
Az új ház alapozása már megtörtént, jöhetnek a falak
Fotó: Magyari Vass István
Összefogással épül otthon egy négygyermekes gyergyószentmiklósi családnak. Önkéntesekre és további támogatókra van szükség, hogy még idén tető alá kerüljön a ház.
2025. szeptember 26., 08:222025. szeptember 26., 08:22
Tavasszal indult az a kezdeményezés, amelynek célja, hogy önkéntesek bevonásával új otthont építsenek egy négygyermekes, rászoruló gyergyói családnak.
Amint a kezdeményező Magyari Vass István a Székelyhonnak elmondta ahhoz, hogy az építkezés sikeres legyen, és az év végéig tető alá kerüljön a ház, további összefogásra van szükség.

Otthont a gyerekeknek, otthont a családnak – ezzel a mottóval indítottak adománygyűjtő mozgalmat Gyergyószentmiklóson. Az a cél, hogy házat építsenek egy rászoruló négygyerekes családnak.
Habár az építkezési anyagok vállalkozók felajánlásainak köszönhetően már rendelkezésre állnak, és a majd beköltöző család is hozzátette a magáét – beszerezve anyagokat –, ez még nem lesz elég az épület befejezéséhez.
– olyanokra, akik napi néhány órát szánnának a közös munkára. Emellett várják olyan kőművesek, építkezési szakemberek jelentkezését, akik szaktudásukkal irányítják majd a folyamatot.
Fotó: Magyari Vass István
A kalákához jelentkezni lehet a projekt Facebook-oldalán privát üzenetben, illetve a 0742-702 309-es telefonszámon. A mesterek munkáját nem ingyen várják el.
Magyari Vass István elmondta azt is, hogy többen ajánlottak fel bútort és egyéb berendezési tárgyakat, de ezeket csak november-december folyamán tudják fogadni, amikor a ház már alkalmas lesz a befogadásukra. Addig is
Jelenleg egy nagyon szerény, mindössze egyetlen helyiségből álló építményben él a rászoruló család, amelyet csak túlzással lehet lakóháznak nevezni. Villanyáramot egy adományba kapott napelem biztosít számukra, de vezetékes vizük, fürdőszobájuk nincs.
A kezdeményezők célja, hogy a tél előtt mindenképp „pirosban” álljon a ház.
Ebben az épületben lakik jelenleg a család
Fotó: Magyari Vass István
Támogatások utalása:
ASOCIATIA ALIANTA DE PIN – FENYŐ SZÖVETSÉG EGYESÜLET
CUI: 43390322
IBAN: RO14 BRDE 210S V575 6875 2100
Megjegyzés: Molnár család részére
Megbírságoltak a rendőrök egy 34 éves férfit, miután az autója utánfutójában szállított sertés kiugrott az A1-es autópálya leállósávjára a medgyesi csomópont térségében.
Eltörölné a külön középiskolai felvételi vizsga lehetőségét a szenátus oktatási bizottsága: a testület szerdán egyhangúlag megszavazta a vonatkozó törvényi rendelkezés hatályon kívül helyezését.
Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) 17 ezer lejes bírságot szabott ki és bezáratta azt a Saturn üdülőtelepi szállodát, ahol kedd este több tucat vendég lett rosszul, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
A Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordult a Silva szakszervezeti szövetség a Romsilva átszervezése miatt, mert szerintük az új szervezeti struktúra működésképtelenné teheti az állami erdőgazdálkodási vállalatot.
Felhőszakadásokra és viharos széllökésekre figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország egész területére.
Összesen százezer lej értékű bírságot szabott ki a fogyasztóvédelmi hatóság arra a Saturn üdülőtelepen működő szállodára, ahol kedd este több tucat vendég panaszkodott rosszullétre, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Több mint 12 ezer kilencedikes diák eshet el a technológiai ösztöndíjtól a 2026–2027-es tanévben, miközben éppen a szakképzés átalakítása miatt kerültek új rendszerbe.
Vörös beavatkozási tervet léptettek életbe kedden este, miután a tengerparti Saturn üdülőhely egyik szállodájában több tucatnyian rosszullétre panaszkodtak – közölte a katasztrófavédelem.
Mezőgazdasági területre zuhant drónroncsokat fedeztek fel kedden Romániában, a moldovai határtól 23 kilométerre lévő, Vaslui megyei Viisoara térségében. A roncsokat tűzszerészek a helyszínen felrobbantották.
Petíciót adtak le a kányádi gazdák a helyi önkormányzatnál, mivel nem szeretnék, ha a Harvíz Rt. biztosítaná az ivóvíz-szolgáltatást. Egyebek mellett ugyanis a drágulástól tartanak. A polgármester részletezte, hogy erre miért nincs más lehetőség.
szóljon hozzá!