Nyílt napot tartottak a felújított iskolaszárnyban

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

Január végére teljesen be kell fejeződjön a csíkszeredai Márton Áron és Segítő Mária gimnáziumoknak otthont adó épület déli szárnyának felújítása. A második szinten már az utolsó simításokat végzik, így péntek délután nyílt nap keretében minden érdeklődő megtekinthette az épületet.

Iochom Zsolt

2011. január 16., 09:302011. január 16., 09:30

2011. január 16., 18:522011. január 16., 18:52

Máté Zoltán, Zakariás István, Antal Attila, Tamás Levente és Varga László

A pénteki nyílt nap alkalmával szervezett épületbejárási sétát megelőzőn a Márton Áron Gimnázium dísztermében számoltak be az eddigi eredményekről.

„Mérföldkőhöz érkezett a Márton Áron Gimnázium felújítása, befejeződik lassan az első szakasz, és ennek a megfeszített hat hónapos munkának az eredményét szeretnénk megmutatni az érdeklődőknek, a diákoknak és tanároknak, a város polgárainak egyaránt” – fogalmazott Varga László, a Márton Áron Gimnázium igazgatója.

Mint ismeretes, 2010 júniusában Csíkszereda önkormányzata európai uniós támogatással elkezdte az iskola teljes körű külső-belső felújítását, maximálisan törekedve a történelmi szerkezet megőrzésére. A nyár folyamán mintegy 140 ember dolgozott a felújításon. A munkálat bevégeztével 181 terem nyer új belsőt, és mintegy 175 ezer darab cserép kerül fel a tetőre. A tervezett felújítás összértéke 25 millió lej, amely a város éves költségvetésének negyedét jelenti. Ennek jelentős része – mintegy 21,5 millió lej – az építkezési munkálatokat teszi ki, a fennmaradó összeget a területrendezésre, parkosításra, didaktikai eszközök beszerzésére, továbbá járulékos szolgáltatások költségeire fordítják.

Tamás Levente, a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium igazgatója örömének adott hangot, hogy ütemterv szerint a felújított déli szárnyat az építők a január 29-én kezdődő vakációban teljesen át kell adják, így a második félévet már itt kezdhetik az iskola diákjai. Reményét fejezte ki, hogy sikerül belekóstolni az épület ódon patinás ízébe, és rá fognak hangolódni arra, hogy itt minden egyes építkezési elemnek lelke van, és ez kötelez diakot, tanárt egyaránt az állag megőrzésére.

Antal Attila alpolgármester köszöntötte és ismertette a tervezést, illetve a kivetelezést végző cégek képviselőit, többek között Máté Zoltánt, a munkálat fő tervezőjét és Zakariás István mérnököt, a kivitelezést végző cég vezetőjét.

A nyílászárókat mutatja a polgármester

A második emeleten a már teljesen kész, felújított osztálytermekbe Ráduly Róbert Kálmán polgármester kalauzolta a több mint száz fős érdeklődő sereget. Lehetőség adódott az épületrész földszintjén még javában zajló munkálatokba is betekintést nyerni: rakták a parkettát, festették a folyosót, tisztították az ajtókereteket.

Nagy élmény volt a diákoknak viszontlátni egykori osztályukat

A déli szárny befejezése után a munkálat az épület középső részén folytatódik, közben az oktatás a déli és északi szárnyban zajlik. Az északi szárny felújítását júniusban kezdik el. A második félévtől a gimnázium melletti sportcsarnok is az iskolák diákjai rendelkezésére áll – hangsúlyozta a polgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 05., hétfő

Négysávos lesz a nyugati elkerülőút Csíkszeredánál

Az eredetileg kétsávosnak elképzelt nyugati elkerülőút csíkszeredai szakasza négysávos lesz, csak a Csíkrákosig tartó részén szűkül vissza kétsávosra. A beruházás egyik kihívása az érintett földterületek kisajátítása.

Négysávos lesz a nyugati elkerülőút Csíkszeredánál
2025. május 04., vasárnap

Jobb jövőben bíznak a csíkszeredai szavazók

A fiatalok körében is menő részt venni a szavazáson és a közösségi oldalakon megmutatni a személyi igazolvány hátoldalát – vallotta egy csíkszeredai fiatal, aki elmondta, a szüleitől tanulta, hogy fontos kivenni a részünket a választásból.

Jobb jövőben bíznak a csíkszeredai szavazók
2025. május 02., péntek

Mulatsággal ünneplik a táncház világnapját Csíkszeredában

Évadzáró táncházat szervez az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány több másik egyesülettel a táncház világnapján, május 9-én Csíkszeredában.

Mulatsággal ünneplik a táncház világnapját Csíkszeredában
2025. április 29., kedd

Mert táncolni öröm, a tánc közösséget formál

Hatodik alkalommal szervezték meg a Táncvilágnap Csíkszereda rendezvénysorozatot, a színház előtti téren tartott záróeseményt fotókon mutatjuk.

Mert táncolni öröm, a tánc közösséget formál
2025. április 29., kedd

Hétvégén is nyitva lesz a lakosságnyilvántartó iroda Csíkszeredában

A május 4-i és 18-i államelnök-választás miatt a csíkszeredai lakosságnyilvántartó közszolgálat és a városházi pénztár a választási hétvégéken is fogadja az érvényes személyi igazolvánnyal nem rendelkező, szavazójoggal rendelkező ügyfeleket.

Hétvégén is nyitva lesz a lakosságnyilvántartó iroda Csíkszeredában
2025. április 29., kedd

Engedélyeztetések után épülhet a csíkcsicsói sportcsarnok

A nyár folyamán kezdődhet el a csíkcsicsói sportcsarnok építése. Az előkészületek egyelőre a kiviteli terv véglegesítésénél tartanak, ezután következhet az építkezési engedély és a szükséges szakhatósági jóváhagyások beszerzése.

Engedélyeztetések után épülhet a csíkcsicsói sportcsarnok
2025. április 28., hétfő

Tizenegyedikes diák volt a szépvízi víztározóba zuhant lány

Országszerte beszámoltak arról a tragikus szépvízi esetről, amikor a medve elől menekülve egy fiatal Iași megyei lány elvesztette egyensúlyát, a magasból a szépvízi víztározóba zuhant és életét vesztette.

Tizenegyedikes diák volt a szépvízi víztározóba zuhant lány
2025. április 28., hétfő

Medve elől menekülve eshetett a víztározóba az életét vesztő lány

Medvétől ijedhetett meg az a 18 éves, Iași megyei lány, aki pénteken lelte halálát a szépvízi víztározóban – jelezte a Székelyhon érdeklődésére a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Medve elől menekülve eshetett a víztározóba az életét vesztő lány
2025. április 28., hétfő

Csíkszeredában is bemutatják a székely határőr verses naplóját

Benedek Pál, egykori székely határőr verses naplóját mutatják be Csíkszeredában kedden 18 órától a Lázár-ház eskütermében.

Csíkszeredában is bemutatják a székely határőr verses naplóját
2025. április 26., szombat

Megsütötték a rekordméretű kürtőskalácsot Csíkszentgyörgyön

Sikeres volt a csíkszentgyörgyiek Guinness-rekordkísérletének főpróbája, megsütötték szombaton az ország leghosszabb, 21 méteres kürtőskalácsát.

Megsütötték a rekordméretű kürtőskalácsot Csíkszentgyörgyön