
Fotó: Maros Megyei Rendőr-főkapitányság
Hat férfi tört be egy mezőbándi lakos udvarára, ahol különböző tárgyakkal ütlegelték az ott lakókat. A rendőrség előállította a gyanúsítottakat.
2025. augusztus 09., 22:432025. augusztus 09., 22:43
A Marosvásárhelyi ügyészség irányításával, a rendőrség hat házkutatást tartott szombaton Mezőbánd községben egy két nappal korábbi, augusztus 7-i erőszakos incidens kapcsán.
A nyomozás magánlaksértésre, rongálásra, fenyegetésre, bántalmazásra vagy más erőszakos cselekményekre, valamint a közrend és köznyugalom megzavarására terjed ki – tájékoztatott a Maros megyei rendőrség.
A rajtaütések során a rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőket, és bizonyítékokat foglaltak le. Hat előállítási parancsot hajtottak végre, az eljárás során pedig
A műveletben a bűnügyi nyomozók, a helyszínelő szakemberek és a megyei csendőrség egységei is részt vettek.
Udvarokat, pincéket árasztott el a nagy mennyiségű esővíz a csütörtök délutáni felhőszakadás következtében Udvarhelyszéken.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,6 százaléka vett részt csütörtökön a szaknak megfelelő választható tantárgyból tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
A minap történt, közfelháborodást keltő kutyabántalmazás ügyében újabb információkat kaptunk az azt nyilvánosságra hozó, Forró Bélától: nem a kutya gazdája a hibás, vagy nem úgy, ahogy első pillantásra gondolni lehetne.
Az Európai Unióban (EU) 5,1 százalékkal, az euróövezetben 4,7 százalékkal emelkedtek a lakásárak 2026 első negyedévében az egy évvel korábbihoz képest.
Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter szerint elfogadhatatlanul magas a gázolaj ára Romániában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lép érvénybe csütörtökön délelőtt tíz órától Románia egész területén.
Hálózati munkálatok miatt csütörtökön több Maros megyei több településen is korlátozzák az ivóvíz-szolgáltatást – közli az Aquaserv vízszolgáltató vállalat.
Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.
Nem csak a környékbeli falvakból ingázóknak, hanem a Székelykeresztúron élő, a könnyűiparból leépítésre kerülő munkavállalók számára is nehéz lesz elhelyezkedni a helyi munkaerőpiacon, a jelenlegi kínálat alapján.
Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában egy marokkói állampolgárt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint a férfi terrorista propagandát terjesztett, és romániai polgárok radikalizálásában is részt vett.
szóljon hozzá!