Fotó: Fancsali Attila
Három napos nőgyógyászati kórtani konferencia kezdődött Marosvásárhelyen, melyet a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem szervez. Az intézmény előadótanára, egyben a továbbképzés főszervezője, dr. Simona Stoinicu elmondta, külföldi neves professzorok is tartanak előadást az eseményen, melyen főleg családorvosok, nőgyógyászok és családtervezésben jártas szakorvosok vesznek részt.
2010. június 07., 14:312010. június 07., 14:31
2010. június 07., 14:352010. június 07., 14:35
Fotó: Fancsali Attila
Dr. Keresztes Csaba nőgyógyász a székelyhon.ro-nak elmondta, többek között a petefészekrákról tartottak előadást a szakemberek.
„Mindig is érdekelt a kórszövettan, főleg ezért jelentkeztem a konferenciára. Elsősorban a diagnosztikai eljárásokon kellene dolgozni, hogy idejében felismerjük ezt a betegséget. A mostani előadások főleg hisztopatológusoknak szólnak, vagyis a betegség stádiumának megállapítási lehetőségeit taglalják, így azt is, hogy annak, aki ebben a betegségben szenved, milyenek a túlélési esélyei, vagyis hogy 5, 10 vagy 15 évet élhet még” – magyarázta a szakember.
Az V. Országos Nőgyógyászati Kórtani Konferencia keretében workshopot is szerveznek a résztvevők számára, amelyről a székelyhon.ro bővebben is beszámol majd.
Tizenkét éves lány tűnt el pénteken, aki a marosvásárhelyi Árvácskák utcából távozott, amikor utoljára látták. Az ő megtalálásához kéri a lakók segítségét a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Hiába kapott napokkal ezelőtt hivatalos értesítést a Közösségi Párbeszéd Tábor megrendezéséről a Székelyhon szerkesztősége, különösebb magyarázat nélkül elutasították munkatársaink részvételét a Maros megyei rendezvényen.
A marossárpataki gyermekotthon működését májusban felfüggesztették, de a felújítás még nem kezdődhetett el. A bent maradt lakók elhelyezése folyamatban van, és további támogatók jelentkezését várják, hogy elkezdjék az ingatlanok korszerűsítését.
Ötödik alkalommal szervezik meg a Street Festivalt Marosvásárhelyen. Zene, tánc, sport, tűzzsonglőrök, népszerű előadók várják testközelbe a marosvásárhelyieket egész hétvégén.
Felvételit hirdet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, ahol szeptember elsején indul a beiratkozás, és szeptember 9-én kezdődnek a vizsgák.
A szerkesztőségünkbe is elküldött román nyelvű közlemény szerint Magyar Péter a hétvégén részt vesz a Maros megyei Nagyadorjánban megszervezett Közösségi Párbeszéd Táborban.
2027 második felére tehermentesítheti Marosszentgyörgyöt a tehergépkocsi-forgalomtól a Koronka–Jedd–Nagyernye terelőút – ezt a választ kapta Sófalvi Szabolcs polgármester, akivel a községben zajló többi beruházásról is beszélgettünk.
Százkilencven marosvásárhelyi lépcsőház lakói kérték, hogy vehessenek részt a hőszigetelési programban és országos vagy uniós pénzalapokból váljon energiahatékonyabbá otthonuk. A sorrendet a városi tanácsülésen szavazták meg csütörtökön.
Nem volt akkora felhőszakadás, mint két hónappal ezelőtt, mégsem vált be a pár napja kialakított vezetékrendszer Parajdon. A szakemberek újra megnövekedett sókoncentrációra számítanak a Kis-Küküllő vizében a következő napokban.
Nyílt levélben kéri a marosvásárhelyi RMDSZ az orvosi egyetem rektorától, hogy a nemrég megnyílt egyetemi gyógyszertárban biztosítsák a magyar feliratokat és a magyar nyelven beszélő alkalmazottakat.
szóljon hozzá!