Pályázat útján támogatják a civil szervezeteket

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Tavaly óta Erdőszentgyörgyön is pályáztatás révén oszt pézösszegeket az önkormányzat a civil szervezeteknek. Az idei évre április végéig kellett benyújtani a pályázatokat.

Gligor Róbert László

2011. május 17., 16:382011. május 17., 16:38

2011. május 17., 16:562011. május 17., 16:56



A kulturális szervezetek programszerű elképzeléseit támogatják

Az eddigi gyakorlat az volt, hogy aki kért, azon megpróbált segíteni az önkormányzat, de az összegek is elaprózódtak, a tevékenységek sem voltak programszerűek. Ezért már csak jól kidolgozott elképzeléseket támogatnak, olyan civil szervezeteket, amelyek a város érdekében fejtik ki tevékenységüket. A tavaly a kiírás megszabta az összegek felhasználásának lehetőségeit: utaztatást, vendégfogadást, felszerelést számolhattak el a szervezetek. Az idei kiírás során maradandó eszközök beszerzésére is hangsúlyt fektettek – tudtuk meg Hegyi László alpolgármestertől.

80 ezer lejt osztanak el

A kulturális, ifjúsági és környezetvédelmi elképzelésekre idén 30 ezer lejt szánt a helyi tanács. Ennél bővebb keretet, 50 ezer lejt irányoztak elő a sportélet támogatására – mondta el az elöljáró. A városban hivatalosan is megalakították a Kisküküllő Sportklubot, amely több sportágat ölelne fel. A labdarúgás terén három korosztályban működik már csapat, a kézilabdát egyelőre a lányok játszák, de toborozzák már a fiúkat is. Továbbá a szabadfogású birkózásban értek el szép eredményeket az elmúlt két évben a helyiek, de támogatnák az asztali teniszt is, amelyben két országos bajnokot is magáénak tudhat a város.

Hat szervezet pályázott

A pályázatra bármely helyben bejegyzett szervezet leadhatta kérelmét, azzal a feltétellel, hogy tavalyi programjáról és támogatásairól részletes beszámolót készített. A helyi tanácsokból álló bizottság várhatóan a héten ül össze és hoz döntést a hat civil szervezet által benyújtott kérelmek elbírálásában és az összegek elosztásában – mondta el Hegyi László.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 07., vasárnap

Meghalt egy motoros Maros megyében

Életét vesztette egy 42 éves motoros vasárnap délután a Maros megyei Monosfaluban.

Meghalt egy motoros Maros megyében
Meghalt egy motoros Maros megyében
2025. szeptember 07., vasárnap

Meghalt egy motoros Maros megyében

2025. szeptember 07., vasárnap

Nyolcan hagyták el a lángokban álló házat Marosszentgyörgyön

Lakástűz volt vasárnapra virradó éjszaka Marosszentgyörgyön, ahova a mentőszolgálatosok is kiszálltak.

Nyolcan hagyták el a lángokban álló házat Marosszentgyörgyön
2025. szeptember 05., péntek

Vádat emeltek Szászrégen polgármestere ellen

Hivatali visszaélés gyanújával emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Márk Endre, Szászrégen polgármestere ellen. Az ügy egy jogi szolgáltatás 2021-ben történt közvetlen beszerzésével kapcsolatos.

Vádat emeltek Szászrégen polgármestere ellen
Vádat emeltek Szászrégen polgármestere ellen
2025. szeptember 05., péntek

Vádat emeltek Szászrégen polgármestere ellen

2025. szeptember 05., péntek

Csak diákok utazhatnak ezeken a marosvásárhelyi buszokon

Keddtől, szeptember 9-től Marosvásárhelyen újraindulnak az Iskolajáratok, így a diákok egyszerűen juthatnak el otthonaiktól az oktatási intézményekig.

Csak diákok utazhatnak ezeken a marosvásárhelyi buszokon
2025. szeptember 05., péntek

Történelmi séták, kiállítások, nótaest – jönnek a Szászrégeni Magyar Napok

Színes programokkal, gyerekeket, fiatalokat is megszólító alkalmakkal szervezik meg jövő héten, immár tizenkettedik alkalommal a szászrégeni magyar napokat.

Történelmi séták, kiállítások, nótaest – jönnek a Szászrégeni Magyar Napok
2025. szeptember 05., péntek

A Special Olympics igazi ajándéka: önállóság, közösség és felejthetetlen élmények

A Special Olympics nem csak sportverseny, hanem életre szóló élmény is. Idén hat Maros megyei szellemileg sérült fiatal méltón képviseli Romániát Portugáliában, ahol példát mutat bátorságból, emberi méltóságból, sőt érmekkel térnek haza a versenyzők.

A Special Olympics igazi ajándéka: önállóság, közösség és felejthetetlen élmények
2025. szeptember 04., csütörtök

Súlyos baleset Sáromberkénél: fának csapódott egy autó

Közúti balesethez riasztották a tűzoltókat Sáromberkére a 15-ös országúton. Egy személyautó letért az útról és egy fának ütközött, egy férfi beszorult a járműbe.

Súlyos baleset Sáromberkénél: fának csapódott egy autó
2025. szeptember 04., csütörtök

Nyílt napokat tart a Zygota Meddőségi Klinika Marosszentgyörgyön

A résztvevők átfogó képet kaphatnak az asszisztált reprodukció lehetőségeiről, a legmodernebb technológiákról, és személyesen is találkozhatnak a klinika szakmai csapatával – orvosokkal, embriológusokkal és más szakértőkkel szeptember 6-án, 11 órától.

Nyílt napokat tart a Zygota Meddőségi Klinika Marosszentgyörgyön
2025. szeptember 04., csütörtök

Éjszakai vízelzárás lesz Marosvásárhely több utcájában és Székelykakasdon

Karbantartási munkálatok miatt szünetel az ivóvízszolgáltatás Marosvásárhely több utcájában, valamint Székelykakasdon szeptember 4-ről 5-re virradó éjjel – közölte az marosvásárhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.

Éjszakai vízelzárás lesz Marosvásárhely több utcájában és Székelykakasdon
2025. szeptember 04., csütörtök

Több méteren keresztül csúszott az úttesten a motorjáról lerepült motoros

Több métert repült és kórházba került az a motoros, aki balesetet szenvedett szerda délután Nyárádszereda határában.

Több méteren keresztül csúszott az úttesten a motorjáról lerepült motoros