Nyílt nap a Márton Áron Gimnázium Tehetségpontján

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

Kedden délután 16 órától nyílt napot tartanak a Márton Áron Gimnáziumban, melyen ismertetik a Tehetségpontban működő matematikai szakkör első féléves tevékenységét, ugyanakkor bemutatják a második félévi tevékenységtervezetet és a Géniusz programot. Emellett lehetőség lesz minden érdeklődő számára fejtörő játékokban is részt venni.

Iochom Zsolt

2011. február 13., 21:432011. február 13., 21:43

2011. február 14., 14:472011. február 14., 14:47

Áprilisban a Márton Áron Gimnázium is bekapcsolódik az Európai Tehetségnap eseményeibe

A Márton Áron Gimnázium a 2010/2011-es tanévtől kezdődően a Magyar Géniusz Program keretében regisztrált Tehetségpont. A tanév első félévétől kiterjesztették Matematikai Tehetségműhelyüket kistérségire. Az így tartott matematikai tehetséggondozó tevékenységekre a 2010. október 9-én szervezett Tehetségnap alkalmából válogatták be a tanulókat, a Tehetségnap matematikaversenye és az előző évek versenyeredményei alapján.

Február 15-én, kedden 16 órától nyílt napot tartanak, melyre várják a szakkörökön részt vevő tanulókat, szüleiket, tanáraikat, tanítóikat és minden érdeklődőt. Az eseményen beszámolnak az első félévi tevékenységekről, bemutatják a második félévi tevékenységtervezetet és a Géniusz programot, valamint lehetőség lesz mindenki számára fejtörő játékokban is részt venni – tudtuk meg Csapó Hajnalka matematikatanártól, a Tehetségpont kapcsolattartójától.

A Márton Áron Gimnázium Tehetségpontjáról

A Tehetségpont munkája a Márton Áron Gimnázium alaptevékenységét egészíti ki, az iskolában folyó oktató-nevelő munkára épülve. A tanintézmény megkülönböztetett figyelmet szentel a tehetséggondozásnak, a felsőfokú oktatásba való bejutásra való felkészítésnek. 1990 és 2010 között az iskola több mint 450 tanulója vett részt a hivatalos középiskolai tantárgyversenyek országos döntőin, összesen 19 tantárgyból. Közülük 18 első, 21 második, 26 harmadik díjat, valamint 79 dicséretet és 11 különdíjat értek el. Az iskola tanulói szép számban vesznek részt a tudományos diákköri konferenciákon, ugyanakkor a gimnázium maga is kezdeményez és szervez tehetséggondozó versenyeket matematikából, természettudományokból, magyar irodalomból, és évente megrendezik több szakosztályban a diákok pályázati dolgozatainak ülésszakát is.

Fizikából az V–VIII. osztályosok részére az Öveges József, a IX–XII. osztályosoknak pedig a Vermes Miklós fizikaversenyek körzeti szakaszát szervezték meg. 2011. május elején részt vesznek a Hauer Erich Emlékversenyen a dévai Téglás Gábor Szakközépiskolában és természetesen az országos tantárgyversenyen is, valamint több alternatív fizikaversenyen (Schwarcz Gyula Emlékverseny – Nagyvárad, Evrika verseny – Brăila).

Kémiából a szakkör megrendezi a Hevessy György és az Irinyi János versenyeket (V–VIII. illetve IX–XII. osztályosok részére), a körzeti szakaszt mindig a Márton Áron Gimnáziumban, és részt szoktak venni az erdélyi döntőn Kolozsváron, valamint a Kárpát-medencei döntőn Magyarországon.

Fizikából és kémiából minden évben megrendezik a Mi-csoda a sátorban? Érdekes kísérletek fizikából és kémiából elnevezésű rendezvényt, amelyre május 26-án kerül majd sor.

Biológiából két fontos vetélkedőre lesz alkalom: a Kitaibel Pál biológiai és környezetvédelmi vetélkedőre (helyi, erdélyi és magyarországi szakaszokkal), valamint az oxfordi Sebestyén Péter professzor által támogatott Ramon y Cajal pályázatra, a Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnáziummal közösen.

Magyar irodalomból áprilisban lesz az IKV (Irodalmi Kreativitás Verseny) döntője Szovátán, a Teleki Oktatási Központban, amit helyi és megyei szakasz előz meg, amelyek helyszíne a Márton Áron Gimnázium lesz. Magyar irodalmi tehetséggondozó tábort terveznek a húsvéti szünidőben.

Idegen nyelvekből a Nyelvész Kenguru és az ECL nyelvi versenyekre tartanak felkészítő foglalkozásokat, valamint sikeresen megpályázták az Európa Parlament Euroscola kiírását, a nyertes csapat nemrégiben járt Strasbourgban.

Informatikából a Nemes Tihamér verseny helyi szakaszát szervezték meg.

A magyar EU-elnökség jegyében, a Magyar Köztársaság csíkszeredai konzulátusával együttműködve, az iskola bekapcsolódik az áprilisban sorra kerülő európai Tehetségnap eseményeibe is – olvasható a Tehetségpont honlapján.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 20., péntek

Több mint száz cölöpre építették a csíkszeredai Angyalkert napközit

Három éve nyílt meg Csíkszeredában az Angyalkert napközi, amely a magyar kormány támogatásával épült meg. A létesítménybe járó 170 gyermek számára nemcsak korszerű környezetet, hanem a keresztény értékek mentén történő nevelést is biztosítanak.

Több mint száz cölöpre építették a csíkszeredai Angyalkert napközit
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Márciusra tolódott az adófizetési roham Csíkszeredában

A januári bizonytalanság és tiltakozások után március közepére tetőzött az adófizetési kedv a hargitai megyeszékhelyen. A lakók március 31-ig élhetnek a 10 százalékos kedvezménnyel, ami a jelentős adóemelések mellett némi megtakarítást jelenthet.

Márciusra tolódott az adófizetési roham Csíkszeredában
2026. március 19., csütörtök

Folytatódik a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése

A tavaly decemberi leállás után folytatja a kivitelező a Tusnádfürdőt ellátó új vízvezeték építését. Idén nemcsak a hálózatot, hanem a vízszolgáltatáshoz szükséges létesítményeket is szeretnék elkészíteni, hogy tudják beüzemelni az új rendszert.

Folytatódik a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése
2026. március 19., csütörtök

Nemzetközi szimpóziumot szerveznek pedagógusoknak Csíkszeredában

Nemzetközi szimpóziumra várják a pedagógusokat március 21-én, szombaton Csíkszeredában, ahol a gyermekek jóllétéhez kapcsolódó innovatív oktatási megoldások kerülnek fókuszba.

Nemzetközi szimpóziumot szerveznek pedagógusoknak Csíkszeredában
Hirdetés
2026. március 19., csütörtök

Intervenciós kardiológia Csíkszeredában – életmentés helyben

A szívinfarktusos betegek ellátása mellett lehetőség van szívritmusszabályzó eszközök beültetésére, illetve cerebrovaszkuláris beavatkozásokra is Csíkszeredában, a magyar kormány támogatásával létrehozott intervenciós kardiológiai központban.

Intervenciós kardiológia Csíkszeredában – életmentés helyben
2026. március 18., szerda

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban

A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.

Feloldják a látogatási tilalmat a csíkszeredai kórházban
2026. március 18., szerda

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.

Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában
Hirdetés
2026. március 18., szerda

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín

A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.

A 12 dühös ember című drámát mutatja be a Csíki Játékszín
2026. március 16., hétfő

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett

Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részegen borultak fel az autóval, eleinte az sem volt világos, hogy ki vezetett
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés