A csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskolában működő Nagybükki Néprajzi Társaság kiállítótermében nyílik meg szerdán, április 14-én 17 órától az Örmény Relikviák című emlékkiállítás. Örmény kegytárgyak, emléktárgyak várják a látogatókat.
2010. április 13., 14:062010. április 13., 14:06
A kiállításon vallási kegytárgyak, aranyozott kelyhek, régi örmény miseruhák, fotóalbumok, örmény személyiségek portréi, örmény kéziratos, és magyar nyelvű könyvek, folyóiratok, hivatalos oklevelek, emléktárgyak tekinthetők meg. Kiselőadást tart Ajtony Gábor nyugalmazott gyógyszerész, a Szentháromság Alapítvány elnöke. A megnyitón Varga Sándor színművész szaval, a csíkszeredai Nagy István Képzőművészeti Szakközépiskola diákjai klasszikus zeneműveket adnak elő. A rendezvény házigazdája és moderátora Burus János tanár.
A fiatalok körében is menő részt venni a szavazáson és a közösségi oldalakon megmutatni a személyi igazolvány hátoldalát – vallotta egy csíkszeredai fiatal, aki elmondta, a szüleitől tanulta, hogy fontos kivenni a részünket a választásból.
Évadzáró táncházat szervez az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány több másik egyesülettel a táncház világnapján, május 9-én Csíkszeredában.
Hatodik alkalommal szervezték meg a Táncvilágnap Csíkszereda rendezvénysorozatot, a színház előtti téren tartott záróeseményt fotókon mutatjuk.
A május 4-i és 18-i államelnök-választás miatt a csíkszeredai lakosságnyilvántartó közszolgálat és a városházi pénztár a választási hétvégéken is fogadja az érvényes személyi igazolvánnyal nem rendelkező, szavazójoggal rendelkező ügyfeleket.
A nyár folyamán kezdődhet el a csíkcsicsói sportcsarnok építése. Az előkészületek egyelőre a kiviteli terv véglegesítésénél tartanak, ezután következhet az építkezési engedély és a szükséges szakhatósági jóváhagyások beszerzése.
Országszerte beszámoltak arról a tragikus szépvízi esetről, amikor a medve elől menekülve egy fiatal Iași megyei lány elvesztette egyensúlyát, a magasból a szépvízi víztározóba zuhant és életét vesztette.
Medvétől ijedhetett meg az a 18 éves, Iași megyei lány, aki pénteken lelte halálát a szépvízi víztározóban – jelezte a Székelyhon érdeklődésére a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Benedek Pál, egykori székely határőr verses naplóját mutatják be Csíkszeredában kedden 18 órától a Lázár-ház eskütermében.
Sikeres volt a csíkszentgyörgyiek Guinness-rekordkísérletének főpróbája, megsütötték szombaton az ország leghosszabb, 21 méteres kürtőskalácsát.
A Szépvízi víztározóba fulladt egy személy, erről érkezett a riasztás a hatóságokhoz pénteken délután. A tűzoltók kiérkezésekor a személyt már kiemelték a tóból, és a mentősök újraélesztési műveleteket végeztek rajta, ám az életét nem tudták megmenteni.