Vigyázni kell kit engedünk be otthonunkba – hívja fel a rendőrség elsősorban az idősebb korosztály figyelmét egy nemrégiben történt eset kapcsán.
2010. szeptember 30., 17:342010. szeptember 30., 17:34
2010. szeptember 30., 17:552010. szeptember 30., 17:55
A héten ugyanis – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség sajtóközleményéből – egy csíkszeredai 86 éves asszonyt loptak meg Csíkszeredában. A 86 éves P. C. bejelentésére a helyszínre érkező rendőrök kiderítették, hogy az idős asszonyt egy nő kereste fel otthonában, mondván a lakástulajdonosi társulást képviseli és a közköltséget gyűjti össze. Az idős asszony 200 lejt szándékozott odaadni az ismeretlennek, aki kihasználva a háziasszony figyelmetlenségét 11 000 is elvitt a lakásból.
A rendőrség most keresi az idős asszonyt megkárosító negyven év körüli, barna, rövid hajú ismeretlen nőt, és arra kéri a lakosságot, óvakodjanak attól, hogy idegeneket fogadjanak be lakásukba, illetve bármilyen gyanús eset kapcsán azonnal riasszák a 112-es egységes segélyhívó számot.
A tavaly decemberi leállás után folytatja a kivitelező a Tusnádfürdőt ellátó új vízvezeték építését. Idén nemcsak a hálózatot, hanem a vízszolgáltatáshoz szükséges létesítményeket is szeretnék elkészíteni, hogy tudják beüzemelni az új rendszert.
Nemzetközi szimpóziumra várják a pedagógusokat március 21-én, szombaton Csíkszeredában, ahol a gyermekek jóllétéhez kapcsolódó innovatív oktatási megoldások kerülnek fókuszba.
A szívinfarktusos betegek ellátása mellett lehetőség van szívritmusszabályzó eszközök beültetésére, illetve cerebrovaszkuláris beavatkozásokra is Csíkszeredában, a magyar kormány támogatásával létrehozott intervenciós kardiológiai központban.
A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.
Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.
A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.
Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.