
Fotó: László Ildikó
Elutasította szerdán a képviselőház plénuma a parajdi bányakatasztrófát kivizsgáló parlamenti bizottság felállítására vonatkozó javaslatot – számolt be az Agerpres hírügynökség.
2025. június 25., 12:412025. június 25., 12:41
A vizsgálóbizottság létrehozását a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és az SOS Románia párt kezdeményezte.
Javaslatuk szerint a testület feladata lett volna
a Korond-patak elterelésével kapcsolatos dokumentumok, engedélyek és az intézmények közötti levélváltás átvizsgálása,
annak megállapítása, hogy milyen felelősségük volt a központi és a helyi hatóságoknak a parajdi bányakatasztrófa bekövetkeztében,
vagy hogy miként kezelte a Salrom sóipari társaság a kitermelést fenyegető kockázatokat,
és milyen adminisztratív és jogi akadályok merültek fel a technikai megoldások kivitelezésében.
Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.
Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.
A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.
Tíz ember halt meg és 137-en megsérültek Hargita megyében közúti balesetben tavaly. A gazdasági bűncselekmények és a csalások száma aggasztó növekedést mutat a megyében. A családon belüli erőszak is komoly probléma.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) jelentős mennyiségű csapadékra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki csütörtökön az ország hét megyéjére.
Hátba szúrtak egy rendőrt szerdán este Nagybányán. A támadás a város egyik utcáján történt, a rendőr szolgálaton kívül volt, sérülését követően kórházba vitték. Az elkövető elmenekült, nagyszabású művelet indult a felkutatására.
Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.
Ilie Bolojan szerdán este bejelentette, hogy 2026. április 1-je és 2027. március vége között a lakossági fogyasztók szabályozott áron, a vállalatok és intézmények pedig piaci áron jutnak földgázhoz.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán este bejelentette, hogy a 2026-os költségvetésről szóló egyeztetések várhatóan a jövő héten lezárulnak, így a tervezetet február 20-a körül terjesztik a parlament elé.
1 hozzászólás