
Fotó: Maros megyei tűzoltóság
Öt napig tartó megfeszített munka után, kedd délutánra sikerült eloltani a segesvári szeméttelepen lángoló tüzet.
2020. augusztus 11., 21:552020. augusztus 11., 21:55
2020. augusztus 11., 21:562020. augusztus 11., 21:56
Ahogy a Maros megyei vészhelyzeti felügyelőség sajtószóvivője beszámolt róla, az összes tűzoltó – hivatásos és önkéntes – visszavonult a bázisára, vagy a munkapontjára, elszállítva az oltóeszközöket és esetkocsikat is.

Ideiglenesen felfüggeszti a segesvári hulladéklerakó működését a környezetőrség, miután az utóbbi két hétben kisebb-nagyobb területen többször is lángra kapott a szeméttelep.
Amint arról már beszámoltunk, a segesvári szeméttelepen az utóbbi hetekben szinte folyamatos volt a kisebb-nagyobb tűzeset, a Maros megyei tűzoltók rendszeresen oltották is ezeket, igyekeztek a tűzfészkeket felszámolni. Augusztus 6-án, este azonban
Dan Petru Daniel tűzoltósági szóvivő elmondta, hogy
Az oltásba besegített a segesvári polgármesteri hivatal, több állami és magáncég is, amelyek haszongépekkel és víztartályokkal járultak hozzá az eredményes oltáshoz.
Kedd délutánra sikerült a tüzet végleg eloltani, a keletkezésének okait továbbra sem sikerült megállapítani.
Huszonnégy órára őrizetbe vettek egy 46 éves férfit, aki a gyanú szerint levizelte egy brassói kórház belső falát, majd bántalmazta az egészségügyi személyzet egyik tagját – közölte a Brassó megyei rendőrség.
Ittas vezetésen ért a rendőrség egy 53 éves, korondi férfit augusztus 15-én éjjel Gyergyószentmiklóson.
Tíz vállalkozást ellenőriztek Hargita megyében a rendőrök és a környezetvédelmi ellenőrök pénteken. Az akció során elsősorban üzletek, autóbontók és autójavító műhelyek működését vizsgálták.
Az elmúlt 96 órában a védelmi minisztérium radarjai több mint száz drónt észleltek a román légtér közelében – közölte péntek este Radu Miruță védelmi miniszter.
Jócskán visszaesett a hőmérséklet Csíkszeredában szombatra virradóan, mindössze 3 Celsius-fokot mértek a hivatalos mérőállomáson.
Akkumulátoros energiatároló park épül Gyulakután az Electrica Bukarest 16,5 millió eurós beruházásában, amelyet az év végéig üzembe helyeznének. Emellett egy kisebb, önkormányzati akkumulátorpark is készül, amely középületek áramellátását szolgálja majd.
Egy oszlásnak indult holttestet találtak pénteken a Bucsecs-hegységben, ruházatából a tavaly novemberben eltűnt 18 éves brit turista iratai kerültek elő – közölte az Agerpres hírügynökség nyomán az MTI.
A Duna vízhozama a romániai belépési pontnál, Báziásnál pénteken és szombaton várhatóan másodpercenként 1400 köbméter körül stagnál, majd enyhén csökken, és augusztus 21-re másodpercenként 1300 köbméterre apad.
Életének 77. évében, augusztus 13-án, elhunyt Geréd Vilmos nyugalmazott kántor-karnagy, az erdélyi egyházzenei élet meghatározó személyisége – adta hírül a romkat.ro hírportál.
Pénteki ülésén a kormány memorandumot fogadott el 34 új bölcsőde működtetéséhez szükséges 768 állás meghirdetéséről.
szóljon hozzá!