
A Nagy István festő utca arculata jelentősen megváltozik a felújítással
Fotó: Pinti Attila
Lakossági észrevételek mellett a tűzoltóság is kifogásolta a csíkszeredai Nagy István festő utcai lakóövezet felújítási elképzeléseinek egyes részeit. Emiatt módosításokra van szükség, de ezzel együtt tavasszal kiírják a közbeszerzési eljárást, és ha ez lezárul, ősszel a munkálatok is elkezdődhetnek.
2023. január 30., 07:282023. január 30., 07:28
Korábban a lakók által megfogalmazott, aláírásgyűjtéssel is támogatott észrevételek miatt kellett módosítani a Kossuth Lajos utca, Temesvári sugárút és a Szív utca által közrezárt, Nagy István festő utca nevet viselő központi lakóövezet korszerűsítésének terveit. Az ott lakók ugyanis
Mint utóbb kiderült, a tűzoltósági jóváhagyáshoz ez sem volt elég, az elvárások ugyanis változtak – tudtuk meg Bors Bélától.
Csíkszereda alpolgármestere szerint a januári tanácsülésen már el akarták fogadni a beavatkozási dokumentációt, de időközben a tűzoltóság negatívan véleményezte ezt.
– ismertette az elöljáró. Ezért további tervezett parkolóhelyeket kell felszámolni a tömbházak közötti övezetekben az esetkocsik bejutása érdekében, ugyanakkor
A tervmódosítások után várhatóan márciusban fogadhatja el az önkormányzati képviselő-testület a dokumentációt, ezt követően készülhet el a műszaki terv és a kivitelezés. Az alpolgármester arra is kitért, hogy
Így a víz- és szennyvízhálózat cseréjével együtt új gázhálózat is készül a Nagy István festő utcában a felújítással együtt. Bors Béla úgy látja, ha időben lezárul a közbeszerzési eljárás, ősszel már elkezdődhetnek a munkálatok.
A lakóövezeti felújításra a város számára 11,8 millió lej értékű támogatást hagytak jóvá tavaly az országos infrastruktúra-fejlesztést segítő Anghel Saligny program részéről.
– tudtuk meg.
A közműhálózat cseréje mellett új út- és járdaburkolatok, parkolók készülnek,
Új közvilágítási hálózat elkészítésére, térfigyelő kamerák telepítésére, a zöldövezetek felújítására, utcabútorzatra, zárható kerékpártárolókra, új hulladéktárolókra is szükség van, a lakóövezetet északról határoló Szív utcában pedig újabb kerékpárutat terveznek.
350,7 millió eurót sikeresen felszabadított az uniós helyreállítási források harmadik részletének befagyasztott részéből, ugyanakkor 458,7 millió eurót végleg elveszít a korábbi években késve, hiányosan vagy hibásan végrehajtott reformok miatt.
A Cégnyilvántartási Hivatal adatai szerint 2026 első három hónapjában 5424 vállalat függesztette fel a tevékenységét Romániában, 7,88 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba – közölte Facebook-oldalán Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.
Kaotikusan közlekedett az A2-es autópályán, Konstanca felé egy autóvezető május 1-jén, és a rendőrök jelzésére sem volt hajlandó megállni. Üldözőbe vették, helikopterrel is követték, végül pedig feltartóztatták.
Jogerőssé vált az április 12-ei országgyűlési választás eredménye, miután a Kúria a választás országos listás eredményét megállapító határozat ellen benyújtott két jogorvoslati kérelmet elutasította pénteken.
Radu Miruță ügyvivő közlekedési miniszter egyeztetésre hívta a lengyel PESA vasútijármű-gyártó vállalat képviselőit és hazai vasúti ágazat illetékeseit, miután kiderült, hogy 21 vadonatúj, korszerű vonatszerelvény vesztegel hónapok óta kihasználatlanul.
Közvitára bocsátották az 1990 januárja és 1992 december közötti diplomáciai dokumentumok titkosítását feloldó kormányhatározat-tervezetet – jelentette be a külügyminisztérium.
Újabb áremelésekkel indult a május, több töltőállomáson már 9 lej fölé emelkedett a benzin ára, miközben a gázolaj továbbra is 9,5–9,7 lej között mozog Romániában.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
szóljon hozzá!