
Fotó: Beliczay László
Ma a magyar nemzet birtokában van azoknak a politikai, gazdasági képességeknek, és hamarosan birtokában lesz azoknak a fizikai képességeknek, amelyekkel meg tudja magát védeni, és amelyek segítségével független tud maradni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn szombaton.
2019. július 27., 12:072019. július 27., 12:07
2019. július 27., 14:092019. július 27., 14:09
A magyar kormányfő előadásában kiemelte: az ország önrendelkezését visszaszerezték, és a határokat is megvédték a migrációval szemben. Rámutatott:
Ez egy igazságtalanul nehéz küzdelem volt eddig is, és igazságtalanul nehéz küzdelem lesz ezután is – értékelt.

Tőkés László szerint az erdélyi magyarság 30 évvel a diktatúra bukása után is ostrom alatt van, és annak a román nemzetpolitikának az áldozata, amelyet Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor neve fémjelzett.
Orbán Viktor úgy fogalmazott: az elmúlt harminc évben rájöttek arra, hogy nem az időnek kell célt tulajdonítani, hanem „az időben benne” a saját életünknek kell értelmet adni.
Hozzátette: ez nem csak egyénenként, hanem nemzedékenként is igaz, a nemzedékük életének kell értelmet adni.
Orbán Viktor szerint Magyarország biztató pályán maradását nem belülről, hanem kívülről fenyegeti veszély. Kijelentette:
A miniszterelnök szerint az Európai Bizottságnak ezután a szerződések őreként kell viselkednie. „Abba kell hagynia a politikai aktivizmust. Nem politikai testület, nem dolga, hogy programja legyen, és nem dolga, hogy politikai támadásokat intézzen a tagállamokkal szemben” – jelentette ki.
Fotó: Beliczay László
Ha jövő év tavaszán beigazolódik az európai gazdaság kilátásaira tett helyzetértékelésünk,
– mondta el Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő hangsúlyozta: az akcióterveknek a versenyképességet kell javítaniuk. A közeljövőről szólva kitért rá: Magyarországnak lesznek csatái jogállamisági kérdésekben is, „ide jó idegek kellenek” azért, hogy „ne nevessük el magunkat”, és ezzel „ne sértsük meg partnereinket”.
További fontos kérdésnek nevezte, hogy mi történik a Fidesz és a KDNP tagságával az Európai Néppártban (EPP). Ehhez egyelőre várni kell, hogy az EPP-ben tisztuljon a helyzet, a néppárt eldöntse, milyen jövőt szán magának, és erre az EPP őszi kongresszusán kerülhet sor – vélekedett.
Az illiberális politika értelme a keresztény szabadság
Orbán Viktor szerint az illiberális politika értelme nem más, mint a keresztény szabadság. A miniszterelnök kijelentette:
Kijelentette: „az előttünk álló 15 évet azzal fogjuk eltölteni, az lesz a nemzedéki küldetésünk, hogy szembeforduljunk a liberális korszellemmel, és a liberális internacionalizmussal”. Megjegyezte: „a pálya ugyan feléjük lejt, de a mi oldalunkon van az, amit szépnek, szabadnak és igazságosnak lehet mondani, és keresztény szabadságként foglalhatunk össze”.
Súlyos kutyabántalmazási ügyről tájékoztatta a nyilvánosságot közösségi oldalán Forró Béla, a kézdivásárhelyi Benji Állatvédő Egyesület elnöke. Ez az eset mégis egyike a szerencsésebben végződőknek.
A nyolcadikosok 79 százaléka ért el legalább 5-ös átlagot az országos képességfelmérő vizsgákon – tájékoztatott kedden az oktatási minisztérium.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, George Simion kedden felszólította az államfőt, hogy ezen a héten bízzon meg valakit kormányalakítással, és bejelentette, hogy kezdeményezi Nicușor Dan felfüggesztését.
Újabb vörös jelzésű időjárási riasztást adtak ki kedden délután Maros és Hargita megye több településére. A heves viharok, a nagyméretű jégeső és a felhőszakadások veszélye miatt a hatóságok mindkét megyében RO-Alert riasztást is küldtek.
Nicușor Dan kedden kijelentette, hogy fennáll az előre hozott választások lehetősége, de szerinte ezt a forgatókönyvet el kellene kerülni, mert nem hozna jelentős változást a politikai erőviszonyokban, és fenntartaná a jelenlegi patthelyzetet.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Narancssárga jelzésű viharriasztás volt érvényben kedden délután Maros megyében, ahol az erős szél, a felhőszakadás több helyen is komoly fennakadásokat okozott.
Közönségének alig 9 százaléka középiskolás korú – ezért alapvető cél lesz a jövőben, hogy nyisson a fiatalok felé a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház.
Sepsiszentgyörgyön olyan meleg van, hogy locsolni kell az utcákat. A TEGA köztisztasági vállalat naponta száz köbméter vizet használ fel a megyeszékhely hűtésére.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) 21 megye több folyójának vízgyűjtő területére.
1 hozzászólás