
Fotó: Gergely Imre
Az 50 éve Gyergyószárhegyen elindult, és ma is élő művésztelep jubileumi ünnepségsorozatának részeként szervezték meg a Szárhegyi Jubileumi Konferenciát. Felelevenítették az elmúlt évek történéseit, és sor került egy kerekasztal-beszélgetésre is, ahol erdélyi és magyarországi művésztelepek szervezői keresték az együttműködési lehetőségeket.
2024. október 09., 21:082024. október 09., 21:08
A konferenciára olyan képzőművészeket, intézményvezetőket hívtak meg, akik szerves részesei, szervezői az egyetemes magyar képzőművészetnek. A kedden és szerdán zajlott konferencia célja az volt, hogy
Fotó: Ferencz Levente
Az első napon Márton Árpád festőművész a tábor egyik alapítója összegezte a kezdeti éveket, majd Erős István a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora a KorkéP időszakát mutatta be, ami jelentőős változást hozott, az új generáció megjelenésével, a legutóbbi időkről pedig Ferencz Zoltán beszélt aki tíz éve a Szárhegyi Művésztelep művészeti vezetője.
Mellettük még megosztotta a témához kötődő gondolatait Verebes György, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Marczin István művészetszociológus, és Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, az Erdélyi Művészeti Központ alapítója is.
Fotó: Ferencz levente
Amint Kolcsár Béla a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója összegezte:
„Feljogosít arra a múlt, hogy reménykedhetünk, hogy ennél szebb eredményeket is el fogunk érni. Fontos, hogy az intézmény működése egy stabilitást tudjon megélni, hogy az idelátogató művészek tudják, hogy itt Szárhegyen egy biztos környezet van, ahol
– fogalmazott Kolcsár.
Fotó: Ferencz Levente
Ferencz Zoltán a Szárhegyi Művésztelep művészeti vezetője kifejtette, hogy a konferencián azokat a lehetőségeket keresték, hogy
„Mindenkinek megvannak a maga lehetőségei, erősségei. Ezeket összeadva akár nagy, határokon átnyúló projektekben is gondolkodhatunk.
Így mindenki használhatja ezt, és ennek a segítségével tudja, hogy az adott helyzetben kihez lehet fordulni vagy ő miben tud segíteni. Kapcsolati háló épül” – ismertette Ferencz.
Fotó: Ferencz Levente
Fotó: Ferencz Levente
Fotó: Ferencz Levente
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
Százmillió lej értékű projekt zárult le Hargita megyében, amelynek keretében 83 oktatási intézmény több mint 220 egységének mintegy 1500 tanterme és oktatási tere gazdagodott korszerű felszerelésekkel.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa a Facebook-oldalán jelentette be a lemondását.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Támogatásban részesül több Hargita, Maros és Kovászna megyei színház, néptáncegyüttes és kulturális intézmény a kormány döntése nyomán, amely az önkormányzati fenntartású előadó-művészeti intézmények működését segíti.
szóljon hozzá!