
Fotó: Gov.ro
A második deficitcsökkentő csomag részét képező hat törvénytervezet közül öt szerepelt a kormány pénteki ülésének napirendjén, és ezeket jóváhagyta a kabinet.
2025. augusztus 29., 20:332025. augusztus 29., 20:33
Ilie Bolojan kormányfő kormányülés utáni beszámolója szerint a közigazgatást érintő intézkedésekről szóló tervezetet vasárnap vitatják meg – ismerteti az Agerpres.
Bolojan reményét fejezte ki, hogy
A bírák és ügyészek nyugdíjkorhatára 65 évre nő, a nyugdíjuk pedig nem haladhatja meg az utolsó fizetésük 70 százalékát – ismertette Ilie Bolojan miniszterelnök a kormány pénteki ülésén jóváhagyott törvénytervezetek egyikének a legfontosabb előírásait.
Sajtótájékoztatóján a kormányfő hangsúlyozta, hogy a jogszabályjavaslat méltányosabbá és hatékonyabbá teszi a rendszert, „az igazságszolgáltatás függetlenségének tiszteletben tartásával”.
A második deficitcsökkentő csomag részét képező törvénytervezet 65 évre emeli a nyugdíjkorhatárt, és tízéves átmeneti időszakot szab meg az átállásra – magyarázta.
A kormányfő rámutatott arra is, hogy
Szerinte egyetlen más európai országban sincs példa arra, hogy a nyugdíj összege megegyezzen az utolsó fizetéssel. A törvénytervezet ezen is változtat,
– mondta Bolojan.
A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.
Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.
Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.
Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.
A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.
Minden magyar felelős a nemzet egészéért – hangsúlyozza Kövér László házelnök, aki szerint nincs külön határon inneni és túli magyarság.
Megszavazta a parlament pénteki ülésén a 2026-os állami költségvetést és a társadalombiztosítási költségvetést.
Nem volt túl nehéz a nyolcadikosok román próbavizsgája, a diákokhoz közel álló témát dolgozott fel. De a tapasztalat azt mutatja, nehezebb a valódi vizsgán kapott tétel. Éppen ezért a diákok tévesen mérhetik fel majd a júniusi vizsga nehézségét.
szóljon hozzá!