhat a két különböző mentalitás egymástól, mert nem feltétlenül korfüggő, hogy ki hová tartozik” – magyarázta a Székelyhonnak Fülöp Otília.
Jócskán fagypont alá hűlt a levegő keddre virradóan Székelyföldön. Csíkszeredában a hétfői rekorddöntés után még alacsonyabbra csökkent a hőmérséklet.
A szociális ellátórendszerben dolgozóknak már az e havi bére sem biztosított, átláthatatlanok az egészségügyi rendszerben tervezett intézkedések. A szakszervezetek tiltakozásra készülnek.
Nicușor Dan hétfő este meggyőződését fejezte ki, hogy a bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételei még az idén módosulni fognak, mert a kormánykoalícióban megvan erre a politikai akarat.
A bírák és ügyészek nyugdíjának reformja továbbra is a kormány 'határozott' célkitűzése, amelyet a teljes koalíció felvállalt – közölte hétfőn este Facebook-oldalán Ilie Bolojan miniszterelnök.
Így indokolta meg hétfő esti közleményében az alkotmánybíróság azt, hogy miért fogadta el aznapi ülésén a legfelsőbb bíróság beadványát.
Székelyudvarhelyen is igényelhetik a fűtéspótlékot az alacsony jövedelemmel rendelkező családok, akik gázzal, villanyárammal vagy fával oldják meg a fűtést, illetve ha a távhőszolgáltatást veszik igénybe – közli a polgármesteri hivatal.
A bírák és ügyészek nyugdíjának reformja továbbra is prioritás – jelentette ki Nicușor Dan államfő hétfőn, miután az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit szigorító jogszabályjavaslatot.
Hétfőtől lezárták a 7C jelzésű országút (Transzfogarasi út) Piscu Negru és a Bilea-vízesés, illetve a 67C jelzésű országút (Transzalpina) Rânca és Curpat közötti szakaszát – jelentette be a közúti infrastruktúráért felelős társaság (CNAIR).
Az Európai Unióban 2024-ben a közúti balesetekben elhunytak száma 2 százalékkal csökkent 2023-hoz képest, a halálozási arány Romániában és Bulgáriában volt a legmagasabb – közölte hétfőn az Európai Bizottság.
Ha én felnőtt volnék címmel szervez rajzpályázatot a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár csapata 6-10 éves gyerekeknek, vasárnapig várják az alkotásokat. A művekből kiállítás nyílik november 13-án a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban.
szóljon hozzá!