Fotó: Gligor Róbert László
A tavalyinál is kisebb költségvetéssel kell számolnia a nyárádszeredai önkormányzatnak – derült ki a városi tanács februári rendkívüli ülésén, amelyen az idei büdzsé tervezetét vitatták meg.
2011. március 01., 16:372011. március 01., 16:37
2011. március 02., 14:292011. március 02., 14:29
A tanácsosok 10–2 arányban elfogadták a költségvetést
Dászkel László polgármester felhívta a városatyák figyelmét, hogy szinte minden fejezetnél legalább 30 százalékkal kevesebb keretösszeg szerepel. Ezt Csíki Béla főkönyvelő is alátámasztotta, aki szerint a tavalyi tervezett 14 millió lej bevétellel ellentétben csak 12,6 folyt be a pénztárba, míg az idén akár 6 millióval is kisebb lehet a város pénzkerete.
Mindenhol vékonyabb a terv
Érezhetően csökkent a beruházások keretösszege, de ez annak tudható be, hogy a nagy munkálatokhoz (csatornázás, iskolabővítések, ivóvízellátás) tavaly kellett hatalmas összegekkel hozzájárulni. A szükös költségvetést egyelőre csak ideiglenesként kezeli a város, és reméli, hogy az év folyamán több kiigazítás is lesz. Ugyanis az iskolák javítására szükség lenne 30, a tanulók almával való ellátására 20 ezer lejre, a városnapok programjaira pedig egyelőre egyetlen lej (!) sincs elkülönítve. Az útalapba a tavalyi 1,6 millióval szemben az idén 2,5 került, de a polgármester szerint ennek tízszeresére is szükség lenne az utak feljavítására a csatornázás után. A főkönyvelő arról is beszámolt, hogy valószínűleg a fizetési alap is csökken majd, de megpróbálják elérni azt, hogy a keret megmaradjon.
A szociális keret is szűkös
A fogyatékos személyek gondozóinak fizetésére idén 280 ezer lejre lenne szükség, de egyelőre csak 100 ezerrel tudnak számolni, így vagy csak az első öt hónapara kaphatnak bért ezek a személyek, vagy helyi forrásokból kell megelőlegezni a további összeget.
Az is kiderült, hogy az idén egyelőre sem a kórházra, sem az öregotthonra nem fordít pénzt a város. Szentgyörgi Ildikó, az öregotthon igazgatója elmondta: erre az évre tervezett 159 ezer lejes költségvetésük teljes egészében biztosítva van, így különösebb gondok nélkül átvészelik az évet.
Elosztották a kulturális és sport alapokat
Kisebb vita alakult ki a civil szervezeteknek szánt 100 ezer lejes keret elosztásánál, ugyanis az idén nem alkalmazták a tavaly kidolgozott pályáztatási rendszert. Végül a Bocskai Dalkar 14, a Bekecs Néptáncegyüttes 28,8, a Városi Sportklub 40, míg két ifjúsági szervezet, a NYISZ és az EMI egyenként 2,5 ezer lejt kaptak idei programjaikra.
Csíki Béla azt is elmondta: a könyvtár, a kultúra és az iskolák remélhetőleg nem fognak különösebb hiányt szenvedni. „A megszorításokat ott alkalmaztuk, ahol kevésbé fájdalmas” – summázta a város főkönyvelője. Végül a jelenlevő 12 tanácsos 10–2 arányban megszavazta az idei költségvetés keretösszegeit.
Többéves kihagyás után hétvégén újra megrendezik a Szovátai Napokat. Május 10–11-én kézművesvásárral, gulyásfőző versennyel, koncertekkel és néptáncelőadásokkal várják az érdeklődőket.
A 14 éves fiú egy marosvásárhelyi gyerekotthonból távozott május 8-án, és még nem tért vissza. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fiú megtalálásban.
Idén is lesz Civil Cross közösségi szaladás a Civil Szervezetek Vásárán Marosvásárhelyen, amellyel az egészséges életmód mellett a közösségi szellemet, a társadalmi befogadást és az aktív polgári részvételt népszerűsítik.
Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.
Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.
Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
szóljon hozzá!