Nőtt az ingatlanok iránti kereslet

A gazdasági válság kezdete óta első alkalommal idén billent ki az ingatlanpiac a holtpontról – állítja Kész János. A sepsiszentgyörgyi ingatlanügynök szerint mindez az Első ház program újraindításával magyarázható.

Rákosi Katalin

2011. október 07., 14:422011. október 07., 14:42

A kereslet növekedése az ingatlanárak 2–3 ezer eurós emelkedését eredményezte. Ez elsősorban a két-, háromszobás tömbházakra érvényes, a négyszobás vagy ennél nagyobb lakrészek iránti igény nem növekedett. A kovásznai megyeszékhelyen 17–27 ezer euróért lehet két-, 21–36 ezer euróért pedig háromszobás lakást vásárolni, míg két évvel korábban 30–40 százalékkal fizettek többet.

A beltelkek négyzetméteréért, lakónegyedtől és közművesítéstől függően, 13–14, illetve 50–55 eurót kérnek. Kertes házért Sepsiszentgyörgyön 65–70 ezer eurót is elkérnek, míg a környékbeli falvakban féláron kínálják az ingatlanokat, igaz régebbi építésűek – tette hozzá az ingatlanügynök.

Az egyetemi tanévkezdéssel megnőtt az albérletet keresők száma is. Kiadó lakás van bőven, néhány tulajdonost telefonon kerestünk meg az árak felől érdeklődve. A kétszobás, teljesen felszerelt lakás havonta 200–300 euró plusz rezsibe kerül, a bútorozatlan 150–200 euróba. A közköltséget ebben az esetben is külön számolják. A garzonlakások alig néhány százalékkal olcsóbbak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 02., szombat

Feltelik az államkassza, ha a fogyasztóvédelem kimegy a román tengerpartra

A fogyasztóvédelmi felügyelők ezen a héten 800 ezer lejre róttak ki bírságokat a tengerparton és elrendelték 29 vállalkozás tevékenységének leállítását az ellenőrzések alatt tapasztalt hiányosságok orvoslásáig.

Feltelik az államkassza, ha a fogyasztóvédelem kimegy a román tengerpartra
2025. augusztus 02., szombat

Több százezer, kiszállításra kész töltény volt a fegyvergyárban, az is lehet, hogy mind odaveszett

A kudzsiri fegyvergyár péntek éjjel leégett csarnokában körülbelül 400 ezer darab, ötmillió euró értékű, 14/5-ös kaliberű töltényt tároltak szállításra készen, az üzem képviselői szerint lehet, hogy a teljes mennyiség kárba veszett.

Több százezer, kiszállításra kész töltény volt a fegyvergyárban, az is lehet, hogy mind odaveszett
2025. augusztus 02., szombat

Gombafertőzés a kórházban, karantén és büntetések sora

Az egészségügyi minisztérium péntek este közölte, hogy a bukaresti Floresca sürgősségi kórház égési sérülteket kezelő kórházi osztályán végzett átfogó ellenőrzések során számos hiányosságot találtak.

Gombafertőzés a kórházban, karantén és büntetések sora
2025. augusztus 02., szombat

Nemrég volt egy földrengés

A Richter-skála szerint 3,7-es erősségű földrengés történt szombaton délelőtt 11 óra 42 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Nemrég volt egy földrengés
Nemrég volt egy földrengés
2025. augusztus 02., szombat

Nemrég volt egy földrengés

2025. augusztus 02., szombat

Tűzoltórobotokat is bevetettek az éjszaka folyamán a kudzsiri fegyvergyárban bekövetkezett robbanásos tűznél

Robbanásokkal követett tűz ütött ki szombatra virradóan éjjel egy óra körül Kudzsir város két fegyvergyárának egyikében, egy 700 négyzetméteres lőszercsarnokban. A tüzet robotok segítségével lokalizálták és oltották el.

Tűzoltórobotokat is bevetettek az éjszaka folyamán a kudzsiri fegyvergyárban bekövetkezett robbanásos tűznél
2025. augusztus 02., szombat

Helikopterrel hozták haza a Bulgáriában balesetet szenvedett román állampolgárokat – videóval

Két román állampolgárt – egy nyolcéves gyermeket és az édesanyját – hozták haza Bukarestbe helikopterrel, miután közlekedési balesetet szenvedtek Bulgáriában.

Helikopterrel hozták haza a Bulgáriában balesetet szenvedett román állampolgárokat – videóval
2025. augusztus 01., péntek

Művelődésügyi államtitkárrá nevezték ki a Maros Megyei Múzeum igazgatóját

Ilie Bolojan miniszterelnök kormányfőtitkár-helyettesnek nevezte ki az RMDSZ-es Faragó Pétert. Ötvös Koppány Bulcsút, a Maros Megyei Múzeum igazgatóját művelődésügyi államtitkárnak nevezték ki.

Művelődésügyi államtitkárrá nevezték ki a Maros Megyei Múzeum igazgatóját
2025. augusztus 01., péntek

Tisztelgés a nyergestetői csata hősei előtt

A nyergestetői csata 176. évfordulóján is megemlékeztek a hősökről a szabadságharc utolsó székelyföldi ütközetének helyszínén. A megemlékezésen Tuzson Bence, Magyarország igazságügyi minisztere is jelen volt.

Tisztelgés a nyergestetői csata hősei előtt
2025. augusztus 01., péntek

Blues és jazz egy koncerten

Ne válassz a jazz és a blues között – hallgasd mindkettőt! Akár ezzel a jelmondattal is beharangozhatnánk az augusztus 2-án este a kézdivásárhelyi Jazz Bisztróban esedékes koncertet.

Blues és jazz egy koncerten
Blues és jazz egy koncerten
2025. augusztus 01., péntek

Blues és jazz egy koncerten

2025. augusztus 01., péntek

Arafat: a Salvamont finanszírozása nem tartozik a központi hatóságok hatáskörébe

A Salvamont egy „rendkívül fontos” szervezet, amellyel a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztálya (DSU) szorosan együttműködik minden hegyi mentési akcióban, de a finanszírozása jelenleg nem a központi hatóságok hatáskörébe tartozik.

Arafat: a Salvamont finanszírozása nem tartozik a központi hatóságok hatáskörébe