Hirdetés
Hirdetés

Óriásbábokat is bevetnek az újonnan induló gyergyószentmiklósi bábszínházas fesztiválon

•  Fotó: Gergely Imre

Fotó: Gergely Imre

Új kulturális fesztivál indul útjára Gyergyószentmiklóson és a Gyergyói-medencében: március 16–29. között jönnek a Gyergyói Bábos Hetek. Ennek keretében óriásbábok is megjelennének a város utcáin, a közösség kreativitását tükrözve.

Gergely Imre

2026. január 29., 14:332026. január 29., 14:33

Több éve tervezik a kicsikhez, és nagyobbakhoz egyaránt szóló bábfesztivált, márciusban ez útjára is indul. Kéthetes programsorozattal, öt társulat részvételével és a térség minden települését érintő előadásokkal készülnek.

Hirdetés

Amint az eseményt ismertető sajtótájékoztatón Borsos Virág, a HalVirág vezetője és Kolcsár Béla a társszervező Gyergyószárhegyi Kulturális is Művészeti Központ igazgatója elmondták, szeretnék, hogy a bábszínház világa valódi közösségi élménnyé váljon. Ennek egyik leglátványosabb eleme

a március 21-ére, a Bábszínház Világnapjára tervezett óriásbáb-felvonulás.

Az eseményre nyílt pályázatot hirdetnek: iskolai és felnőtt csapatok egyaránt jelentkezhetnek, 3-10 fős csoportokban.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Az elképzelés szerint a résztvevők legalább felnőtt ember méretű, vagy ennél jóval nagyobb,

két-három méter magas óriásbábokat készítenek, amelyeket több ember tud mozgatni. A bábok elkészítéséhez a szervezők alapanyagokat, szakmai és alkotói segítséget biztosítanak bábosok, rajztanárok bevonásával.

A felvonulás a városközpontból indul majd, és több utcán zenei kísérettel végigvonulva majd szabadtéri koncerttel zárul. A szervezők remélik, hogy nemcsak a fiatalok, hanem az idősebb korosztály is bekapcsolódik a munkába.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

A csapatok február 21-ig jelentkezhetnek, ezt követően egy hónap áll rendelkezésre az óriásbábok elkészítésére. A fesztivál szervezői anyagokkal – vászonnal, festékkel, ragasztóval – és folyamatos szakmai támogatással segítik a folyamatot.

A Gyergyói Bábos heteken az Udvarhely Bábműhely (Székelyudvarhely), a Cimbora Bábszínház (Sepsiszentgyörgy), az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház (Marosvásárhely), a Merlin Színház (Temesvár), valamint házigazda gyergyószentmiklósi HalVirág Bábszínház vesz részt. A produkciók többsége magyar nyelvű lesz, de román nyelvű előadások is helyet kapnak a programban.

A fesztivált számos kísérőrendezvény színesíti, köztük Orosz Annabella meseillusztráció-kiállítása, báb kiállítások, és workshopok is.

•  Fotó: Gergely Imre Galéria

Fotó: Gergely Imre

Az előadások nemcsak a városban várják majd a közönséget, hanem a Gyergyói-medence minden településén lesz legalább egy bábelőadás. A Bábudvar mellett az Öntödében, iskolák dísztermeiben, tantermekben is lesz látnivaló.

A szervezők szándéka szerint a Gyergyói Bábos heteket évente fogják megrendezni.

Most az első alkalomnak külön jelentőséget ad, hogy 2026-ban Gyergyószentmiklós Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa, és az óriásbábok az év további ifjúsági és közösségi programjaiban is szerepet kaphatnak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 27., vasárnap

Éjszaka helyett már az esti órákban: így néz ki a légiriadós Ro-Alert, amit vasárnap kiküldtek

Általában az éjszakai, illetve a hajnali órákban szokott érkezni az ország Ukrajnával határos területeihez közel a légiriasztás. Vasárnap ez korábban, már az esti órákban megérkezett.

Éjszaka helyett már az esti órákban: így néz ki a légiriadós Ro-Alert, amit vasárnap kiküldtek
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Időjárás jövő hétre: a szélre és az éjszakákra figyeljünk

Felmelegedés várható a következő napokra, néhol erősebb, de az ország legnagyobb részén mérsékelt széllökésekkel. Erdély keleti medencéiben azonban hűvösek lesznek az éjszakák.

Időjárás jövő hétre: a szélre és az éjszakákra figyeljünk
2026. szeptember 27., vasárnap

Alkoholos befolyásoltság alatt találták a rendőrök egy sofőriskola tanulóját a gyakorlati órán

Egy sofőriskola tanulóját szúrták ki a rendőrök, amint alkoholos befolyásoltság alatt vezetett a gyakorlati óráján Giurgiuban. Az oktató jogosítványát felfüggesztették 90 napra, valamint megbírságolták közel 2000 lejre.

Alkoholos befolyásoltság alatt találták a rendőrök egy sofőriskola tanulóját a gyakorlati órán
2026. szeptember 27., vasárnap

Üzent a rektor a kolozsvári BBTE egyik bentlakásában keletkezett tűzeset után

Tűz ütött ki vasárnapra virradóan a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Hașdeu diáknegyedbeli 17-es számú bentlakásának egyik ötödik emeleti szobájában. A hallgatókat kimenekítették az épületből, senki nem szorult kórházi ellátásra.

Üzent a rektor a kolozsvári BBTE egyik bentlakásában keletkezett tűzeset után
Hirdetés
2026. szeptember 27., vasárnap

Impozáns helyszínen történt a tegnap esti tömeges rosszullét – részleteket közöltek a hatóságok

Egy zártkörű rendezvény résztvevőinél jelentkeztek szombat este az ételmérgezésre utaló tünetek Szeben megyében, a feleki Brukenthal-kastély rendezvénytermében – értesült az Agerpres hírügynökség.

Impozáns helyszínen történt a tegnap esti tömeges rosszullét – részleteket közöltek a hatóságok
2026. szeptember 27., vasárnap

Helyreállt a hőmérsékleti világrend, és ezt a csíkiak érzik a legjobban

A települések sorában csak Csíkszeredában esett fagypont alá a hőmérséklet vasárnapra virradóan.

Helyreállt a hőmérsékleti világrend, és ezt a csíkiak érzik a legjobban
2026. szeptember 26., szombat

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el

Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.

Tömeges rosszullétbe torkollt a szombat esti rendezvény, vörös beavatkozási tervet rendeltek el
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait

Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.

Adóemelés nélkül, alacsonyabb áfával – Tánczos Barna több pontban foglalta össze az RMDSZ céljait
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.

Ki lehet próbálni a sínbiciklit
Ki lehet próbálni a sínbiciklit
2026. szeptember 26., szombat

Ki lehet próbálni a sínbiciklit

2026. szeptember 26., szombat

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben

Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.

Kollektív elbocsátás az egyik erdélyi üzemben
Hirdetés