
A Hargitafürdőre vezető megyei utat sok vendég, turista is használja minden évszakban
Fotó: Gábos Albin
Szeretnék idén elkezdeni a 13A jelzésű országutat Hargitafürdővel összekötő megyei út teljes felújítását. Sok pénz kell, de kevés van, ezért olyan beruházásoktól csoportosítana át összegeket a Hargita megyei önkormányzat, amelyekre uniós, vagy kormánytámogatást nyernek.
2019. február 04., 15:532019. február 04., 15:53
Megkezdett munkálatokra könnyebb finanszírozást nyerni, mint ha pénzhiány miatt el sem kezdenék ezeket – ez az elv érvényesül több olyan beruházás esetében, amelyet Hargita Megye Tanácsa akar elindítani úgy, hogy a szükséges összegek csak egy részével rendelkezik.
– tudtuk meg Borboly Csabától.
Fotó: Gábos Albin
A megyei tanács elnöke szerint viszont minden lehetőséget igyekeznek kihasználni. ,,Akár úgy is, hogy amennyiben más beruházásra sikerül állami vagy EU-s finanszírozást nyernünk, az onnan felszabadult összeget a hargitafürdői útra fektethetjük be” – magyarázta. Tavaly elkészültek a tervek, idén kiírják a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárást.
Az említett út betonelemekből készült burkolata az elmúlt évtizedek alatt alaposan elhasználódott, a megjelent kátyúkat évek óta aszfalttal igyekeznek eltüntetni, illetve a leromlott részeket járhatóvá tenni, ezért most inkább vegyes burkolatúnak lehetne nevezni.
– közölte kérdésünkre az elnök.
Fotó: Gábos Albin
Kitért arra is, hogy az út alsó szakaszán van egy néhány száz méteres rész, amelyet szintén szeretnénk leaszfaltozni, az viszont nem Hargita Megye Tanácsa ügykezelésébe tartozik, hanem a felszámolás alatt levő bányavállalaté. Így ezt az útszakaszt a beruházás elkezdése előtt Csíkszeredának kell átvennie, telekkönyveztesse és átadja a megyei tanácsnak. Noha tavaly még úgy tűnt, hogy az előzetes szakvéleményezés alapján a betonburkolatot nem szükséges eltávolítani, Borboly most úgy nyilatkozott:
Megemlítette, hogy az ügyben számít Csíkszereda és Csíkcsicsó, illetve a parlamenti képviselet támogatására, mivel az út felújítása több befektetőt vonzhat a térségbe, így Hargitafürdő még több aktív kikapcsolódási lehetőséget nyújthat. Hozzátette, fontos lenne Csíkszereda és Csíkcsicsó közreműködése a piricskei út helyzetét illetően is, hiszen ha azt a szakaszt is sikerülne bevonni a fejlesztésbe, teljesíteni lehetne a két országút összekötésére vonatkozó pályázati feltételt.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az alakulat több vezetőjének részvételével Temesváron megrendezett hétvégi keresztelő visszatetszést keltett az emberek körében.
Szolgálati fegyverével, saját autójában lőtte fejbe magát egy 25 éves rendőr Dolj megyében. A fiatalembert súlyos állapotban szállították kórházba.
Narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a következő napokban várható jelentős esőzések és erős szél miatt. A hegyekben havazásra kell számítani.
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.
Országszerte 202 házkutatást tartanak hétfőn a rendőrök és az ügyészek a Jupiter művelet keretében különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a Román Rendőrség.
Karbantartási munkálatok miatt november 3-án, 4-én és 5-én több Hargita megyei településen is szünetel az áramszolgáltatás.
Közzétették vasárnap az országos képességfelmérő vizsga és az érettségi mintafeladatait – tájékoztatott az oktatási minisztérium.
Kilencen sérültek meg vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen történt közúti balesetben, amelyben egy kisbusz felborult egy kanyarban. Az egyik sérült – egy 27 éves nő – eszméletlen állapotban volt, őt a helyszínen intubálták.
Véget ért az őszi vakáció, a tanév rendjének megfelelően hétfőtől újrakezdődik a tanítás.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!