
A Szent Miklós-napi búcsú a városnapok egyik fő programpontja lesz. Archív
Fotó: Baricz Tamás Imola
Újdonság a Szent Miklós Napok történetében, hogy a szervezők a gyergyószékiek szavazatai alapján fogják eldönteni, hogy mely együttes legyen a szabadtéri koncert fellépője. Az idei városnapok főbb programpontjait ismertetjük.
2018. október 12., 15:582018. október 12., 15:58
Nagy Zoltán gyergyószentmiklósi polgármester és Fórika Sebestyén, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ vezetője tájékoztatott az idei Szent Miklós Napok programjáról. Mint elmondták, december 5-én, szerdán a Mikulásvárással, majd a búcsús szentmisével és körmenettel kezdődik a sokadalom. Csütörtökön délután
amelyen az idei évben kiemelkedő eredményeket elérő sportolókat, csapatokat, edzőket jutalmazzák – a tervek szerint a Basilides Tibor Sportcsarnokban. Pénteken dísztanácsülést tartanak, szombaton pedig disznótoros főzőversenyre várják a csapatokat és érdeklődőket. Vasárnap, december 9-én az egyik neves helyi együttes koncertje zárja a városnapokat.
Rendhagyó módon idén a gyergyószékiek dönthetik el, hogy az EDDA, a Kowalsky meg a Vega vagy a Hooligans együttes koncertjére szeretnének bulizni. Az ehhez szükséges szavazócédulákat megtalálják a jövő heti Székelyhon, a Gyergyó Hírlap 15-ik oldalán, amelyeket kivágva és kitöltve a városházával szemben található postaládába, vagy a művelődési háznál kihelyezett dobozokba lehet bedobni. Emellett véleményt lehet nyilvánítani Gyergyószentmiklós Facebook-oldalán is.
emiatt arra kérik a voksolókat, hogy az életkorukat is jelöljék meg a szavazócédulán.
Emellett a szervezők október 20-áig várják a gyergyószentmiklósi szervezetek, intézmények, magánszemélyek programjavaslatait, hogy azokat beilleszthessék a városnapi műsorba. Fórika Sebestyén kérése, hogy lehetőleg személyesen keressék meg a javaslatokkal, hogy közösen válasszák ki az adott programpont számára a legmegfelelőbb időpontot és helyszínt. Szintén várják már a jelentkezőket a civil szervezetek hagyományos seregszemléjére is.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!