
Tamás Sándor
Fotó: Vargyasi Levente
A fizetésekre szánt pénzalap az év első kilenc hónapjára fedezi az alkalmazottak bérét, ilyen körülmények között nem kizárt a létszámcsökkentés sem – közölte Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke.
2018. január 18., 19:002018. január 18., 19:00
2018. január 18., 19:052018. január 18., 19:05
Tamás Sándor rámutatott, a kormány döntései miatt az elmúlt huszonöt év során még nem tapasztalt helyzetbe sodródtak, a megyei önkormányzat és a 13 alárendelt intézmény alkalmazottainak csak szeptemberig biztosított a fizetése.
Az elnök kifejtette, a beruházásokra elkülönítették a szükséges pénzeket, ám a működésre szánt alap csak kilenc hónapra elegendő.
– mondta a háromszéki politikus.
Meglátása szerint, ha a kormány nem talál megoldást erre a helyzetre, akkor kénytelenek lesznek fontolóra venni az elbocsátások lehetőségét is.
A megyei önkormányzatnál a 2017/153-as bértörvény alapján emelték meg a fizetéseket, az októberben nyilvánosságra hozott bérlista szerint az elnök bruttó 13 050 lejt, míg a két alelnök 11 600 lejt keres. Középfokú végzettséggel egy takarító bére 2784 lej.
A gyermeknevelési díj egészségbiztosítási járulékkötelezettségének (CASS) eltörlését sürgette kedden a Facebook-oldalán a munkaügyi miniszter.
A Országos Kifizetési és Szociális Felügyeleti Ügynökség (ANPIS) kedden bejelentette, hogy ebben a hónapban korábban utalják a szociális juttatásokat, mivel február 8., a megszokott kifizetési nap vasárnapra esik.
Hivatalos lépéseket tesznek a kormánynál az adóterhek mérséklése érdekében: a helyi adók felülvizsgálatát kezdeményezik – jelentette be az RMDSZ. A szövetség szerint a kormány sürgősségi kormányrendelettel lépni tud.
Idén januárban 33 százalékkal kevesebb új autót helyeztek forgalomba Romániában, mint 2025 első hónapjában – derül ki a Gépkocsigyártók és Importőrök Egyesületének (APIA) kedden közzétett előzetes adataiból.
Mihai Fifor szociáldemokrata párti képviselő szerint Ilie Bolojan miniszterelnök megszorító intézkedései az ország stabilitásának legfőbb pilléreit gyengítik.
A várakozás, bizakodás ellenére úgy tűnik, nincs lehetőség arra, hogy a helyi önkormányzatok csökkentsék a 2026-os évre vonatkozó helyi adók mértékét. A pénzügyminisztérium álláspontja szerint ez törvénybe ütköző lenne.
Vizsgálatot indított a Szeben megyei gyermekvédelem annál a kürpödi (Chirpăr) családnál, amelynek két gyermeke egy patakba fulladt hétfőn.
Későn állt meg autójával egy idős sofőr Brassóban egy vasúti átkelőnél, és az érkező vonat elütötte a személyautó elejét. Egy másik jármű fedélzeti kamerája rögzítette a balesetet, a rendőrség pedig utólag közzé is tette.
Az ország keleti és déli részén hűlt le igazán a hőmérséklet keddre virradóan, Székelyföldön az évszakhoz képest nem volt rendkívüli hideg, sőt.
Az 51 éves Ionela Tudor jelenleg a bukaresti ítélőtábla közigazgatási perekkel foglalkozó osztályát vezeti, illetve az intézmény alelnöki tisztségét is betölti.
1 hozzászólás