Képzéssorozat indul Székelyudvarhelyen a kilencedik osztályos diákok számára – jelentették be csütörtökön az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács sajtótájékoztatóján. Ugyanakkor a használtruha-gyűjtési akcióról és az egyetemistáknak szóló, Európai Parlamentben való gyakornokoskodási lehetőségről is tájékoztattak.
2011. november 17., 19:422011. november 17., 19:42
Az Ifjúsági és diáktanács közösen tervez
Az UIET székhelyén elsőként Szabó Kinga, a Székelyudvarhelyi Magyar Diáktanács elnöke egy öt hónapos képzéssorozatot mutatott be, melyet a két tanács együtt szervez kilencedik osztályos diákoknak. A novembertől jövő év márciusáig szombatonként 10–19 óra között tartandó előadások tematikái a humán erőforrás, szervezeti menedzsment, rendezvényszervezés, marketing, pályázatírás és pénzszerzési módszerek, valamint érdekképviseletek lesznek. A meghívottak – Filer Loránd, aki Kolozsvárról érkezik majd, Kállai Emanuel egyetemista, Csáki Rozália, a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány elnöke és a magyarországi Kósa András László – a Gondűző étterem és szálloda rendezvénytermében tartanak előadást. Az előadássorozatra eddig 21 diák jelentkezett, további kilencedik osztályos jelentkezőket az office@uiet.eu címre várnak.
A sajtótájékoztatón továbbá szó esett a Hozd a cuccot, hisz egy ruha, egy mosoly című ruhagyűjtési akcióról is, ami november 25-én zárul. „Eddig iskolánként 4–5 zsáknyi ruha gyűlt össze. A sajtónak köszönhetően vidéken, Farkaslakán, Malomfalván is gyűjtöttek” – adta tudtunkra Gál Barna, az UIET alelnöke.
A Winkler Gyula parlamenti képviselő irodájában való gyakornokoskodásra olyan egyetemisták pályázhatnak, akik legalább egy befejezett egyetemi évvel rendelkeznek – tudtuk meg Fancsali Jánostól. A szükséges iratok mellett két ajánlólevélre, valamint motivációs levélre is szükségük lesz a jelentkezőknek, és ismerniük kell az angol, német vagy francia nyelvet. Jelentkezni november 25-e délután 2 óráig lehet az UIET irodájában, illetve a fent említett e-mail címen vagy a 0745-154583-as telefonszámon. A szóbeli vizsga november 30-án lesz, ekkor az Európai Unió történetéből, a parlament összetételéből, feladatköréből, valamint Winkler Gyula munkásságáról kérdeznek majd. Az eredményhirdetésre december 10-én kerül sor, az egy hónapos szakmai gyakorlat 2012-ben lesz.
Hétfőn egy washingtoni szövetségi bíróság előtt vád alá helyezik Cole Allent, aki szombaton a Donald Trump amerikai elnök részvételével tartott gálavacsora helyszínén tüzet nyitott.
Magyar Péter szerdán Brüsszelbe utazik és informális egyeztetést folytat az Európai Bizottság elnökével az uniós források hazahozataláról. Ezt a Tisza Párt elnöke vasárnap közölte Facebook-oldalán.
„Tolvajok azok, akik kizsákmányolják a föld forrásait, véres háborúkat vívnak, vagy a rosszat táplálják bármilyen formában, és nem tesznek mást mint elrabolják mindannyiunktól a béke és nyugalom jövőjét.”
Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.
Több fát is kidöntött az erős szél vasárnap Marosvásárhelyen, a tűzoltókat három helyszínre riasztották. Maroshévízen egy fa az áramvezetékekre zuhant, ezért a tűzoltók mellett az áramszolgáltató munkatársai is a helyszínre vonultak.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tűzszerészei robbanótöltetet találtak a Tulcea megyei Luncavița és Văcăreni térségében becsapódott drónmaradványokban – számolt be vasárnap a védelmi minisztérium.
Életét vesztette vasárnap Huși-ban egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak – közölte a Vaslui megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Román Rendőrség vasárnap közölte, hogy 2020 és 2025 között a jobbkormányos gépkocsikat érintő balesetek mintegy 84 százaléka azért történt, mert a járművezetők nem tartották be a közlekedési szabályokat.
A belügyminisztérium vasárnap a szellemi tulajdon világnapján arra figyelmeztetett, hogy a hamisított termékek és a kalóztartalmak továbbra is valós kockázatot jelentenek a vásárlók számára.
A kormány idén is folytatja az Új otthon programot, 500 millió lejes hitelgarancia-kerettel – derül ki a pénzügyminisztérium vasárnap közzétett jogszabálytervezetéből.
szóljon hozzá!