Hirdetés
Hirdetés

Omladozó part miatt került veszélybe az ivóvízellátás Székelyudvarhelyen

Veszélybe került vízellátás. A szakemberek dolgoznak a megoldáson •  Fotó: Pál Árpád

Veszélybe került vízellátás. A szakemberek dolgoznak a megoldáson

Fotó: Pál Árpád

Javítási munkálatokba kezdett kedden a Maros Vízügyi Igazgatóság és az Aqua Nova Hargita Kft., mivel a Nagy-Küküllő jócskán alámosta a partot a székelyudvarhelyi vízszolgáltató vállalat szivattyúházával szemben, majd a gát mellett tört utat magának.

Fülöp-Székely Botond

2017. március 29., 13:512017. március 29., 13:51

2017. március 29., 13:522017. március 29., 13:52

Nagy darabot elmosott a partból az őszi esőzések óta a Nagy-Küküllő a szivattyúháznál álló gát közelében. Mostanra lehetetlenné vált a közlekedés a horgászok által használt ösvényen, és egy magánterület is veszélybe került az földomlás miatt.

Ezért le kellett zárni az említett partszakaszt, hiszen félő, hogy valaki a három méter mélyen lévő folyóba zuhan.

Hirdetés

Ugyanakkor nem ez az egyetlen probléma, hiszen az omladozó partnál elfolyó víz miatt annyira lecsökkent a kiszivattyúzható vízmennyiség, hogy a szakemberek attól tartottak, egy szárazság idején nem tudnak elegendő ivóvizet biztosítani a lakosoknak – tudtuk meg Bálint-Major Árontól, az Aqua Nova Hargita Kft. igazgatójától.

Kövekkel és betonlapokkal igyekeznek visszaterelni a folyót medrébe •  Fotó: Pál Árpád Galéria

Kövekkel és betonlapokkal igyekeznek visszaterelni a folyót medrébe

Fotó: Pál Árpád

Ezt Ádám Mózes, a Maros Vízügyi Hatóság udvarhelyi kirendeltségének vezetője is megerősítette, hozzátéve, hogy a problémáról a Hargita Megyei Környezetőrséggel is egyeztettek. Mindannyian úgy látták, hogy mielőbbi beavatkozásra van szükség, amit kedden el is kezdtek.

A cél az, hogy kövekkel eltömjék a torlasz melletti részt, így terelve vissza a folyót medrébe.

Jelenleg egy markológép és több szakember dolgozik azon, hogy a helyszínre szállított hatalmas kövekkel és betondarabokkal szűkítse a víz útját. Víztörőket helyeznek el a gát fölött, alatta pedig a folyó által kivájt mélyedést próbálják betömni.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Idézet
A helyszín megközelítése is nehézkes, hiszen csak a szemközti partra tudjuk lerakni a nagy köveket, majd azokat át kell hordani a problémás részhez. Félő viszont, hogy a mély vízben leáll a markológép

– magyarázta Ádám Mózes.

Rámutatott, ideiglenes megoldásról van szó, ami a part további omlását, illetve a gát esetleges megrongálódását hivatott megakadályozni. A munkát vélhetően jövő héten fejezik be, azt követően a szakembereknek meg kell tervezniük a gát meghosszabbítását, ami egy nagyobb beruházással jár majd, de végleges megoldást hoz.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Mi történhetett?

Ádám Mózes úgy véli, azért tört könnyebben utat a víz a gát mellett, mert a szolgáltató 6–7 évvel ezelőtt több mint fél méterrel növelte a torlasz magasságát, éppen a megfelelő ivóvízmennyiség biztosítása érdekében, de a nagyobb vízmennyiség fokozott erőt fejtett ki a partra. Ezt a feltevést Bálint-Major Áron sem cáfolta.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Filmekkel, színházi előadásokkal, lemezbemutató koncertekkel indul az év a gyergyóalfalvi művelődési központnál

Változatos programkínálattal várja a közönséget a gyergyóalfalvi Petőfi Művelődési Központ a következő hetekben.

Filmekkel, színházi előadásokkal, lemezbemutató koncertekkel indul az év a gyergyóalfalvi művelődési központnál
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Közgyűlésre hívják a gyergyószentmiklósi földtulajdonosokat

Gyergyószentmiklós önkormányzata értesíti a város mezőgazdasági földtulajdonosait, hogy január 15-én, 9 órától közgyűlést tartanak a képviselő-testület üléstermében. Bizottsági tagokat választanak.

Közgyűlésre hívják a gyergyószentmiklósi földtulajdonosokat
2026. január 14., szerda

Sokan kijátsszák a gépjárműadó kifizetését

Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy Romániában létezik egy olyan réteg, amelyik a szabályokat tudatosan kijátszva nem fizet helyi adót, miközben a többség becsületesen eleget tesz kötelezettségeinek.

Sokan kijátsszák a gépjárműadó kifizetését
2026. január 14., szerda

Nem sikerült egységesíteni a hulladékgazdálkodást Csíkszeredában, több területen is kihívások elé néz a városvezetés

Az adóemelés, közlekedés és parkolás mellett többek között a tervezett Drakula Park, az okoskukák, és a Harvíz Rt. óriáspályázata kerültek terítékre témaként a csíkszeredai városvezetés által megszervezett szerdai sajtóbeszélgetésen.

Nem sikerült egységesíteni a hulladékgazdálkodást Csíkszeredában, több területen is kihívások elé néz a városvezetés
Hirdetés
2026. január 14., szerda

Mit kezdjek az életemmel? – fiatalokat érintő aktuális témák

A fiatalokat érintő kérdésekről tartanak előadásokat és panelbeszélgetéseket szakemberek január 20-án, a Szakszervezetek Művelődési Házában. A rendezvény érdemi válaszokkal szolgál a fiatalok dilemmáira.

Mit kezdjek az életemmel? – fiatalokat érintő aktuális témák
2026. január 14., szerda

Cseke Attila: nem igaz, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésbe irányítják át

Cseke Attila fejlesztési miniszter szerdán kijelentette, hogy a közigazgatási intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetet a kormánykoalícióban fogják véglegesíteni.

Cseke Attila: nem igaz, hogy a helyi adóbevételek a központi költségvetésbe irányítják át
2026. január 14., szerda

Hatalmas robbanás történt a lugosi rendőrségen – videóval

Három Temes megyei rendőr megsérült szerda reggel a lugosi rendőrség egyik melléképületében történt robbanásban, ahol az erkölcsi bizonyítványokat kiállító iroda működik.

Hatalmas robbanás történt a lugosi rendőrségen – videóval
Hirdetés
2026. január 14., szerda

A mindennapok legjobb dolga drágult meg leginkább a villanyáram után

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) szerdán közölt adatai szerint a villamos energia, a kávé és kakaó ára, valamint a vasúti szállítás díja nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben.

A mindennapok legjobb dolga drágult meg leginkább a villanyáram után
2026. január 14., szerda

Maros megyéből indult, és most Európa legkeresettebb bűnözői közül is kiemelkedik: jutalmat adnak érte

Két román állampolgár is szerepel Európa legkeresettebb bűnözőinek listáján. Egyikük a mezőméhesi nőgyilkosság feltételezett elkövetője – szúrta ki a Digi24 hírportál.

Maros megyéből indult, és most Európa legkeresettebb bűnözői közül is kiemelkedik: jutalmat adnak érte
2026. január 14., szerda

Közvitán a közigazgatási reform: több milliárd lejjel csökkenhetnek az állami kiadások

A helyi és a központi közigazgatás reformjáról szóló törvénytervezet indoklása szerint az intézkedéscsomag alkalmazásával 2026-ban 3,367 milliárd lejjel csökkennek a költségvetési kiadások.

Közvitán a közigazgatási reform: több milliárd lejjel csökkenhetnek az állami kiadások
Hirdetés