
Kovács Róbert Zoltán Maros megyei hegyimentő
Fotó: Haáz Vince
A hivatásos hegyimentők számának növelését és a nyugdíjkorhatár csökkentését tűzte ki feladatként Kovács Róbert, akit megválasztottak a Romániai Hegyimentő Közszolgálatok Tanácsának alelnökévé. A medve- és juhászkutyaveszélyről is beszélgettünk.
2024. november 12., 12:402024. november 12., 12:40
A Romániai Hegyimentő Közszolgálatok Tanácsa összekötő szerepet vállal a hivatásos hegyimentők és a kormányzati szereplők között, egyeztetéseket kezdeményez, képviselve a hivatásos hegyi és barlangimentők érdekeit. A napokban tartott találkozójukon a 21 megye hegyimentői megválasztották az új vezetőségét.
A tanács titkára a Hargita megyei hegyimentőket képviselő Simon László lett.
A Székelyhonnak Kovács Róbert Zoltán elmondta, hogy az egyik legfontosabb feladat, amelyet célul tűzött ki maga elé, a hivatásos hegyimentők számának növelése lesz. Kiemelte, hogy
Fotó: Tuchiluș Alex
Példaként említette, hogy Dél-Tirolban – amelynek területe akkora, mint Románia három megyéje –, 4000 hivatásos hegyimentő dolgozik. Hozzátette, igaz, hogy ott sokkal jobban működik a turizmus, de nálunk is egyre nő azok száma, akik kirándulnak, túráznak, síznek, a természetben töltik szabadidejüket.
– fejtegette a hegyimentő.
Kovács Róbert kiemelte: a másik fontos feladat, amiért lobbizni fog, az a hegyimentők nyugdíjkorhatárának csökkentése, 65 évről 57 évre. Hiszen – mint mondta – akármilyen jó erőnlétben vannak a hivatásos hegyimentők, azért
„Ezt mindenki, akinek elmondjuk, rögtön megérti, de tenni is kell valamit ezért kormányzati szinten, hogy változás történjen. Korábban a kék villogófény használatának engedélyezése nyolcévnyi munkánkba került, akkor nagyon sokat segített a kormányon levő RMDSZ is. Reméljük, ezt a jogos kérésünket gyorsabban sikerül elfogadtatni.”
A Székelyhon felvetésére, miszerint a kirándulók leginkább a medvékre és juhászkutyákra panaszkodnak, Kovács Róbert Zoltán elmondta, hogy szerinte
Megtudtuk, hogy idén Maros megyében bár több helyen találkoztak a turisták, kirándulók a medvékkel, nem történt baleset, illetve támadás.
A juhászkutyák komoly veszélyt jelentenek
Fotó: Haáz Vince
De sokkal több olyan bejelentés érkezett, amikor
„Úgy tűnik, hogy a juhászkutyák által okozott ijedtség, pánik idén sokkal nagyobb volt a megyében, mint a medvék által okozott ijedtség. Ezért fontos lenne, hogy a kirándulók, turisták pontosan tájékozódjanak indulás előtt, hogy merre vannak juhnyájak, hol találkozhatnak juhászkutyákkal, és lehetőleg kerüljék el ezeket a területeket. Tőlünk, hegyimentőktől is érdeklődhetnek erről, hiszen mi is rendszeresen elkerüljük ezeket a helyeket, illetve medvesprayt hordunk magunkkal.
– sorolta az észrevételeit a hegyimentő, aki szerint az illetékesek mindent meg kell tegyenek, hogy az erdők, mezők, hegyek, dombok biztonságosak legyenek és kirándulni lehessen.
Tánczos Barna ügyvivő mezőgazdasági miniszter szerint elfogadhatatlanul magas a gázolaj ára Romániában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás lép érvénybe csütörtökön délelőtt tíz órától Románia egész területén.
Hálózati munkálatok miatt csütörtökön több Maros megyei több településen is korlátozzák az ivóvíz-szolgáltatást – közli az Aquaserv vízszolgáltató vállalat.
Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.
Nem csak a környékbeli falvakból ingázóknak, hanem a Székelykeresztúron élő, a könnyűiparból leépítésre kerülő munkavállalók számára is nehéz lesz elhelyezkedni a helyi munkaerőpiacon, a jelenlegi kínálat alapján.
Nemkívánatos személlyé nyilvánítottak Romániában egy marokkói állampolgárt. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint a férfi terrorista propagandát terjesztett, és romániai polgárok radikalizálásában is részt vett.
Nem mindennapi eseményre hívták meg a Székelyhont szerdán: 65 éves érettségi találkozóját tartotta a Gábor Áron Iskolaközpont jogelődjének számító Szentegyházi Vegyes Középiskola 1960-61-es tanévben végzett évfolyama.
Szedd magad levendulaszüretet szervez a gyergyószentmiklósi Vidékfejlesztés pénteken délután.
A nyári érettségire beiratkozott diákok 97,4 százaléka vett részt szerdán a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematikából vagy történelemből) tartott írásbeli vizsgán – számolt be az oktatási minisztérium.
A védelmi minisztérium radarrendszere szerdán 13:20-kor egy légi célpontot észlelt az ukrán-román határ közelében, az ukrajnai Vilkove településtől mintegy 30 kilométerre.
szóljon hozzá!