
Fotó: Keresztes Zoltán
Önrészekhez, hiteltörlesztésekhez szeretnének megyei támogatást a gyergyószéki önkormányzatok – ez derült ki az idei költségvetés elkészítését megelőző egyeztetésen. Utak fejlesztésének folytatása is esedékes.
2024. január 12., 19:042024. január 12., 19:04
Gyergyószéki önkormányzati vezetőkkel egyeztettek csütörtökön Hargita megye tanácsának vezetői, illetve megyei testület gyergyó térségi képviselői. Amint erről Barti Tihamér, a megyei önkormányzat alelnöke beszámolt, a cél az volt, hogy felmérjék, milyen jellegű támogatásra lenne szüksége a településeknek, de szó esett arról is, hogy a megye milyen fejlesztéseket folytat majd az idén Gyergyószéken.
A múlt év nagyon intenzív volt, ami a beruházásokat illeti, rengeteg kifizetésre került sor, hiszen mindenhol arra törekedtek, hogy az év végéig lezárják, vagy legalább a befejezéshez minél közelebb vigyék az uniós finanszírozású fejlesztéseket. Ez megterhelte az önkormányzatok költségvetését, ami miatt
Az egyeztetés során látható volt, hogy továbbra is önrészek biztosításához, illetve a felvett hitelek részleteinek törlesztéséhez van most leginkább szükség a megye hozzájárulására – mutatott rá Barti.
Több olyan beruházásról is beszéltek, amelyeket a megye tervez megvalósítani 2024-ben. Így folytatódhat a Ditró–Tölgyes út modernizálása, megtörténhet Orotván a településen átvezető út aszfaltozása, Gyergyóremetén a falu határától Maros megye irányába folytatnák az útépítést, de végre befejeződhet a Gyergyóújfalu és Vasláb közti útszakasz felújítása is, ahol a vasúti átkelő környékén elakadt a munka, mivel jogi viták merültek fel a megyei önkormányzat és az állami vasúttársaság között.
Újfaluban járdaépítés következik, közbeszerzés alatt van a beruházás. A Bucsin-tetői turisztikai övezetben a villanyhálózat kiépítése is esedékes, Gyergyószentmiklóson pedig a Szárhegy felé vezető országútról a vasútállomáshoz vezető terelőút építésére különít el pénzeket a megye – ismertette Barti Tihamér.
A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.
A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.
A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.
A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.
A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.
Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.
A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.
szóljon hozzá!