
Fotó: Bodnár Arthur
Az Európai Kis- és Középvállalkozások Hetének keretében szervezett rendezvénysorozat ötödik konferenciáját tartották június 22-én Székelyudvarhelyen, a polgármesteri hivatal Szent István-termében. Az előadások fő célja a vállalkozók informálása volt a finanszírozási lehetőségeket illetően.
2010. június 22., 15:282010. június 22., 15:28
2010. július 06., 13:042010. július 06., 13:04
Fotó: Bodnár Arthur
A konferenciát a Kárpátia Magyar–Román Kereskedelmi és Iparkamara és a Goodwill Consulting GWC Kft. közösen szervezte.
Rendkívül érdeklődőek voltak a helyi kis- és középvállalkozók – tudtuk meg Nagy Imecs Pétertől, a Goodwill Consulting pályázati tanácsadójától. Az előadásokon próbáltak konkrét válaszokat adni a kérdésekre, támogatási lehetőségeket bemutatni – mindezt a lehető legobjektívebb módon. A tanácsadó elmondta, tapasztalataikat az ügyfelektől szerezték, több év munka után jutottak el oda, hogy egyértelmű üzenetként tudják azt mondani a vállalkozóknak, pályázni érdemes – a leadott pályázatok és ügyfeleik száma lassan eléri a 200-at.
Szakács Szilárd, a Kárpátia Magyar–Román Kereskedelmi és Iparkamara kereskedelemfejlesztési menedzsere arról tájékoztatott, hogy elsődleges cél a kis- és középvállalkozások szektorának megerősítése, ezért szervezték a konferenciát. Szó esett arról is, hogy nem szabad elterjednie a pályázásokról kialakult negatív impulzusoknak, a pályázati tanácsadók nem mind szélhámosok, valamint gyakorlatba lehet ültetni azokat az elképzeléseket, melyeket uniós pénzekből lehetne támogatni.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!