
Ráfér a felújítás
Fotó: Bíró Blanka
Aláírásokat gyűjt az MPP sepsiszentgyörgyi szervezete az elhanyagolt utcák lakóitól, hogy lépéskényszerbe hozza az önkormányzatot. Tokos Pál, a polgáriak sepsiszentgyörgyi elnökségének tagja csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, egyensúlyt kellene tartani az infrastruktúra fejlesztésében, a városban vannak olyan utcák, amelyeket egy év alatt kétszer is felújítanak, és olyanok is, ahol tíz éve nem történt javítás.
2017. március 16., 18:052017. március 16., 18:05
Példaként említette a Csíki negyedi Liliom sétányt, illetve az Olt utca kisebb szakaszait. A Liliom sétányban lakók különben megelégelték, hogy nem figyelnek panaszaikra, és önerőből láttak hozzá a kátyúzáshoz.
Tokos Pál hangsúlyozta, az önerőből végzett kátyúzás nem időtálló, de abban bíznak, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a problémára, hiszen a környéken több mint száz család lakik, ők is adófizető polgárok.
A következő napokban az MPP városi vezetői aláírásokat gyűjtenek a lakóktól, ezzel is nyomatékosítják a kérésüket, hogy az önkormányzat javíttassa meg az elhanyagolt utcákat.
Fotó: Bíró Blanka
Tóth-Birtan Csaba alpolgármester lapunknak elmondta, valóban nem szerepelt a tömbházak közötti sétány a prioritások között, ám igazat ad a lakóknak, és megpróbálnak valamilyen megoldást találni a felújításra. Hozzátette, EU-s pályázati kiírásokra vártak, hogy ahhoz igazítsák a beruházási listát, de a kiírástól függetlenül még ebben az évben orvosolják a lakók panaszát.
A kormány szerdán elfogadott határozata szerint napi 22 lejről napi 32 lejre emelkedik a gyermekeket, fogyatékkal élőket és más sérülékeny csoportokat ellátó bentlakásos intézményekben az egy főre jutó élelmezési keret összege.
Helyi költségvetés híján még csak visszafogottan terveznek a háromszéki önkormányzatok, így a gidófalvi is, amelynek polgármestere közösségi oldalán számolt be a tervekről.
Az igazságügyi törvények felülvizsgálatára létrehozott munkacsoport második ülésén a felek többek között megállapodtak abban, hogy egy öt évre szóló tervet dolgoznak ki az igazságszolgáltatásban tapasztalható munkaerőhiány kezelésére.
Változatos programkínálattal várja a közönséget a gyergyóalfalvi Petőfi Művelődési Központ a következő hetekben.
Gyergyószentmiklós önkormányzata értesíti a város mezőgazdasági földtulajdonosait, hogy január 15-én, 9 órától közgyűlést tartanak a képviselő-testület üléstermében. Bizottsági tagokat választanak.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy Romániában létezik egy olyan réteg, amelyik a szabályokat tudatosan kijátszva nem fizet helyi adót, miközben a többség becsületesen eleget tesz kötelezettségeinek.
Az adóemelés, közlekedés és parkolás mellett többek között a tervezett Drakula Park, az okoskukák, és a Harvíz Rt. óriáspályázata kerültek terítékre témaként a csíkszeredai városvezetés által megszervezett szerdai sajtóbeszélgetésen.
A fiatalokat érintő kérdésekről tartanak előadásokat és panelbeszélgetéseket szakemberek január 20-án, a Szakszervezetek Művelődési Házában. A rendezvény érdemi válaszokkal szolgál a fiatalok dilemmáira.
Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.
szóljon hozzá!