
Fotó: Kovászna megyei rendőrség
Öt gyanúsítottat előzetes letartóztatásba, egyet pedig hatósági felügyelet alá helyeztek abban az ügyben, melyben egy bűnözői csoportot azzal vádolnak, hogy hivatalos dokumentumokat hamisítottak és értékesítettek 2000 lej és 3000 euró közötti összegekért.
2025. október 11., 18:402025. október 11., 18:40
A bűnügyi hatóságok összesen 46 házkutatást tartottak csütörtökön országszerte, többek között Hargita és Kovászna megyében is egy szervezett bűnözéssel és informatikai hamisítással kapcsolatos ügyben. Az akció eredményeként, a begyűjtött bizonyítékok alapján
– tájékoztatott a fejleményekről a Kovászna megyei rendőrség.

Széleskörű rendőrségi akció zajlott csütörtökön többek között Hargita és Kovászna megyében is, egy szervezett bűnözéssel és informatikai hamisítással kapcsolatos ügyben. A hatóságok több mint negyven házkutatást tartottak tíz megyében.
Az illetőket többek között szervezett bűnözői csoport létrehozásával, informatikai hamisítással, csalással, zsarolással, hivatalos iratok hamisításával, illetve magánokirat-hamisítással vádolják.
– írja közleményében a rendőrség.
A csoport tagjai különböző hivatalos dokumentumokat – többek között személyazonossági igazolványokat, jogosítványokat, tanulmányi okleveleket és igazolásokat, munkakönyveket és munkaviszonyt igazoló iratokat – hamisítottak és értékesítettek.
A csütörtöki házkutatások során iratokat, informatikai eszközöket, professzionális nyomtatókat, lejben és euróban tartott pénzösszegeket, valamint más, az ügy szempontjából releváns bizonyítékokat foglaltak le.
Az ügyben a DIICOT Kovászna Megyei Területi Irodájának ügyészei, valamint a Kovászna Megyei Szervezett Bűnözés Elleni Szolgálat rendőrei folytatják a nyomozást a gyanúsítottak teljes bűnözői tevékenységének feltárása érdekében.
A büntetőeljárás teljes időtartama alatt az érintett személyeket megilleti az ártatlanság vélelme – hangsúlyozza a rendőrség.
Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.
Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerdán kijelentette, hogy a Duna vízszintje Csernavodánál 182 centiméterre csökkent, emiatt csütörtök reggel megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására.
A lakbérek, a gázolaj és benzin drágult a legnagyobb mértékben Romániában júliusban az egy évvel korábbihoz képest, míg a burgonya, a friss gyümölcsök és a kukoricaliszt ára csökkent a leginkább – derül ki az INS szerdán közzétett elemzéséből.
Ma éjszaka elkezdik az úttest felmarását a Cuza Vodă utcában Marosvásárhelyen, elsőként a Liviu Rebreanu utca és a Plevnei utca közötti szakaszon.
Kristály Kincső frissen diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, ahol rektori kitüntetést is kapott. Festészetében a bőrön, az érintésen és az identitáson keresztül vizsgálja azt, amit magunkból megmutatunk, és amit inkább elrejtenénk.
Az OMV Petrom-hálózat kedden ismét drágított, így szerdától az összes romániai töltőállomáson emelkedett az üzemanyagok ára.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán három sárga jelzésű riasztást adott ki kánikula, erősödő szél és zivatarok miatt, amelyek az ország több régiójában érvényesek a nap folyamán.
Súlyos állapotban van a Brassó belvárosában kedd este történt gázolás egyik áldozata, a Brassó megyei sürgősségi klinikai kórház intenzív osztályán ápolják.
Öt ember meghalt kedden éjszaka egy Dâmbovița megyében bekövetkezett közúti baleset következtében: egy 20 éves, jogosítvány nélkül vezető fiatalember elütött három gyalogost, majd felborult az autóval – tájékoztatott szerdán a megyei rendőrség.
A júniusi 10,42 százalékról júliusban 8,16 százalékra csökkent az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
szóljon hozzá!