Novák Levente: „Veszélyben az erdélyi magyar közösség. Nemzeti létkérdés a vasárnapi parlamenti választás” Pr-cikk

•  Fotó: RMDSZ

Fotó: RMDSZ

Egy emberként kell fellépnünk december elsején, és egy hangon kell megálljt parancsolnunk a magyarellenességnek – mondta Novák Levente szenátorjelölt.

Támogatói tartalom

2024. november 28., 14:002024. november 28., 14:00

Az RMDSZ Maros megyei szervezetének ügyvezető elnöke hangsúlyozta, nem azért kell így cselekednünk, mert az RMDSZ ezt kéri, hanem azért, mert közösségünk jövője múlik ezen. „Nem hagyhatjuk, hogy azt, amit oly nehezen, sok munkával és kompromisszummal az elmúlt 35 évben együtt elértünk és kiharcoltunk, most hónapok alatt elvegyék tőlünk” – tette hozzá.

•  Fotó: RMDSZ Galéria

Fotó: RMDSZ

A magyarellenes erők megerősödtek és kormányozni akarnak!

A múlt vasárnapi államelnök-választás eredményei alapján, sajnos, minden adott ahhoz, hogy december 1-je után ne csak uszítsanak, hanem döntsenek is ellenünk. Olyan magyarellenes, szélsőségesen nacionalista, legionárius eszméket valló erők kerültek a hatalom közelébe, akiktől a magyar közösség nem számíthat semmi jóra. Nagyon nagy eséllyel államelnökük lesz Romániában, parlamenti többségük a törvényhozásban, és kormányt is ők alakíthatnak.

Idézet
Ilyen körülmények között, a mi sorsunk óriási veszélyben van. Most a magyar iskolák, anyanyelvünk és nemzeti szimbólumaink használata, közösségi jogaink és javaink megőrzése a tét.

Ezért minden magyar embernek ott kell lennie december 1-jén a választásokon. Nem engedhetjük, hogy a kivívott jogainkat pár hónap alatt felszámolják” – sorolta a veszélyeket az RMDSZ Maros megyei szenátorjelöltje.

•  Fotó: RMDSZ Galéria

Fotó: RMDSZ

A magyarokért csak a magyar képviselők fognak kiállni

Novák Levente kifejtette, a kampány során azért járnak házról házra, hogy elmondják, a magyarok csak összefogással tudnak erőt felmutatni, és csak így védhetik ki azokat a támadásokat, amelyek a magyar közösséget fenyegetik. A rendszerváltás óta nem volt ilyen nagy a baj, hiszen most rendkívül erősek az ultranacionalista, soviniszta erők és félő, hogy tovább erősödnek.

Idézet
Arról döntünk december elsején, hogy tanulhatnak-e még magyarul a gyermekeink az iskolákban, hogy használhatjuk-e anyanyelvünket az orvosnál vagy az állami intézményekben, hogy lesz-e a magyar kultúrának, táncnak tere, helye.

De arról is döntünk, hogy esetleg elviszik-e katonának fiainkat. December elsején már veszítettünk egyszer. Nem engedhetjük meg, hogy 2024-ben ismét vesztesek legyünk. Vasárnap legyünk ott a választásokon, mutassuk meg, hogy az erdélyi magyarságnak van ereje, képes megvédeni önmagát és a jövőjét. Adjunk erőt az RMDSZ-nek, hogy harcoljon a magyarellenes pártokkal” – mondta Novák Levente szenátorjelölt.

(X – fizetett hirdetés)

Készült az RMDSZ megbízásából, MFC-azonosító: 13240004.
Comandat de UDMR, cod MFC: 13240004.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 13., szombat

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország

A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán: politikai és gazdasági káosz felé tart Magyarország
Hirdetés
2026. június 13., szombat

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma

A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.

Nicușor Dan: a bányászjárás a demokrácia elleni erőszak szimbóluma
2026. június 13., szombat

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért

Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.

Új törvény a hangos bulik ellen: akár 12 ezer lejes bírság is járhat a közrend megzavarásáért
2026. június 13., szombat

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból

Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.

Robbanás történt, majd tűz ütött ki egy temesvári lakásban, 43 embert evakuáltak a tömbházból
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára

Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.

Elhunyt Nagy Antal, a Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára
2026. június 12., péntek

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát

Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.

Teljesen átszervezik a magyarországi közmédiát
2026. június 12., péntek

Jelentős árcsökkenés: ismét 9 lej alatt a benzin ára

Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.

Jelentős árcsökkenés: ismét 9 lej alatt a benzin ára
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából

Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.

Javítani mentek, egy élet megtakarításával távoztak az idős nő lakásából
2026. június 12., péntek

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt
Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt
2026. június 12., péntek

Az USR sem szavazza meg a Tomac-kormányt

2026. június 12., péntek

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval

Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.

A házban lőtték ki az anyamedvét, bocsait Hargita megyébe hoznák – videóval
Hirdetés