
Fotó: Újváry Zoltán/Info Trafic Mures
Óránként közel kétszázhúsz kilométeres sebességgel száguldozott a Szászrégenhez közeli Görgényszentimre határában egy 23 éves fiatal csütörtök este. Az autó, miután a sofőr elvesztette uralmát a jármű fölött, egy patakmederben landolt. Az esetet mellette ülő ismerőse élőben közvetítette a közösségi oldalon.
2018. november 30., 15:502018. november 30., 15:50
2018. november 30., 15:592018. november 30., 15:59
A száguldást a 23 éves görgényhodáki fiatal mellett ülő útitársa élőben közvetítette a közösségi hálón. A baleset következtében a gépkocsi vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett, de a mellette ülő 20 éves fiatalt súlyos sebesülésekkel szállították a kórházba.
Érdeklődésünkre a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője, Emanuela Rugina elmondta, a baleset a túlzott sebesség miatt következett be. Kérdésünkre az illetékes azt is elmondta, hogy a vizsgálatokból és a világhálóra kikerült filmből is látszik, hogy
Amennyiben a sofőr filmezett volna vezetés közben, ezért is számon lehetne kérni, de ebben az esetben csak a sebességhatár túllépése, illetve gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt vonják felelősségre. Emanuela Rugina kérdésünkre azt is elmondta, hogy a sofőr nem fogyasztott szeszes italt.
A baleset pontos körülményeit még vizsgálják.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
A Marosvásárhelyi Állatkert oroszlánkifutója idén is otthont ad egy rendhagyó divatbemutatónak augusztus végén: Hajnal Zsuzsa, marosvásárhelyi divattervező itt mutatja be a fenntartható divat jegyében alkotott új ruhakollekcióját.
Románia pénteken benyújtja az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik kifizetési kérelmét – jelentette be Dragoș Pîslaru európai alapokért felelős miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
Nem érdemelte meg a kórházi ellátást, ezért nem volt hajlandó bent maradni törött bordákkal a két ember életét követelő brassói gázolás elkövetője, aki elmondása szerint elvesztette az eszméletét a balesetet megelőzően.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök pénteken több évre szóló politikai paktumot javasolt a pártoknak az energiaügyi intézkedések következetes végrehajtására.
Megnyugvással fogadják az orotvaiak, hogy jogerős ítélet született a 2025. februárjában történt emberölés ügyében. A helyiek körében az okozott szóbeszédeket, hogy több mint egy évig várni kellett konkrét fejleményekre.
Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.
A Tulceai megyei Delta katasztrófavédelmi felügyelőság (ISU Delta) diszpécser szolgálatát az 112-es egységes segélyhívón értesítették, hogy Luncavița település közelében egy drónt észleltek, amely feltehetőleg a Cetățuia kőbánya területén zuhant le.
Büntetőfeljelentést tett és polgári félként vesz részt az eljárásban annak a Brăila megyei gyermeknek a családja, akit egy égből érkező azonosítatlan tárgy – feltehetően egy dróndarab – ütött fejbe rollerezés közben.
1 hozzászólás