Ősztől megkezdődhet a Suta-tó rehabilitálása

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Idén ősszel hozzáfoghatnak a Csíkszereda melletti Suta-tó rehabilitálásához – informált Miklós Géza, az Olt Vízügyi Igazgatóság csíkszeredai szakaszmérnökségének igazgatója.

Létai Tibor

2010. július 21., 15:282010. július 21., 15:28

2010. július 21., 17:272010. július 21., 17:27

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

A tavat – amely a környékbeliek kedvenc fürdőző- és horgászóhelye volt – 2007-ben csapolták le, mivel egy 2006-os tavaszi árvíz után hibákat fedeztek fel az építményben. Azóta a medret benőtte a gaz és a bozót, de a tervek szerint van lehetőség arra, hogy a Suta-tó visszakapja eredeti rendeltetését. Jelentős beruházásról van szó, hisz a nagy tavat és a három kicsi tavat is rendbe hoznák.

A helyreállítási munkálatok még idén ősszel elkezdődhetnek, a terveket a héten hagyták jóvá Bukarestben, és a kivitelezéshez szükséges pénzügyi alapokat az Országos Vízügyi Hatóság fogja biztosítani – mondta Miklós Géza.

A tó árvízvédelmi feladatokat látna el, a vízfelületet pedig a városnak vagy egy vállalkozásnak adnák oda használatba, hogy lehetőség legyen többek között halászni, csónakázni, mint a régi szép időkben. Az Olt Vízügyi Igazgatóság a gát mellett található romos épületet is fel szeretné újítani, abban az esetben, ha sikerül megegyezni, bérleti szerződést kötni az ingatlan tulajdonosával, a szentléleki közbirtokossággal.

A szentléleki közbirtokosság elnöke, Molnár Csaba kifejtette: pontos információik nincsenek a tervekről, őket még nem kereste meg senki a vízügytől. A közbirtokosság elvileg támogatja a felújítást, de előbb szeretnének konkrét elképzeléseket hallani. Az épület tulajdona tisztázatlan, viszont a telek a közbirtokosságé. „Semmilyen jó ötlettől nem zárkózunk el” – hangsúlyozta Molnár.

Pál Péter, Csíkszentlélek község polgármestere elmondta: „a tóval a vízügy rendelkezik, az adminisztrációja pedig vitatott, még nincs teljesen letisztázva, ugyanis Csíkszereda városa is magáénak tartja. Nem a vitára fektetünk hangsúlyt, azért is hoztuk létre tavaly a Suta-társulást, mert szeretnék, ha rendeződne a tó helyzete.”

Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere a Suta-tóval kapcsolatban kifejtette: szabadidős tevékenység számára szeretnék kialakítani mielőbb a tavat és a környékét, mert kiváló kirándulási lehetőséget biztosít a terület, ezenfelül vízvédelmi szempontból is fontos szerepet tölt be víztározó. Ha léteznek közös területviszonyok Csíkszentlélekkel, az illetékesek bizonyára, közösen meg fognak tudni egyezni – fogalmazott az elöljáró.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Roncsautóprogram: ekkora támogatás jár elektromos autó vásárlása esetén

A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.

Roncsautóprogram: ekkora támogatás jár elektromos autó vásárlása esetén
2025. augusztus 22., péntek

Bika ölhetett meg egy férfit Csíkszereda határában

Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.

Bika ölhetett meg egy férfit Csíkszereda határában
2025. augusztus 22., péntek

Nem elhanyagolható erősségű földrengés volt péntek délután Târgu Jiutól alig 16 kilométerre

A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP). Ezt később 4,2-es erősségűre módosították.

Nem elhanyagolható erősségű földrengés volt péntek délután Târgu Jiutól alig 16 kilométerre
2025. augusztus 22., péntek

Szinte az összes tanár marad ugyanabban az iskolában az óraszámok növelése után is

A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – tájékoztatott pénteken az oktatási minisztérium.

Szinte az összes tanár marad ugyanabban az iskolában az óraszámok növelése után is
2025. augusztus 22., péntek

Árvízkészültség mindhárom székelyföldi megye folyóin

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 12 folyó vízgyűjtő területére.

Árvízkészültség mindhárom székelyföldi megye folyóin
2025. augusztus 22., péntek

Székelyföldet különösen érinti az egész országban várható zivataros időjárás

Zivataros lesz az időjárás pénteken szinte az egész országban – figyelmeztetett az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Székelyföldet különösen érinti az egész országban várható zivataros időjárás
2025. augusztus 22., péntek

Jövő héten jöhet a második deficitcsökkentő csomag

Ilie Bolojan szerint adottak a feltételek ahhoz, hogy a kormánykoalíció jövő héten felelősséget vállaljon a parlamentben a második deficitcsökkentő csomagért.

Jövő héten jöhet a második deficitcsökkentő csomag
2025. augusztus 22., péntek

Új megalátványosság a barcarozsnyói dinóparkban – videóval

Délkelet-Európa legnagyobb animatronikus dinoszauruszaként hirdeti új attrakcióját a barcarozsnyói dinópark. Egy jura kori Brachiosaurusról van szó.

Új megalátványosság a barcarozsnyói dinóparkban – videóval
2025. augusztus 22., péntek

Kiengedték Horațiu Potra zsoldosait

Az ügyészek kérésére a legfelsőbb bíróság csütörtökön elrendelte Horațiu Potra fogdában vagy házi őrizetben lévő zsoldosainak a szabadlábra helyezését.

Kiengedték Horațiu Potra zsoldosait
Kiengedték Horațiu Potra zsoldosait
2025. augusztus 22., péntek

Kiengedték Horațiu Potra zsoldosait

2025. augusztus 22., péntek

Tied lehet Székelyudvarhely egyik legvidámabb helye, a Park Hjump!

Eladó Székelyudvarhely egyik legvidámabb helye, a Park Hjump trambulinpark!

Tied lehet Székelyudvarhely egyik legvidámabb helye, a Park Hjump!