
Mint ismeretes, március elején hirdette meg a 2011-es évre a pályázati pénzalapokat a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány YouthBank csapata. A célösszeg idén is 1250 euró, melyet megdupláz a Román Fejlesztési Bank. Március 18-án járt le a határidő, a meghirdetett pénzalapra összesen nyolc csapat pályázott.
2011. március 24., 11:442011. március 24., 11:44
2011. március 24., 14:352011. március 24., 14:35
Kilyén Melánia, a youthbankárok koordinátora elmondta, hogy a csapatok zöme 1500 lejt kér, legkevesebb 1200-at igényeltek. Már lejárt az előválogatás, március 24-én interjúkat tartanak a kivitelezendő közösségi projektekkel kapcsolatban.
„Március 28-án lesz a végleges válogatás, másnap egy felkészítő tréninget tartunk a diákcsapatoknak. Itt részletesen tárgyaljuk a szerződést, azokat a jelentéseket, melyeket a pályázatok végén kell benyújtsanak, valamint egy háromórás felkészítőn vesznek részt csapatépítés és belső management témában” – magyarázza Kilyén Melánia.
A koordinátor arra is kitért, hogy az udvarhelyi iskolák jelentkezői többnyire kulturális tevékenységekkel pályáztak, de természetesen idén sem maradnak el a környezetvédelmi és sporttevékenységek sem. Nem csak Udvarhelyen fogják megvalósítani a projekteket a diákok, hisz az egyik csapat például egy szakmai tábort szervezne Székelyvarságon.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
szóljon hozzá!