
Fotó: Both Ildikó
A törvény által előírt 25 ezer szükséges aláírásból ötezret Háromszéken gyűjtöttek össze az Erdéyli Magyar Nemzeti Tanács tagjai.
2011. április 05., 17:552011. április 05., 17:55
Nemes Előd, a sepsiszéki EMNT ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón mondta el, hogy a gyűjtés során sokféle emberrel találkoztak az EMNT munkatársai. Volt, aki azt mondta, hogy nem érdekli a politika, mások nem szimpatizáltak az új, alakulóban levő párttal, viszont senki nem állította azt, hogy nincs szükség egy harmadik magyar pártra Erdélyben.
A törvényszéken való bejegyzéshez 25 ezer aláírás szükséges 18 megyéből és Bukarsetből. Erdővidék és Sepsiszék kiemelkedett az aláírásgyűjtés ideje alatt, hiszen itt a szükségesnél jóval több aláírás gyűlt össze, négyezer helyett ötezer, tehát a meglévő 25 ezernek 20 százalékát háromszéki aláírások tették ki. A gyűjtés áprilisban is folytatódik.
Ha lesz pénz, a munka üteme lehetővé teszi, hogy még ebben az évben befejezzék a wellnessközpont építését Kovásznán. Az önkormányzat fogja működtetni, mintegy hatvanfős személyzettel, és már most jelentős az érdeklődés az állások iránt.
A tanárok egy része a próbaérettségin is kitart azon álláspontja mellett, hogy a nem kötelező munkaköri feladatként meghatározott vizsgafelügyeletet és dolgozatjavítást nem végzi el – mert a kormány sem lojális a pedagógusokhoz.
Az előző évek sikere nyomán újra meghirdeti a Shadow programot a sepsiszentgyörgyi megyei kórház. A középiskolás diákok ezúttal is betekintést nyerhetnek a kórház mindennapjaiba, és megismerkedhetnek a különböző egészségügyi szakmákkal.
Szombaton tartották a gelencei születésű nagynyújtódi dr. Jancsó Benedek tudós polihisztor nevét viselő tizedik történelmi emlékverseny döntőjét. A képzeletbeli dobogó felső fokaira két háromszéki csapat állhatott fel.
Játékos módszerekkel oldják az óvodások orvosoktól való szorongását Csernátonban. A Mackó Kórházban fiatal szakemberek mutatják meg a kicsiknek, hogyan zajlik egy vizsgálat, és megtanítják nekik az egészséges táplálkozás, fogápolás alapjait is.
Hosszú ideje várják már a baróti középiskola diákjai, tanárai, hogy átvehessék az új épületet, de még mindig bizonytalan a költözés időpontja. Az igazgató szerint még számos feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy oktatás folyhasson az épületben.
Felborult egy kisteherautó Dálnok közelében pénteken délután, személyi sérülés nem történt.
A háromszéki Hydrokov vízszolgáltató megkezdte idei felújítási munkálatokat, amelyek érintik Sepsiszentgyörgy belvárosát és a peremkerületeket is. A cél pedig az elavult vezetékek cseréje és az aszályos időszakokban tapasztalható vízhiány felszámolása.
Asszonyok sorsát, családok születését mutatja be, emlékeket őriz, hagyományokhoz ragaszkodik a Magyar Nemzeti Múzeum nagy sikerű kiállításának utazóváltozata. A Sepsiszentgyörgyön bemutatott Székely Menyasszony rólunk és nekünk szól.
A repülőgépek menetrendjéhez igazodó transzferjáratok indulnak március 29-től a marosvásárhelyi Kultúrpalota elől a vidrátszegi reptérre.
szóljon hozzá!