Hirdetés
Hirdetés

Nyugdíjasként vállalta az alpolgármesterséget

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Van irodája és feladatköre Makkai Gergely marosvásárhelyi alpolgármesternek, akit csaknem egy hónapja választottak meg, és két hét szabadságolás után múlt héten „esett kenyérbe”. A hétfői oldott hangulatú sajtótájékoztatóján bemutatkozott, és elmondta, elégedett a leosztott feladatokkal.

Simon Virág

2017. július 24., 19:552017. július 24., 19:55

Makkai Gergely, aki negyven évig meteorológusként dolgozott, és vezető tisztséget is betöltött Marosvásárhelyen, Kolozsváron, illetve Bukarestben, idén áprilisban lett nyugdíjas, de tanácsadói tisztségben továbbra is vezető beosztásban dolgozott a fővárosi meteorológiai intézetben. Mint hétfőn bevallotta, meglepetésként érte a felkérés, hogy fogadja el az alpolgármesteri tisztséget, de semmit nem szokott meggondolatlanul mondani vagy tenni, így

kis gondolkozási idő után tettre készen vállalta el a megbízatást.

Hirdetés

A számára leosztott feladatkörök a következők: a társadalmi és kulturális igazgatóság munkájának összehangolása, a műszaki igazgatóság felügyelete, szociális problémák megoldása, napközik és a városi öregotthon tevékenységének felügyelete, az adók és illetékek begyűjtésének követése, a közvagyon felleltározása, a csődbe ment Energomurral kapcsolatos peres ügyek intézése, kapcsolattartás a megyei tanáccsal a hulladékgazdálkodás kérdésében.

„Úgy érzem, olyan feladatköröket osztott rám a város polgármestere, amelyek közel állnak hozzám, van némi betekintésem ezekre a területekre, és hatékonyan tudok segíteni a marosvásárhelyieknek. Fontosnak tartom a kulturális élet fellendítését, akár nagyobb lélegzetű rendezvények megszervezésével, odafigyelve a magyar közösség igényeire. A szociális terület is nagyon fontos, hiszen

sok nehéz helyzetben lévő marosvásárhelyi van, akinek ilyen vagy olyan formában segítenünk kell.

Hasonló területen már tevékenykedem, hiszen tagja vagyok a Visegrádi Szentgyörgy Lovagrendnek, amely egyik fő feladatának tekinti a gyámoltalanok megsegítését. Azt szeretném, hogy a mindennapi feladatok elvégzése mellett a városi RMDSZ vezetőségével és a tanácsostársaimmal közösen hosszútávú célokat és terveket is fogalmazunk meg, dolgozzunk ki, amelyek előre vihetik Marosvásárhelyt” – hangoztatta Makkai Gergely.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy jelenleg felújítás alatt van a városi RMDSZ székháza, de ősztől újrakezdik a fogadóórákat, és a szövetség városi frakciója azt szeretné, ha minél több marosvásárhelyi hozzájuk fordulna a megoldásra váró kérdéseivel, ugyanakkor lakossági fórumokat is szerveznek majd.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere

Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

2026. szeptember 21., hétfő

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet

Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet
2026. szeptember 21., hétfő

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz

Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

2026. szeptember 21., hétfő

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan
2026. szeptember 21., hétfő

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak
2026. szeptember 21., hétfő

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak

A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak
Hirdetés