
Fotó: Kristo Robert
Minden eddiginél teljesebb ismeretterjesztő kötet jelent meg a közelmúltban Székelyföld ásványvizeiről. A kötetet hétfőn délután Oláh-Gál Elvira újságíró mutatta be a Csíki Székely Múzeum protokolltermében.
2010. január 25., 21:082010. január 25., 21:08
2010. január 25., 21:292010. január 25., 21:29
Fotó: Kristo Robert
Jánosi Csaba csaknem negyven éve, középiskolás korától foglalkozik a székelyföldi ásványvizek feltérképezésével, az alcsíki borvizekről írta államvizsga-dolgozatát, később a Hargita Geológiai Kutatóvállalat munkatársaként járta végig Székelyföld ásványvízforrásait, majd a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület vezetőjeként tűzte ki célul Hankó Vilmos, vagy épp Bányai János munkájának folytatását, és alapította meg Románia első borvízmúzeumát. Most megjelent kötete - amelynek társszerkesztője Péter Éva vegyész, társszerzői Berszán József geológus, Jánosi Kincső ökológus, Szakáll Sándor fizikus, Kristály Ferenc geológus valamint Ütő Gusztáv grafikus – a székelyföldi ásványvízforrásokat illetően az eddigi legösszefoglalóbb munka.
A kötetben a források felleltározása és rövid leírása szerepel, ugyanakkor számba veszi a palackozott székelyföldi borvizeket is, szám szerint negyvenet, az 1700-as évektől napjainkig. A feltérképezett források elsöprő többsége vegyelemezve van. „A könyv terjedelme nem engedte meg azt, hogy vegyelemzéseket közöljünk, – magyarázta Jánosi Csaba – s azt hiszem, az átlagolvasót nem is érdekli, hogy pontosan mennyi nátrium, kalcium vagy hidrokarbonát van az egyes a forrásokban, de minden esetben feltüntettük a vegyi jelleget. Ez a könyv inkább ismeretterjesztő, és nem tudományos munka, az átlagolvasóhoz szól.”
„Itt mindennek az alapja az ásványvíz kellene legyen – vélekedett Péter Elek, az Országos Ásványvíz Rt. vezetője a könyvbemutatón – miközben ennyi év után sincs ásványvíz-stratégiája Székelyföldnek. De talán ez a könyv is ez irányba visz előbbre egy lépéssel.”
A kötet a Polgár-Társ Alapítvány és a Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület kiadása. A kiadás támogatója Polgár-Társ Alapítvány és a Tusnád Ásványvíz Rt.
Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.
A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.
Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.
Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.
Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.
Közúti baleset történt szeptember 17-én, csütörtökön reggel a 12-es számú országúton, Csíkszentkirály területén.
Negyedik alkalommal szervezi meg a Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás a Pásztornap a Hargitán című szakmai találkozót. A szeptember 18-i rendezvénynek a csíkcsicsói Csicsó Farm ad otthont.
Továbbra is vizsgálják a szeptember 12-én, szombaton történt tragikus büdösfürdői mofettabaleset körülményeit, az ügyészség szerint egyelőre azt sem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy gázmérgezés okozta a tragédiát.
Gázrobbanás történt kedden egy húsipari üzem füstölőjében, Csíkmindszenten. A robbanást nem követte tűz, azonban két ember égési sérüléseket szenvedett.
Közúti baleset történt kedden délelőtt a 12-es országúton, Tusnád és Tusnádfürdő között. Két személygépkocsi ütközött, az egyik járművezetőt kórházba szállították.
szóljon hozzá!