
Többnapos év végi vásárt szeretnének a termelők, kézművesek. Sok tényezőtől függ, hogy érvényesülhet-e az akaratuk. Archív
Fotó: Barabás Ákos
December 19-én rendezné meg a helyi termékek vásárát a székelyudvarhelyi városvezetés, ezzel szemben a helybéli kézművesek és kistermelők legalább ötnapos karácsonyi vásárt szeretnének: szerintük erre az érvényes járványügyi szabályok mellett is van lehetőség.
2020. december 03., 22:002020. december 03., 22:00
Mintegy harminc helyi kézműves és termelő látta el kézjegyével azt a beadványt, amelyet Sinka Arnold, RMDSZ-es megyei tanácsos nyújtott be a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatalhoz, e-mailben pedig az önkormányzati két frakció-vezetőjének, a város jegyzőjének, a Hargita megyei prefektusnak és a közegészségügyi igazgatóságnak is továbbította. Benne a kezdeményezők
A Hagyományos Helyi Termékek Vásárát ugyanis idén csupán háromszor tartották meg Székelyudvarhelyen, de elmaradt a húsvéti, a városnapi és a Szent István-napi kézműves és termelői vásár is.
– tudtuk meg.
Az érintettek mégis azt nehezményezik leginkább, hogy a város hagyományos rendezvénye, a havi vásár mintegy „mostohagyermekévé” vált Székelyudvarhelynek.
Szikszai Ernő, a vásárosok egyik képviselője felháborítónak tartja, hogy
„A szándék lehet, hogy megvan a városvezetés részéről, de nem kommunikálnak velünk, nem vagyunk partnerek. A beadványra pedig azóta nem kaptunk konkrét választ” – fejtette ki. Egyébként az árusok egy, a funkcióját betöltő, legalább ötnapos rendezvényt szeretnének. Mint Szikszai kifejtette:
„Az online értékesítés nem mindenkinek opció, konkrétan az végi vásár esetében pedig nem tekintjük B-tervnek” – jelentette ki még a kézművesek képviselője. Mint ahogyan az sem elsődleges szándékuk, hogy maguk szervezzenek vásárt, hiszen így a szervezés költsége az árusokat terhelné.
A közegészségügyi igazgatóságtól egyébként válasz is érkezett Sinka Arnold kérésére: amint a hatóság kifejti, 2020/55. törvény értelmében a járványhelyzetben tilos beltéren piacot működtetni, valamint a vásárok szervezése sem megengedett. Kivételt képeznek azok a vásárok, ahol élelmiszereket árusítanak, illetve a mozgó piacok.
„Székelyudvarhely Megyei Jogú Város vezetése a következő időszakban is felelőségteljesen kívánja kezelni a helyi közösség ügyeit:
– közölte kérdéseinkre a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal sajtóosztálya. Hozzátették: az ünnepeket megelőző időszakban is türelemre, felelőségtudatra és elővigyázatosságra van szükség.
Mindezek mellett azonban a hivatal elindította a december 19-i Hagyományos Helyi Termékek Vásárának megszervezését, ehhez azonban több hivatalos szerv jóváhagyása szükséges a jelenleg hatályos törvényi rendelkezések értelmében – magyarázta a Székelyhonnak Zörgő Noémi sajtószóvivő.
Csaknem 2,9 millió óvodás és diák ül vissza szeptember 7-én az iskolapadba Romániában. A 2026–2027-es tanév 36 tanítási hétből áll, a vakációk időpontjai pedig már hivatalosak – egy februári szünetről viszont a megyei tanfelügyelőségek döntenek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia olyan diákokat és egyetemi hallgatókat vár önkéntesnek, akik szívesen bekapcsolódnának az intézmény tevékenységébe.
Újabb harminc nappal meghosszabbította pénteken a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi katasztrófavédelmi bizottság.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Sárga jelzésű hőségriasztás lesz érvényben szombaton az ország területének háromnegyedén.
A gázolaj literenkénti ára ismét meghaladja a 10 lejt, a benzin ára pedig a 10 lejes lélektani határt ostromolja miután az OMV-Petrom hálózat ismét árat emelt péntektől.
Két városban is medve jelenlétére figyelmeztették a lakosságot Hargita megyében csütörtök este és péntek reggel.
Kimenekítették a betegeket csütörtök este a Bihar megyei vaskohsziklási pszichiátriai kórházból egy tűzeset miatt – közölte az egészségügyi minisztérium.
Az időjárás idén is komoly terméskiesést okozott a gyümölcsöskertekben, a szélsőséges jelenségek és kilengések pedig olyan gyakran ismétlődnek, hogy a szakember szerint már a kert megtervezésénél, a csemeték kiválasztásánál is muszáj ezzel számolni.
Sárga jelzésű hidrológiai figyelmeztetést adtak ki csütörtök este: a Tatros-folyón és mellékpatakjain hirtelen áradásra lehet számítani, a vízszint helyenként meghaladhatja a figyelmeztetési határértéket.
szóljon hozzá!